A kísérő II.

Nem volt nehéz kideríteni a lány nevét és címét, sőt, szinte gyerekjáték. Edina... A nő a megbeszélt időpontra a lányért küldi sofőrjét. A férfi tudja a dolgát, el is viszi az egyik lakásra, ami egy irodaháznak tűnő épület legfelső szintjén foglal helyet. A nő oda küldte a lánynak kiválasztott ruhát, majd a fodrászát és a sminkesét is. Ők kipofozzák.
A nő fél hét körül ér oda, de nem megy be a szobába, nem akar zavarni. Inkább a konyhába indul, muszáj innia egy kávét! Ahogy végigsétál a folyosón a szoba előtt, hirtelen csönd támad. Elmosolyodik, biztos meghallották a cipője kopogását. Ezúttal is fekete magassarkú van rajta, de most díszítés nélkül, egyszerű fénylő szatén anyagú. Hullámos haja ki van engedve, pár tincs göndören lóg le a vállára. Ruhája sem túl kirívó: fekete félvállas, csinos alakját csak sejteni engedi. Combközépig érő, csipkés szegélyű alja viszont megmutatja tökéletes formájú lábait. Sminkje visszafogott, a fekete szemfestéknek köszönhetően sötétbarna szemei szinte világítanak, a vörös rúzs kihangsúlyozza ajkainak formáját.
A helyiségbe érve rögtön összeszereli a főzőt, elővesz két csészét, cukrot, és tejet. Hátha kér ő is...

Nem kell sokat várnia, végeznek is vele. Elköszönnek, és elhagyják a lakást. Kettesben maradtak. Edina cipője halkan kopog a padlón, ahogy a konyha felé igyekszik. A nő megfordul ahogy a lány beér, majdnem a száját is eltátja. Nincs rajta sok smink, bár nem is kell. Csak a szemei lettek kiemelve. Azok a zöld szemek! Haja lazán felfogva, pár tincs szemtelenül, de mégis aranyosan keretezik arcát. Az a fekete testre simuló, alul lazább ruha tökéletesen kiemeli alakját, de mégsem túl merész. Inkább titokzatos.
Visszafogottan, inkább csak udvariasan elmosolyodik, ahogy meglátja a nőt.
- Szia!
A nő sem bírja ki mosolygás nélkül.
- Szia. Nocsak, mintha rád öntötték volna a ruhát.
Alaposan végig néz Edinán, azt sem bánja, ha túl feltűnően. Félénkebb mosoly jelenik meg a lány arcán. Talán zavarba is jött?
- Igen, tökéletes a méret.
- Tudom – bólint a nő határozottan.
Majd a táskájába nyúlva egy hosszú ékszeres dobozt húz elő, és oda sétál a lányhoz.
- Ez még a tiéd – felé nyújtja.
Edina elveszi, kis habozás után kinyitja, és őszinte döbbenet ül ki az arcára, ha akarná sem tudná leplezni. Szinte az álla is leesik.
- Én... én erre nem hiszem, hogy...
- Hogy? - húzza fel formás szemöldökét a nő.
- Méltó vagyok... - akkorát nyel, hogy még a másik is hallja.
A nő szórakozottan felkuncog, és kiveszi a dobozból a három soros, gyémántköves ezüst nyakláncot. Edina mögé sétál, és a nyakába teszi, közben megérzi a parfümjét. Még az illata is eszméletlenül jó! Ahogy ellép mögüle egyik ujját óvatosan végighúzza a nyakán és a vállán. Elégedetten mosolyog, mikor meglátja a lány karján megjelenő libabőrt.
- Tökéletes. Kérsz egy kávét?
Visszasétál a pulthoz, újra a kávéjába kortyol. Direkt nem néz hátra.

Edina a falnak dől zavartan.
- Nem... köszönöm. Nem kávézok.
- Esetleg egy teát? Gyümölcslevet?
- Köszönöm, nem kérek semmit.
Homlokát ráncolva fordul hátra, a lányra néz.
- Semmit...
Edina nagyot nyel a nő tekintetét meglátva, lehet, hogy már túl udvarias.
- Ööö... Egy pohár víz jól esne.
- Az arcodat elnézve valami töményre lenne szükséged – vigyorog a nő.
A lány csak a fejét rázza.
- Beérem a vízzel is – közben az asztalhoz sétál, úgy nézi, mint aki nem tudja eldönteni, hogy leülhet-e vagy sem.
A nő kivesz a hűtőből egy mentes vizet, majd a szekrényből egy poharat, és tele tölti. A lány felé sétál, és az asztalhoz érve leteszi elé.
- Minden rendben? - vizsgálja az arcát.
A lány zavartan bólint, elveszi a poharat és a vízbe kortyol.
- Hogy? Hogy tudtad meg, hogy hol lakom?
A nő egy ideig állja a tekintetét, aztán hátat fordítva a kávéjáért megy. Hangján hallani, hogy mosolyog.
- Bármit megtudok rólad, amit akarok.
Nincs rá válasz, csak csend.

