A tökéletes gyilkos 2-3.

2.

A férfi elengedte a lány vállát és kiment a szobából, ugyan azon az ajtón keresztül, ahol korábban a felesége. Pár másodperccel később a fapofa különítmény tagjai is felkeltek és a bolt vezető után indultak.
Zsanett egyedül maradt a nappaliban. Ült és várta, hogy Obelix és „követői” visszaérjenek. A nappali ablakából látta, hogy a ház hátsó teraszán kigyulladnak a fények, majd meglátta a nyolc fura fazont. Egy ajtóban tűntek el, Zsanett úgy gondolta a garázsba mentek.
Eltelt pár perc és a lány csak ült, és várt, de a csoda csapat nem jött vissza. Felállt és az asztalhoz ment. A talpa eszméletlenül fájt. Le ült az egyik székbe az asztal mellett és megnézte mi a helyzet vele. Több helyen fel volt hasadva, nem csoda, hogy fájt.
A rövid orvosi tanulmányozás után, ránézett az asztalra. A lélegzete is el akadt attól amit ott látott. Az asztal közepén egy fénykép volt, amin ő volt rajta és egy másik nő, az édes anyja. A kép egy hónapja készülhetett, még elő sem hívatta, a negatív a gépben van, és mégis. A képen kétségtelenül ő volt rajta, és az anyja.
(Ezek ellopták a negatívokat?
Ez baromság! Miért tették volna?
Miért ne?)

Felemelte a képet az asztalról. A szemei ki voltak szúrva. Mindkét szeme, és egy harmadik helyen is ki volt szúrva a kép. A két szeme alatt, körülbelül középen.
(A SZÖRNY!!!)
Eldobta a képet, és felkelt a székről. Hányingere volt. Kitámolygott a nappaliból, és a fürdőszobát kereste. Pár perc után meg is találta, bement kinyitotta a csapot. Két tenyerébe hideg vizet engedett, majd megmosta az arcát. Ezt még egy párszor megismételte. Lassan elmúlt a hányingere. Belenézett a mosdó fölötti tükörbe.
A háta mögül a lény vigyorgott rá! Bent volt a házba. Karjait kinyújtotta, hogy elkapja a lányt és végezzen vele örökre. Örökre!
A lány felakart sikítani, de rájött, hogy csak a képzelet játszott vele. Nem volt senki és semmi a háta mögött. A tükörben csak az ő elgyötört fáradt arca volt, és semmi több.
(Jól van! Nyugi kislány! Nyugalom! Nem lesz semmi baj! Minden rendbe’ lesz!
Egy nagy szart! Semmi se lesz rendbe.)
A gondolatok cikáztak a fejében. Nem tudta mit tegyen. Nyilvánvaló volt, hogy ez a kis csapat rápályázik. Vége! Innen nincs kiút!

Meg kell szöknie, ez az egyetlen megoldás. De mégis hogyan?
Úgy gondolta, nem szabad lebuknia, Hófehérkének és a hét törpének nem szabad megtudnia, hogy ő mindent tud. Visszamegy, rendbe rakja az asztalt, visszaül a székbe, meg várja a fapofákat, aztán meg majd jön az ihlet. Legalábbis remélte.
Mielőtt visszaindult volna megpróbálta rendbe tenni magát.
Mikor végzett vissza ment a nappaliba. A fény még mindig égett odakint, és úgy tűnt még nem értek vissza a kedves vendéglátók. Próbált visszaemlékezni, hogy állt az asztalon a kép, hogy még véletlen se tűnjön fel semmi senkinek.
A kép háttal feküdt az asztalon. Semmiféle lyukak nem voltak a hátulján. Zsanett felemelte a képet, és megfordította. Nem hitt a szemének.
A képen Obelix és a felesége voltak rajta. Nem ő és az anyja.
(Mi a franc folyik itt?
Az előbb csak képzelődtél!
Vagy most képzelődők!)
Már maga se tudta, mi a helyzet. Fáradt volt és csak egy kiadós alvásra vágyott, no meg arra, hogy minél hamarabb elfelejtse ezt az estét.
Odakint elaludt a fény, és hallani lehetett, hogy a fapofák jönnek vissza. Próbált nyugalmat erőltetni az arcára.
Az ajtóban Obelix jelent meg, egy nagy fegyverrel a kezében. Zsanettnak fogalma sem volt róla, milyen típusú a fegyver, de neki az bőven elég volt, hogy nagy volt. Valószínű, hogy valami engedélyköteles fegyver, és volt egy olyan érzése, hogy ilyen féle engedélye senkinek nincs a házban. Biztos volt benne, hogy a férfi most végezni fog vele.
A háttérben észrevette a többieket is, náluk is hasonló fegyverek voltak.
A lány idegesen körbe tekintett.
(Ennyi volt!(
Obelix odalépett hozzá.
- No gyerünk, oszt nézzük meg mi is van a házánál kedveském!

