Álom
- Hé, Marcus! – csattan egy éles kiáltás.
A Marcusnak szólított fiú összerezzen, és visszafordul az ablakból a tábla felé.
- El tudnád mondani, hogy miről beszéltünk ez idáig? - kérdezi a tanárnő, aki lassan elkezd menni felé a padok között.
- A római birodalomról? – áll fel a helyéről a megszólított fiú.
- Nem! Nem a római birodalomról! – hajol fölé a tanár. – Az ablakon kinézegetni tudsz, de a történelem órára, amit tanítok, nem figyelsz? Még egy ilyen és egyest kapsz! Na, ülj vissza!
Marcus leül és mérgesen a tanárnőre néz. A szemei fényesen csillognak pedig, azok feketék. Haja vállig ér mely tűzvörösen fénylik, ha rávetül a nap. Termete alacsony, erős, kimondottan izmos. Arca napbarnított, de ez nem attól ered, hogy sokat volt a napon, hanem olasz származású. Az egyik osztálytársa hátra fordul és kaján vigyorral az arcán kacsint egyet. A következő pillanatban feláll és elkezd kimenni a táblához. A tanárnő és osztálytársai döbbenten nézik, hogy mit csinál.
- Aidónosz fiam te meg hova igyekszel? – lép elé a tanár.
- Rita tanárnő! Nem egészen érzem jól magam! - markolja meg a hasát Aidónosz. – Tegnap gyrost ettem és a jelek szerint nem tetszett a pocimnak.
- Elrontottad a hasadat? Pedig tudtommal a gyros görög étel, és te is görög vagy! – csodálkozik a tanár.
Aidónosz hírtelen megtorpan az ajtó felé menet és Rita tanárnőre néz, élesen. Kék szeme megcsillan, miközben szőke haja feláll. Magas vékony teste megfeszül, mint aki ugrani készül.
- Aidónosz! – fogja meg a kezét az egyik lány osztály társa. – Ne csinálj semmi hülyeséget – mondja neki. – Nem éri meg!
Aidónosz rápillant a kezére melyet fog a lány, majd visszanéz a tanárra.
- Na és ha görög vagyok? – kérdezi. – Mi köze hozzá? Én is ember vagyok, aki nem bír minden kaját megenni! És ha megengedi, meglátogatnám a mosdót, hogy szaporítsam a magyar róka állományt!
Rita tanárnő félkör alakú szemüvege mögül a lányra néz, majd vissza Aidónoszra.
- Engedd el a kezét Leyla! Ha hánynod kell fiam, akkor menj, de siess vissza. – mordul rá.
Aidónosz elrántja a kezét Leylától és gyorsan kisiet a teremből. Nagyléptekkel indul a mosdó felé miközben egyre csak az esti állmán töri a fejét. Már hónapok óta ugyanazt álmodja minden éjjel újra meg újra. Senkinek sem beszélt erről, még a két legjobb barátjának sem. Miközben ezen gondolkozik, észre sem veszi, hogy elmegy a mosdó mellett, csak miután elér a lépcsőhöz. Megáll, és zavarodottan körül néz. Miután rájön, hogy hól van, megfordul és befut a mosdóba, felrántja az egyik fülke ajtaját, hogy az majdnem kiszakad a tokjából. Mikor végez a hányással, remegő lábakkal feláll.
- Na? – kérdezi egy hang a mellette lévő fülkéből - Túl szaporítottad a róka állományt?
Aidónosz megdermed a rémülettől. A hang gazdája Marcusé.
- A ragya rogyassza le az arcodról az olasz sejteket! – dühöng Aidónosz. - A szívbajt hozod rám! Mit keresel itt? - kérdezi miközben oda lép a csaphoz, hogy megmossa az arcát.
- A tanárnő küldött ki, hogy megnézzem, mi van veled! – jön ki a fülkéből Marcus. – Meg úgy is beszélni szerettem volna veled. Különben eléggé ramagyúl nézel ki! – néz vissza a tükörből Aidónoszra.
- Legalább tudom, hogy neked milyen érzés nap, mint nap a tükörbe nézned. – nevet Aidónosz. – Miről akarsz beszélni?
- Hónapok óta van egy visszatérő álmom! – kezdi Marcus. – Azt álmodom, hogy egy óriási csatatéren vagyok és te meg Leyla is ott van. Már beszéltem erről Leylával és az a döbbenetes, hogy ő is ugyanezt álmodja. Szerinted mi lehet ez? – kérdezi.