A nő kíváncsian megfordul, bögréjével a kezében a pultnak dől. A lányt figyeli, aki zavartan kapkodja a tekintetét a konyhában, mint aki életében először lát ilyet.
- Ez a te lakásod? - hangzik végül a kérdés.
- Igen, ez is.
Már-már pofátlanul bámulja Edinát, le sem veszi róla a tekintetét. Látszik a lányon, hogy nem tudja hova tenni a helyzetet. A nőre pillant, szája halvány félmosolyra húzódik.
- Izgulsz? - töri meg a csendet a nő kérdése.
- Nem tudom. Van okom? - mosolyodik el a lány.
- Nem. Kétlem, hogy lenne okod – rázza a fejét.
- Ha nem kell tíz pasinak feleseket hordanom, akkor nem izgulok.
Újra csak a fejét rázza.
- Nem. Ezúttal kiélvezheted, hogy más rohangál körülötted.
Lassan végez a kávéjával, majd a mosogatóhoz lépve elöblíti a bögrét. A lányra pillant, elindul a bejárati ajtó felé.
- Indulhatunk?
A lány bólint, hisz most nincs más választása.
Kimennek az ajtón, amit a nő nem zár kulcsra, majd a lifttel a földszintre mennek. Az épületből kiérve egy fehér limuzinnal találják szembe magukat. A sofőr, aki a lányt ide hozta, azonnal kipattan a kormány mögül, és az autót megkerülve nyitja is nekik az ajtót. A nő mosolyogva megköszöni neki, majd el is indulnak, miután mindenki beszállt.

A lány már meg sem lepődik a limuzinon, bár nincs hozzá szokva az ilyen fajta luxushoz. Amint elindulnak, a nő elővesz a kis hűtőből egy üveg pezsgőt, két poharat, és tölt is. Egyiket a kísérője felé nyújtja.
Edina elveszi, de mozgása nem túl határozott.
- Már ilyen korán kezdjük?
A nő elmosolyodik, felemeli a poharat egy pillanatra.
- Egészségedre – és bele is kortyol.
Edina is iszik, aztán a nőre mered. Nem bírja magában tartani a kérdést... Akaratlanul is kicsúszik a száján.
- Hogyhogy nem férfi? Mármint a partnered.
A nő rápillant, szája sarkában továbbra is egy kis mosoly játszik.
- Szerinted?
- Nem tudom. Semmit nem tudok rólad, még azt sem, hogy hogy hívnak.
Halk kuncogás a válasz, aztán újra a pezsgőbe kortyol, és kinéz az ablakon, mint aki nem is akar válaszolni. De a lány nem hagyja annyiban a dolgot.
- Szóval? Hogy szólíthatlak az este folyamán?
- Hölgyem? Kisasszony? Nagyságos asszony? Melyik tetszik? - rá sem néz, úgy sorolja a lehetőségeket.
Edina elfintorodik, nem erre a válaszra számított.
- Akkor maradjunk a hölgyemnél.
A nő rápillant, és szélesen elvigyorodik. Látszik rajta, hogy élvezi a helyzetet.
De a lánynak nem elég ennyi, többet akar tudni.
- És milyen feladatokat kell ellátniuk az ilyen kísérőknek? Miket kell tennem?
- Legyél kellemes társaság az este folyamán. Bájologj – válaszol a nő az ablakon kibámulva. Tart egy pillanatnyi szüntet, majd már mosoly nélkül, szigorú arccal néz a lányra.
- És ne hozz rám szégyent!
Edina nagyot nyel, és bólint. Szégyent? De mivel tudna? Mire figyeljen, hogy ne legyen baj? Kérdések vannak, válaszok nincsenek, ahogy más kérdésére sem.

Pár perc múlva a sofőr leparkol, majd újra megy ajtót nyitni. A nő nagyot sóhajtva kiszáll, felnéz a hatalmas házra. Bár lehet, az ilyet már palotának kéne hívni. Formára vágott bokrok tarkítják a füves udvart, melynek közepén helyezkedik el a három szintes épület, díszes előcsarnokkal, kandallós nappalival, vendégszobákkal és erkélyekkel.
Edina is kiszáll a nő után, elkerekedett szemekkel nézi a házat. A múltkori ház se volt semmi, ahol felszolgált, de ez még annál is szebb. Gazdagabb.
A nő megvárja, míg mellé ér kísérője, aztán előre indul, a kapu felé. Kihúzza magát, állát felemeli, tekintetét végig előre szegezi. Arcán újra megjelenik a „minden rendben” mosoly. Ez teljesen más, mint ami az autóban, vagy a lakásán volt látható.