3.

Zsanett maga sem tudta miért, de rábólintott a dologra, és felkelt a székből. A férfi a bejárati ajtó felé intett, mire Zsanett elindult nyomában a boltvezetővel és társaival. Mielőtt kiértek volna a férfi a kezébe nyomott egy vastag kabátot, és egy cipőt rakott a lány elé.
- Ezeket vegye fel kedveském, nehogy megfázzon! Oztán indulhatunk is!
A lány gyorsan felkapta magára a kabátot és felhúzta a cipőt is. Mindkét ruha darab pont megfelelő méretű volt. Elindultak ki.
Az eső időközben teljesen elállt, már csak a nyomai látszódtak.
A lánynak feltűnt, hogy most csak hatan voltak a gonoszok. Az egyik eltűnt.
(Biztos valami szuper furfangos csapdát készít, hogy elkapjon. Hú de rá fog baszni.)
Bár semmi terve nem volt, de elhatározta, hogy küzdeni fog ellenük, ha tényleg rápályáznak. Nem fogja könnyen adni magát.
Amint kiért a kapun egy furgon ért a ház elé és ott meg is állt. Az egyik fapofa vezette. A lány a boltosra nézett, az meg csak a furgonra mutatott.
- Szájjon be!
Zsanett elhúzta a hátsó ajtót, és beszállt, a többiek pedig követték. Mikor mindenki bent volt Obelix visszahúzta az ajtót és odahajolt a vezetőhöz.
- Gyerünk!