Aidónosz a döbbenettől szóhoz sem jut. Kiveri a víz. Hosszasan szótlanul, nézik egymást.
- Ő, Marcus! Nem tudom, hogy mi folyik itt, de én is ugyanezt álmodom, már vagy úgy december óta! – dugja sebre a kezét Aidónosz. – Te, meg Leyla vagytok a legjobb barátaim, de nem akartam nektek ezt elmondani, nehogy hülyének nézzetek. Én az álmomban egy tóból emelkedem ki, miközben a vizet az ellenfeleim felé hajtom. Te és Leyla, meg egy másik lány a parton harcoltok. – fordul az ajtó felé Aidónosz. - Az a legfurcsább az egészben, hogy mindig ugyanazt álmodom. Ugyanazokat a jeleneteket.
Marcus nem szól semmit. A gondolataiba mélyedve követi Aidónoszt. Mikor az osztályteremhez értek megfogja a barátja vállát.
- Te vízzel harcolsz. Leyla a földet mozgatja, az ismeretlen lány a levegőből csinál tornádót, én meg óriási tűzgömböket hajigálok. – mondja halkan. – Emlékezz vissza a földrajz órára. Tamás bácsi szavaira. „a földet négy elem alkotja: víz, föld, tűz, levegő.” Furcsa nem? – nyitja ki az osztályterem ajtaját.
Aidónosz követi Marcust, miközben még mindig a hallottakon gondolkodik. A tanárnő szúrós szemmel mered rá.
- Na, fiacskám! Túl szaporodtak-e a rókák. – kérdezi tőle.
Aidónosz fáradtan néz fel rá, majd nagyot sóhajt.
- Tanárnő! A magyar róka állományt már nem kell félteni a kipusztulástól! – mondja, miközben leül a padjába.
- Akkor jól van! – fordul a tábla felé Rita tanárnő. – Ott tartottunk, hogy a perzsa birodalom Xerxésszel az élen megtámadta a görögöket. Remélem Aidónosz fiam figyelsz, mert a néped történelméről tanulunk.
Aidónosz felpillant, és bólint a fejével. Észreveszi, hogy Leyla kérdőn nézi őt. Biccent egyet felé. Nem érti, hogy mi folyik körülötte. Nem tudja hova tenni, amit Marcus mondott neki. Aidónosz a gondolataiba mélyedve mered maga elé. A hasa még mindig fáj. A percek csigalassúsággal telnek. Észre sem veszi, hogy a táblát tele írta Rita tanárnő a perzsa görög háborúról. A csengő élesen szólal meg visszahúzva az osztályterembe Aidónoszt. Az osztály elkezd pakolni, de a tanár még nem engedi el őket.
- Jövő héten dolgozat, úgy készüljetek. – mondja. - Ez a jegy bele fog számítani az év végi osztályzatotokba. Mehettek.
Aidónosz gyorsan összepakol és kimegy az osztályból, hogy meg keresse Leylát. A lány, aggódó tekintettel az ajtóban vár rá.
- Marcus írt egy SMS-t, hogy te neked is vannak azok az álmaid, amik nekünk – mondja, miközben elindul a kijárat felé. Igazából miatta vagy rosszul?
Aidónosz hallgat, miközben lépked lefele a lépcsőn. A kijárati kapunál megáll, kinyitja az ajtót és előre engedi Leylát. Marcus csak ekkor éri utol őket.
- Na skacok, miről megy a traccsparti? – kérdezi, miközben párosával ugrál le a lépcsőfokokon.
- Az álmainkról beszélünk épp – világosítja fel a fiút Leyla. – Utána kéne járni, hogy mi folyik itt! Azt nem találjátok furcsának, hogy hárman vagyunk, és különböző a származásunk. Nekem egyiptomi, Marcus, neked olasz, Aidónosz, te meg görög vagy. És itt születtünk Magyarországon. Amióta az eszemet tudom Székesfehérváron élünk. Ovis korunk óta ismerjük egymást. Nevelő szülőknél lakunk, az igazi szüleinket nem ismerjük. És mind a hármunknak egyforma az álma – magyarázza Leyla.
- Nézzétek! – áll meg Marcus. – Tudok, egy helyet ahol lehet, hogy fel tudnak minket világosítani. Mindig iskolába jövet, elmegyek egy ház előtt, aminek a neve, Orákulum, a mindenség látója. Az embert, ha jól tudom pedig Morpheusnak hívják. Ha oda elmennénk, talán tudna nekünk segíteni.
- Hól van ez Marcus? – kérdezi izgatottan Aidónosz. – Menjünk el most hozzá!
- Nem tudom az utca nevét, de mint mondottam mindig előtte megyek el. – Indul előre Marcus. – Remélem nyitva lesz.
- Várjál már! – állítja meg őket Leyla. – Ti el akartok menni egy helyre ahol, talán tudnak, segíteni?
- Igen! – mondja Aidónosz, vissza sem fordulva. – Ha te nem akarsz nem muszáj velünk jönnöd! Messze van az a hely Marcus?
- Nincsen messze! Itt van pár saroknyira – válaszol Marcus. – Egyet viszont tudnotok kell róla! Főleg neked Leyla! Egyiptomi ez az ember.
A lány csodálkozva néz Marcusra. Aidónosz is megtorpan.
- Mi? – kérdezi Leyla. – Egyiptomi? Orákulumnak hívják az üzletet, a pasas neve Morpheus? Na, az szép! Görög, római és egyiptomi eredet.
- Nézd Leyla ez csak egy jós! – fordul vissza Marcus. – Valahogy neki is meg kell élnie! Hát ezt választotta. Szerintem találó.
Aidónosz Leylára néz, aki meghúzza a vállát. Szó nélkül követik Marcust, aki sietve fordul be az egyik sarkon. Az utca ahova értek csöndes elhagyatott, sehol egy lélek. A város zaja alig hallatszott idáig. Hírtelen egy kocsi ér melléjük, lelassít, majd egy vén öregasszony dugja ki rajta a fejét. Valamit motyog, és utána gyorsit majd tovább hajt. Aidónosz a döbbenettől megáll, kinek gyökeret vert a lába. A barátai szótlanul néznek rá.
- Mi van Aidónosz? – kérdezi tőle Marcus. – Miért állsz itt, mint egy cövek?
Aidónosz ránéz Leylára, majd szótlanul tovább megy. Már látta ezt az öreg nőt valahol. Félelem markol a szívébe.
- Tudjátok ki volt ez? – kérdezi Marcus. – Aidónosz?
- Tűnjünk, el innen amilyen gyorsan csak tudunk! – kezd el futni Aidónosz. – Már láttam őt és nem jó vele találkozni.
- Miért? – éri őt utol Leyla. – Ki ez?
- Ő a Moirák egyike. – néz Leylára Aidónosz. – A sors istennőinek egyike. Láttam őt egy régi görög festményen, ami nálunk van. Eredetileg hárman vannak. Azonnal menjünk el ahhoz az emberhez.
- Akkor állj meg! – kiálltja Marcus. – Meg érkeztünk.
Egy kis társasházhoz értek. Az egyik ajtó fölé egy tábla van rakva rajta a felirattal: Orákulum a mindenség látója. Leyla ránéz a barátaira és belép az ajtón. Odabent sötét van, ópiumos füstölő szaga terjeng. A falakon képek lógnak melyeken, baglyok láthatók. Aidónosz elindul az egyik ajtó felé, de mielőtt oda érne, egy hang szólal meg.
- Állj meg Aidónosz fiam! – lép elő a sötétségből egy magas, vékony, kopasz, egyiptomi ember.
Leyla sikkant egyet ijedtében és meg ragadja Marcus karját. Marcus csodálkozva néz a kezére.
- Ugye találkoztatok az egyik Moirával? – kérdezi az egyiptomi. – Te Leyla nyugodtan elengedheted Marcus Vulpitus kezét.
- Honnan tudja a neveinket? – kérdezi Aidónosz. – És honnan tudja, hogy találkoztunk az egyik Moirával?
- Aidónosz! Megnyugodhatsz ő nem az, aminek gondolod. Az csak egy öreg halandó néni volt. – ül le egy asztalhoz az egyiptomi ember. – Kérdésekkel jöttetek hozzám ugye?
- Igen! – huppan le egy puffra Leyla. – Szeretnénk megtudni, hogy mi történik velünk! Mind a… - a lányt félbe szakítja a jós.