A furgon elrendezése érdekes volt. Az ülések a két oldalán voltak elhelyezve, pont úgy mint az amerikai filmekben lévő rabszállító kocsikon. Csak hogy itt nem rabbal volt tele a kocsi, hanem inkább fegyveres őrökkel. Mindannyiuknál volt egy fegyver, kivéve Zsanettot, még a sofőr nyakában is lógott egy.
Darabig csendbe haladtak, aztán ismét a boltos szólalt meg.
- Mit is mondott, hol átt le a kocsija?
Zsanett kinézett az ablakon.
- Nem messze innen, egy kicsit feljebb! – válaszolta.
Közben nem nézett a férfira, csak bámult ki az ablakon, hogy ha meglátja a kocsit szólni tudjon. Nem látta meg, pedig úgy emlékezett, hogy már el kellett volna hagyniuk. Ahogy egyre közelebb értek a házhoz egyre feszültebb lett. Tudta hogy a kocsit már rég meg kellett volna találni. Valami nem stimmelt.
Nem sok idő telt bele és megérkeztek a házhoz, úgy hogy a kocsinak még csak a nyomát sem látták. A sofőr megállt a feljárónál. Első pillantásra minden nyugodtnak látszott a ház körül.
Kiszálltak a kocsiból, majd Obelix újból kérdezett.
- Hol a kocsi?
- Nem tudom! Biztos vagyok benne, hogy… - bele akadt a szó.
A BMW bent állt az udvarban, pont úgy, mint mondjuk tegnap este. Zsanett nem hitt a szemének.
- Nem! Ez lehetetlen! Nem itt kéne lenni. Ezt nem értem. – mondta Zsanett.
A boltos kissé mosolyogva nézett rá, csak úgy mint a többiek.
- Biztos rosszul emlékezett. Ez előfordulhat. Tal…
- Hülyének nézz? Azt hiszi, hogy bolond vagyok? – vágta rá a lány.
- Nem, én eztet nem mondtam egy szóva’ se kedveském. De láttya: itt a kocsi, és hát a ház körül minden rendbe’ van.
Zsanett megpróbált lenyugodni. A boltost nem okolhatja, vagy lehet hogy okolhatja. A fenébe is, már ő maga se tudta, hogy mi folyik itt.
A BMW-hez szaladt és kinyitotta az ajtaját, majd a volán mögé ült. A kulcs az anyósülésen volt. Felvette és megpróbálta elindítani a kocsit. Első próbálkozásra beindult, pedig nem rég megadta magát. Megadta magát kint az esőben.
A lány kiszállt és odament a boltvezetőhöz, aki mindvégig őt figyelte a társaival együtt.
- Én ezt nem értem! – mondta Zsanett miközben a sírással küszködött.
- Talán nézzünk széjje kedveském! – válaszolt a férfi, és az a zavaró mosoly még mindig az arcán volt.
Elindult a ház felé.
- Várjon! Lehet, hogy bent van! – szólt rá a lány.
Obelix oda sem figyelt. A lány pedig észre vette, hogy az ajtónak az ég világon semmi baja nincs.
(Neem! Ez lehetetlen! Az a szemétláda betörte az üveget. Neem!)
- Kedveském! Talán a kulcsokat ide adná? Be van zárva! – kiáltott neki Obelix.
(Kulcsokat? Miféle kulcsokat? Ki a franc zárta be?)
Zsanett tisztán emlékezett, hogy az ajtót nyitva hagyta, na meg az üveg ki volt törve. Most meg minden rendbe van.
(Talán csak egy agyrém volt az egész.)

Arról persze továbbra sem volt fogalma hol lehet a kulcs, talán bent a házban. Biztos ott van. Legalábbis ott hagyta. Mondjuk a kocsit se az udvarban hagyta.
Az ajtóhoz szaladt. És megpróbált belesni rajta. Odabent sötét volt, nagyon semmit se látott. Eszébe jutott, valami. Van egy kapcsoló kint is, amivel feltudja kapcsolni a benti lámpákat.
- Felnyomná azt a kapcsolót! – mondta a mellette álló férfinak.
A hét fapofa, mind eddig a furgon körül állt, egy szót sem szóltak egymáshoz, csak álltak. Most azonban elindultak a lány és a férfi felé.
Zsanett észrevette ezt és rájuk nézett. Arcukon hatalmas már szinte torz mosoly ült. Joker jutott eszébe, a Batmanből.
Közben Obelix felkattintotta a kapcsolót.
Zsanett ismét az üvegen át próbált benézni és…
- Áááááá! – félre ugrott az ajtótól.
Ő volt ott a szörny, a tökéletes gyilkos. Zsanett megdörgölte a szemét, nem hitte el, hogy a szörny tényleg ott van. Pedig tényleg ott volt. Pofáján ott volt mind a három szem, és a szája pokoli vigyorba húzódott.
Zsanett talán fél percig egy folytában sikított, de neki sokkal hosszabbnak tűnt ez az idő, mintha órák lettek volna.
Obelixhez fordult.
- Itt van!!!! Bent! Ott! Ott! Bent!!! BENT! – ordította.
A következő pillanatban azt vette észre, hogy a fapofa társaság körül zárta, őt és a bolt vezetőt. Mind a 7 fegyver csöve rászegeződött.
(Ezek tényleg átbasztak. A segítőtársai! Vége!)
Obelix is felemelte a fegyvert.
- Sajnálom kedveském! De télleg! – mondta.
(Hát persze! Én meg a Télapó vagyok! Köcsög!)
Fogalma sem volt mit tegyen. Úgyse menekülhet. 8 puska csöve mered rá, na meg ott van a szörny pajtás is. Ez így együtt a tuti páros, a biztos halál.
Belegondolt, hogy vége! Kirázta a hideg és hányinger fogta el. Nem akart meghalni, még nem, és főleg nem így.
Mindennek vége! Most szépen lelőnek és…
- Nem! Nem lőjjük le kedveském, ne aggóggyon! – szólalt meg Obelix.
Zsanett nem hitte el. Tudja, hogy mire gondol. Végig tudta mit tervezek, hisz ez egy…
- … gondolatolvasó! – fejezte be a lány gondolat menetét a férfi.
Zsanett most már teljesen összeomlott. Ha ez vagy ezek tudják, hogy mire gondol, akkor végképp nincs esély. Bár egyébként se volt sok.
- Mi ez az egész? – kérdezte.
- Az ne érdekejje magát. Kedveském, vége. Ennyi vót. – válaszolt a férfi.
(Menekülj! El kell menekülnöd!!!)
- Az istenit! Fogja mán fel, hogy nincs esélye! – ordított rá Obelix. – Nem menekül! De nyugogyon meg, nem lőjjük le! Majd ő végez magával.
A férfi a szörnyre mutatott, aki még mindig az üveg mögött volt. Őrült módjára vigyorgott, és szemében a pokol tüze égett. Tisztán lehetett rajta látni, hogy vérre szomjazik.
A lány fejében továbbra is cikáztak a gondolatok, amiket megpróbált elfojtani. Próbált nem gondolni semmire.
- Mennyen szépen ki a kertbe. – szólt rá a boltvezető.
Hangja még most is kedves és szelíd volt. Ki gondolná róla, hogy egy állat?
Zsanett nem mozdult. A férfi az arcába szegezte a fegyvert.
- Indujjon!
A lány elindult. A többiek még mindig közre fogták. A bolt vezető ment elől, a szörny pedig eltűnt. Aztán a lány látta hogy már a kertben van. Fogalma sem volt, hogy került ilyen gyorsan oda, de tény, hogy ott volt. A maga teljes valójában, az áldozatra várva.
(VÉÉÉÉÉGGGGGEEEEEEEEEEEEE!!!)!
Ekkor Zsanett a mellette álló fegyveres nőnek rontott. Fellökte és mindketten a földre zuhantak. A másik oldalán álló férfi a lányra szegezte a fegyvert, és lőni készült.
Az eső ismét esni kezdett.
- ÉLVE AKAROM!