- Mind a hármótoknak ugyanaz az álma! Igen tudok róla! – sóhajt a látnok. – Különben a nevem Morpheus. Van egy negyedik személy is. Egy lány. Bár őt még nem ismeritek.
- Igen! – fordul meg Marcus az egyik polc előtt. – Azt szeretnénk tudni, hogy mit jelentenek ezek az állomok és ki az a lány?
Morpheus feláll és oda lép az egyik szekrényhez. Elő vesz egy gömböt és visszamegy az asztalhoz. Leteszi középre.
- Nézzetek bele és mondjátok el, hogy mit láttok. – néz a három gyerekre. – Te kezd Aidónosz.
A fiú belenéz a gömbe. Kavargó ködöt lát. Egyszer csak feltűnik neki egy domb. A dombon egy árnyat lát, aki fut valami elől. Nem tudja kicsoda ez a valaki, de ismerős neki. Hírtelen változik a kép, és bekúszik az álmában látott jelenet. Épp a tenger habjaiból emelkedik ki, miközben a víz hatalmas hullámokban indul a part felé. A szárazföldön a két barátja harcol, eközben egy harmadik személy forogva gerjeszt tornádót. Megint változik a kép és három vén nő alakja jelenik meg, akik egy fonalat vágnak el. Aidónosz felnéz a gömböl. A barátai meredt szemekkel figyelik.
- Láttam megint az álmomat! – áll fel. – De ezúttal több jelenet is volt. Egy dombon futott egy ismerős alak, de nem tudom, hogy ki. És megint meg jelentek a sors istennői, a Moirák.
- A vízió, amit a gömbben láttál, meg fog történni! – emelkedik fel a helyéről Morpheus. – Itt csak az a kérdés, hogy mikor. Most néz te bele Leyla – mondja, a lánynak miközben elindul egy polc felé.
Leyla közelebb lép az asztalhoz. A szemeivel kérdőn néz a gömbre. Hosszú percek óta figyel, és hallgat. Az arca egyre jobban elsötétül. Hírtelen lekapja a tekintetét az asztalról és zokogva Marcus nyakába veti megát. Aidónosz döbbenten figyeli az eseményeket. Morpheus megfordul a polc elől, kezében egy könyvel.
- Mi történt Leyla? – kérdezi Marcus a lányt vigasztalva. – Mit láttál?
- Azt sajnos nem mondhatom el! – engedte el a fiú nyakát Leyla. – Amit láttam az nem jó dolog. Mi hárman valamire ki vagyunk választva. Csak, hogy mire azt nem tudom!
- Most te jössz, Marcus Vulpitus! – fogja meg a vállát Morpheus. – Nézz bele és bármit is fogsz látni, mond el nekünk.
- Egyet áruljon el uram! – rázza le magáról a jós kezeit a fiú. – Honnan a csudából tudja a nevemet?
- Amint olvashattad a táblán, én a mindenség látója vagyok. – Mutat a gömbre Morpheus.
- Az jó dolog lehet! – morogja Marcus.
Elkezdi nézni a gömböt, miközben a háttérben Aidónosz, Leylát nyugtatgatja. Kavargó képek jelennek meg előtte. A gömb, egyszer csak ugrik egyet és leesik az asztalról. A jós hátra lép egyet.
- Hát bevégeztetett. – szól halkan.
- Mi végeztetett be? – kérdezi tőle a lány még mindig a könnyeit törölgetve. – Mi ez az egész uram!
- Marcus! – emeli fel a földről a gömböt Morpheus. – Ugye egy híd előtt álltál mely fölött ott lógott egy kard?
- Amikor rá léptem a hídra a kard leszakadt, elvágva a hidat és én lezuhantam. – néz fel remegve a fiú. – Az a kard valahogy ismerős! Nem ez van a Bory vár hídja fölött?
- De! És egy legenda is van! Ha rossz ember lép a hídra a kard lesújt rá! – mondja a jós.
Marcus barátai döbbenten hallgatják a beszélgetést.
- Na, álljunk meg egy szóra. – kel barátja védelmére Aidónosz. – Azt akarja mondani, hogy Marcus rossz ember?
- Nem! – csapja le a könyvet az asztalra Morpheus. – De ezek mind be fognak következni. Ti hárman valakik vagytok!
- De kicsodák? – kérdezi Leyla.
- Ezt sajnos nektek kell kiderítenetek! – néz rá a férfi. – Csak annyit segíthetek, hogy köze van a fóbiátokhoz.
- A fóbiánkhoz? – kérdezi Marcus. – Én csak a tűztől félek!
- Te igen! Na de mi van a barátaiddal? – mutat Aidónoszra Morpheus. – És Leyla, te, amit láttál az hamarosan itt lesz.
- Na, na na! Ne tereljük a szót, uram! – emeli fel a hangját Marcus. – Tényleg ti miktől féltek? – fordul a barátaihoz.
- Én a víztől! – szól csendesen Aidónosz. – Fürdeni is csak úgy fürdök, hogy bele állok a kádba és zuhannyal engedek magamra egy kis vizet.
Marcus eltátja a száját elképedésében. Csodálkozva néz Leylára aki úgy szintén meg van döbbenve.
- Ezt nem gondoltuk volna rólad! – nevet a lány, miután magához tér a döbbenetétől.
- Miért, te mitől félsz? – kérdezi ingerülten Aidónosz. – Te meg Marcus hagyd abba a röhögést!
- Én a sötét zárt helyiségektől. – mondja még mindig kuncogva Leyla.
- Például? – emelkedik fel a fölről könnyeit törölgetve Marcus.
- Aluljáróktól, metróktól, barlangoktól, alagutaktól. – Néz a plafonra a lány. - A szobámban is úgy alszok este, hogy ég az egyik lámpám. Nem tudom, hogy miért, félek ezektől, de ki szeretném deríteni.
- És itt van, aminek tényleg utána kell járnotok. – Mutat egy írásra Morpheus. – Itt azt írja, hogy három oszlop el fog menni hamarosan messzi tájakra, nagy csatákba, és találkozni fog egy negyedik oszloppal.
- Mi van? – néz rá értetlenül a jósra Marcus. – Milyen oszlopokról beszél maga?
- A földet négy elem alkotja! – emeli fel a tekintetét a könyvből Morpheus. – Víz, föld, tűz, levegő. Erről a négy tartó oszlopról beszélek. De viszont a jövőt meg lehet változtatni.
- És nekünk mi közünk van hozzá? – kérdezi Aidónosz. – Mi nem vagyunk oszlopok! És nem is tudjuk befolyásolni a jövőt!
- Fiuk! – szól riadtan Leyla. – Az meg ki ott? – mutat ki az utcára.
Marcus az ajtóhoz ugrik, kinyitja és a következő pillanatban a földre veti magát. Egy fekete autóból Molotov koktél repül be a nyitott ajtón keresztül. Még mielőtt földet érne Aidónosz elkapja, és ki vágja, az utcára ahol széttörik és a gyúlékony anyag belobban. Leyla odafut Marcushoz és felsegíti a földről. Morpheus a döbbenettől szólni sem tud csak némán áll.
- Ez gyakori eset magánál? – kérdezi mérgesen Aidónosz becsapva az ajtót.
A jós az ajtó csapódástól magához tér.
- Azonnal tűnjetek, el amilyen gyorsan csak tudtok. – mutat a hátsó kijárat felé. – Minél előbb érjetek haza. Ne álljatok meg. Amiről szó volt itt, azt senkinek ne áruljátok el. Még a szüleiteknek se. És keressétek meg a kérdésekre a választ. – kiálltja a három barát után.
- Gyertek erre! – mondja Aidónosz. – Marcus jól vagy?
- Én igen, bár beütöttem a térdem! – jön a válasz.