A lány egy pillanatra kővé dermedt. A lény, a tökéletes gyilkos szólt. A hangja olyan volt, mint Darth Vader-é, legalábbis a lánynak ez jutott eszébe először.
Aztán elsült egy fegyver. A lány csak azt látta, hogy a fegyveres férfi feje szétrobban, a teste pedig a földre hanyatlik. A kezében lévő fegyver a lány elé esett, aki azt azon nyomban felkapta és a boltvezetőre szegezte.
Az eső még jobban esett.
Zsanett kezében, eddig meg nem sokszor volt fegyver, talán még egyszer régen, mikor a volt barátjával lőttek üres sörös dobozokra. Ő csak alig-alig találta el a dobozokat, de most könnyű dolga volt, a férfi alig több, mint másfél méterrel állt előtte.
A filmekből ismerős módon a férfi ordított:
- Dobja el! Rajta! Dobd el, seggfej!
Gyorsan körbenézett és látta, hogy a fapofák arcáról eltűnt a gyűlölet és helyette nyugtalanság rajzolódott ki rajtuk.
A boltvezető, egy pillanatig tétovázott, majd a fegyvert a lány elé dobta, aki még félig mindig a földön volt. Felvette az odadobott fegyvert, majd felállt, de az egyik fegyvert mindvégig a férfi arcába szegezte.
A szörny őt nézte, de nem tett semmit. Nem beszélt! Lehet hogy azt csak képzelte. Ideges volt és egyre fáradtabb, a kezében megremegett a fegyver.
- Kedveském, adgya fel! – szólt rá a boltvezető.
- Nyomás a kocsihoz! – válaszolt a lány.
Az volt a terve hogy a kocsival elmenekül, lehetetlen, hogy utolérjék. A férfi lassan elindult mögötte pedig Zsanett ment a fegyverrel. A többiek követték őket, kivéve a szörnyet, az mindvégig csak nézett utánuk, és ahogy egyre távolabb mentek tőle, csak a fényesen izzó szemei látszottak, benne a pokol tűzével.
A kocsihoz értek. A lány beszállt, a kulcs a helyén volt. A fegyvert még mindig a boltvezetőre tartotta. Szerette volna lelőni a férfit, hisz ő mindvégig megbízott, benne, és ez a szemét disznó aljas módon elárulta őt. Mindvégig a tökéletes gyilkos szövetségese volt, és már ki tudja mióta. Zsanett biztos volt benne, hogy már legalább több százan haltak meg e szövetség miatt. Érezte.
- Kedveském, úgyis elkapom! Vagy ő kapja el! Nincsen menekvés! – mondta a férfi.

A lány nem szólt. Elindította a kocsit. Majd meghúzta a ravaszt. A golyó Obelix lábát találta el, aki azonnal a saras földre zuhant, és ordított, ahogy a torkán kifért. Combján egy hatalmas lyuk tátongott, amiből szinte ömlött a vér.
Zsanett sebességbe tette a kocsit és elindult. Hallotta, hogy lőnek utána. Remélte, hogy a golyók célt tévesztenek.
Nem volt szerencséje, ez egyik kereket kilőtték a mocskok. A sárban nehéz volt úton tartani az autót, ami össze-vissza kacsázott.
Zsanettnek az jutott eszébe, hogy az erdőn át próbál menekülni. Kiszáll és gyalog teszi meg az utat. Az erdő túloldalán egy forgalmas úttest volt, ott majd segítenek. Ha szerencséje van pont a benzinkútnál fog kiérni.
Kiszállt és rohanni kezdett az erdő belseje felé.
Pár perccel később megállt. Egyre jobban el volt fáradva, nem tudta, meddig tart míg átér. Remélte, hogy gyorsan meg lesz. Nagy levegőt vett és futott tovább.
Már a távolban látta a benzinkutat.
(Igen! Igen! Jó helyen érek ki! Minden rendben lesz! Minden rendben le…)
Morgás csapta meg a fülét.
(Nem! Nem! Ez nem lehet ő! NEM! NEEEEM!!!!)

Szívverés felgyorsult, és pánikba esett. Érezte, ahogy egész testét elönti a félelem és a kétségbeesés. Megfordult.
Ott volt! A szörny a tökéletes gyilkos ott volt. Szája vigyorba húzódott és a mancsában volt valami. Valami, amit a lány eddig még nem látott nála.
A lény észrevette, hogy a lány a mancsában lévő dolgot nézni. Felé fordított.
Zsanett hatalmasat sikított. A sikoly szinte kitöltötte az egész erdőt. A boltvezető feje volt a lény mancsában. Szemei üvegesen meredtek a lányra, a szája nyitva volt, és látszott benne és rajta a rászáradt vér. A szörny a lány elé dobta a fejet. Zsanett még mindig csak sikított, és nem próbált meg elszaladni sem. A lábai földbe gyökereztek.
A szörny elindult felé. Pofája egyre közelebb ért a lány arcához.
Zsanett érezte, hogy mindennek VÉGE! Elájult. Az utolsó dolog, amit hallott egy dörrenés volt, ami távolinak tűnt.