Hírtelen mögöttük feltűnik az a kocsi, amiből az üveget dobták. Kövér gázzal elhúz mellettük és befordul az egyik kisutcán. Leyla aki elől fut, megtorpan. Egy hatalmas kutya ugrik ki elé. Marcus futtában felkap a földről egy követ és a kutya fejének vágja, ahonnan simán lepattan. Az állat megrázza magát és támadásba lendül. Aidónosz félre rántja Leylát. A kutya állkapcsa csak centikre húz el a lány fejétől és nagy csattanással zárul össze. Marcus egy vastag cső darabbal üt rá a kutyára. Egy reccsenés hallatszik és a cső két darabban esik a földre. Az állat megszédül pár pillanatra, amit kihasználnak Aidónoszék és futásnak erednek. Mögöttük felhangzik a kutya vonyítása. Leyla rémülten néz hátra és elkezdi jobban szaporázni a lépteit. Aidónosz és Marcus alig bírják tartani a lépést a lánnyal. Egyre közelebbről hallatszik az állat csaholása. Nagy dobbanó léptekkel közeledik a gyerekek felé. Aidónosz hátra pillant és rémülten látja, hogy már csak pár méterre van tőle. Hírtelen oldalra ugrik és meg áll. A karjait felemelve kalimpál. A kutya meg torpan egy pillanatra és oldalra hajtja a fejét. Marcus, aki leghátrébb fut, kihasználva az alkalmat a kettétört cső darabot bele vágja az állat oldalába. A kutya vonyítva rándul össze, majd a fiúra ugrik és megharapja a kezét. Marcus a fájdalomtól felordít, megragadja az állat fejét és egy határozott mozdulattal eltöri a nyakát. A kutya holtan rogy össze Marcuson, miközben habos vér kezd el ömleni a szájából. Leyla és Aidónosz döbbenve nézik a jelenetet. Marcus nagy nehezen letaszigálja magáról a döglött állatot és megnézi a vérző karját.
- Köszi, hogy segítettetek levenni rólam ezt! – morogja mérgesen. – A francba ez nagyon fáj! Gyertek, menjünk gyorsan, nehogy meglásson valaki.
- Jól vagy? – kérdezi Leyla. – A kezed rondán néz ki! Szerintem menjünk el a korházba.
- Nem fogok a korházba menni, holmi kutya harapás miatt. – csattan fel Marcus. – Aidónosz neked meg mi a bajod, miért nem jössz? – néz a barátjára.
- Marcus! Te kitörted ennek a dögnek a nyakát! – néz rá tágra meredt szemekkel Aidónosz. – Hol tanultál ilyen fogást? – kérdezi.
- Nem tanultam sehol! – válaszolja Marcus. – Ez csak úgy jött magától. Na, mi lesz már, megyünk végre vagy megpróbálod újra éleszteni. Ez hihetetlen! Tiszta vér vagyok.
- Szerintem menj haza, amilyen gyorsan csak tudsz! – szól Leyla. – Majd holnap találkozunk! Gyere Aidónosz!
Marcus ránéz a lányra, majd a karjára és szó nélkül elmegy. Aidónosz némán figyeli. Kisvártatva mikor Marcus befordul egy sarkon ők is elindulnak. Szótlanul sétálnak egymás mellet. Nem egészen ilyen napra számított. Aidónosz egyszer csak megtorpan. Meredten nézi az egyik épület homlok falát. Leyla csodálkozva néz a fiúra.
- Jól vagy Aidónosz? – kérdezi tőle. – Mit nézel annyira?
- Csak most esett le a jós szavai! – fordul a lány felé a fiú. – Ugye azt mondta Morpheus, hogy a jövőt meglehet változtatni. Néha amikor alszom nem emlékszem, hogy mit álmodtam mikor felébredek. Eltelik pár nap, hét, hónap és egyszer csak egy pillanatban azt érzem mintha már megtörtént volna velem. De ez még hagyján. Meg tudom változtatni. Ezt úgy értem, hogy mikor van, ez a furcsa érzésem el kell döntenem, hogy az álmomat élem át vagy pedig valami olyasmit teszek, amitől megváltozik az adott pillanat. Ez leginkább olyankor fordul elő, ha valami rossz dolog történne velem. Érted, hogy mit mondok? – kérdezi a lánytól.
- Asszem igen! – feleli Leyla. – Ezt miért nem mondtad el a jósnak?
- Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, had kérdezzek én tőled valamit. Szerinted hogyan tudtam elkapni az üveget, amit behajítottak? – áll meg egy panelház előtt Aidónosz.
- Csak azt ne mond, hogy megálmodtad! – kerekedik el Leyla szeme.
- De! Emlékszel mikor azt mondtam, hogy nem tudjuk befolyásolni a jövőt? – fogja meg a panelház kilincsét Aidónosz. – Na, ott, ha ezt nem mondom, te nem néztél volna ki az utcára. És akkor benn égtünk volna mind annyian! De ha most megbocsájtasz, haza mennék! Majd holnap beszélünk! – veszi elő a kulcsát.
- Akkor majd a suliban! – indul el Leyla.
Aidónosz még egyszer visszanéz a lányra, majd belép az ajtón. A panelban megcsapja az orrát egy fura szag.