- Hölgyem! Jól van?
- Ne szarjál már! Jól van, lélegzik. Semmi gond nem lesz!
Zsanett hangokat hallott. Próbálta kinyitni a szemét, de nem járt sikerrel. Meg akart halni, bár azt se tudta, él-e még. Minden olyan távolinak tűnt, és ez olyan jó volt.
(Még élek! Biztos, hogy élek! És ezek ŐK!!! ŐK!!! Nem hagynak, csak úgy meghalni! Meg fognak kínozni! Végezn…)
- HÖLGYEM! HÖLGYEM!!!
Már megint ez a távoli hang, de most közelebbről hallatszott. Miért nem hagyják már végre békén. Hát persze azt akarják, hogy észnél legyen, amikor megkínozzák! Nem hülyék ezek.
- HÖLGYEM! HÖLGY…!!!
- Ne ordítsál már! Félsz? – szólalt meg egy másik hang.
- De hát még mindig eszméletlen! – ismét az első hang.
- Hát persze, hogy eszméletlen! Főleg ezekkel a mellekkel! Eszméletlen jó! – majd nevetés hallatszott.
Zsanett ismét megpróbálta kinyitni a szemét. Nem sikerült! Visszazuhant a tudatlanságba. Pont erre volt szüksége.

Végre magához tért. Az erdőben volt. A csend lepelként telepedett a tájra, és ő csak futott és futott. A lény mögötte volt, nyomában a boltossal, aki fej nélkül rohant a lány felé. A nyaka körül, minden csupa vér volt, és a kezében ott volt a fegyver. Undorító látvány volt.
Egyre közelebb értek a lányhoz. Pedig ő megpróbált elfutni, de nem járt sikerrel, mintha egy helyben futott volna, nem haladt előre. Már csak pár lépés és…

… a lány felébredt. Egy ágyban feküdt, mintha egy kórházban lett volna. Fáradt volt, és nehéznek érezte a testét, oldalra fordított a fejét.
A lény állt mellette. A kezében a boltos letépett fejével! Szemei vérben forogtak.
- ÁÁÁÁÁÁ!!!! ÁÁÁÁÁ!!!! – Zsanett sikítani kezdett.
Kinyílt egy ajtó, és egy nő jelent meg, talán egy ápoló.
(Ez egy közülük, a szörny segítői közül! Ez ő!!!)
- Légy átkozott! Szemét ribanc! Ááááááá!!! – ordítozott magából kikelve Zsanett.
A nő megpróbálta lefogni, és benyugtatózni egy injekciós tűvel.
- Nyugodjon meg! – szólt a lányra a lehető legkedvesebben. Már amennyire kedves tudott lenni a helyzethez képest.
Végre sikerült a tűt a lányba nyomnia. Zsanett még próbált védekezni, de érezte hogy elhagyja az erő, szemei nehezek voltak.
Valaki belépett a szobába.
- Jó estét Doktor úr! – köszönt a nővér.
Az orvos a nő felé biccentett.
- A lányt két férfi hozta be. Azt mondták egy farkas támadta meg! Fizikai sérülés nem igen van rajta, de lelkileg annál rosszabbul van. – mondta a nővér.
Zsanett távolról hallotta a hangokat.
- A Doktor úr mit javasol?
- Minden rendbe’ lesz! – mondta az orvos.
Zsanettnek ismerős volt valahonnan ez a mondat. Nem tudta honnan és nem is nagyon érdekelte már. Érezte ahogy egész testén elhatalmasodik a fáradtság. Lehunyta a szemét és azon nyomban elaludt.
Már nem láthatta, ahogyan az orvos szája vigyorba húzódott, és szemei sárgán izzani kezdtek.
- Minden rendbe’ lesz! ÉLVE AKAROM!