A lány mellette sétál, próbálja összeszedni magát. Tudja, hogy jól kell alakítania, hiszen szüksége van a pénzre. Ezúttal nem szúrhatja el, csak egy estéről van szó. A nőre pillant, rögtön idegessé válik, ahogy meglátja az arcát.
Legalább fél tucatnyi ember köszön mosolyogva a nőnek, ahogy végigsétálnak a díszes kővel kirakott járdán, majd fel a lépcsőn. A kétszárnyas bejárati ajtó előtt megtorpan, a lányra pillant. Felé lép egyet, egyik kezével átkarolja a derekát, magához húzza kicsit.
- Amúgy Flóra vagyok – suttogja a fülébe, rúzsos ajka alig hozzá érve simítja végig Edina fülét. A bemutatkozás után rá sem néz, azonnal tovább sétál, ahogy elengedi a lányt.

Edina rögtön utána indul, de nem mond semmit, nyilván felesleges lenne bemutatkoznia neki is. Amint beérnek, a nő rögtön ismerősökbe botlik: köszönések hada, puszik, kézcsókok, bájolgás. Rutinból feltett „hogy vagy?” kérdések, és a megszokott „minden rendben” válaszok. A mellette megjelenő fiatal lányt alaposan végigmérik, nem is egyszer. Illemből bólintanak felé köszönésképpen, de nem foglalkoznak vele, csak szó nélkül tudomásul veszik a jelenlétét.
Edina is köszön mindenkinek, mosolyog mindenkire, de látszik rajta, hogy idegen számára ez a helyzet. Próbál a nő mellett maradni, figyeli a viselkedését, a reakcióit. Nehéz eldönteni, hogy tényleg jó-e ez neki, vagy csak azért csinálja, mert muszáj.
Lassan haladnak, de ahhoz képest hamar végig érnek a termen a megterített asztalokhoz. Flóra levesz egy tálcáról két pezsgős poharat, egyiket a partnere felé nyújtja, aki el is fogadja. De koccintani már nincs idejük, valaki a nő nevét kiáltja. Mindketten a hang irányába fordulnak: egy ötvenes éveiben járó, elegáns megjelenésű nő. Integet, mosolyog a nő felé, mire ő is elmosolyodik, őszintén és lágyan. Mióta itt vannak, talán először.
- Bocsáss meg! – szól oda a lánynak, és már indul is.
Amint oda ér hozzá, a nő ad egy puszit Flóra arcára, beszélnek pár szót, aztán gyanakvóan Edina felé pillant. A fejét rázza, láthatóan nem helyesel valamit, de pár pillanat múlva már nevetnek is valamin.
A lány csak áll, pohárral a kezében. Nem tudja mit csináljon, ezért alaposan körbe néz a teremben, de a kellemetlen érzését nem tudja elűzni.

- Minden rendben? - hallja a nő hangját a háta mögül pár perc múlva. Kezében újabb teli pohár.
A lány megfordul, elmosolyodik.
- Persze. Nem történt semmi érdekes, míg elvoltál – tart egy kis szünetet, de jól nevelt lány lévén visszakérdez – És veled?
A nő csak bólint.
- Menjünk ki egy kicsit. Meg lehet itt fulladni – ezzel megfordul, és el is indul a terasz felé.
Edina a nyomában, nem akar lemaradni tőle. Mindketten megkönnyebbülten tapasztalják, hogy kint alig vannak, emellett az este kellemesen hűvös. Flóra a korláthoz megy, a lánynak háttal előre hajol, rákönyököl.
A lány megáll mellette, akaratlanul is megnézi a félhomályban a nő szép arcát és karcsú alakját.
- Sűrűn jársz ide? - próbálja terelni saját gondolatait is.
- Konkrétan ide? Talán kétszer jártam itt eddig.
- Igen, erre a helyre gondoltam. Abban valahogy biztos vagyok, hogy estélyekre sűrűn jársz.
Flóra csak mosolyog, de nem válaszol. Az italába kortyol, ez most lassabban fogy, mint az autóban idefelé.
- Gyakran dolgozol ilyen estélyeken? - veszi át a szót Flóra.
- Ha lehetőség van rá, és felvesznek, akkor igen.
A nő rá pillant, a szemeibe néz, habozik kicsit.
- Szereted?
- Kell a pénz az egyetemre... És elég jól fizetnek.
Kitérő válasz, de elég egyértelmű, hogy nem.
- Értem – bólint.
Arcát visszafordítja a kert felé, ezúttal a lány néz rá.
- Na és te? Szeretsz ilyen estélyekre járni?
Flóra arca alig láthatóan megrándul, de magára erőltet egy mosolyt.
- Persze. Kellemes a társaság, időtöltésnek remek.
- Ja, hát gondolom... Így kellemes a társaság.
- Mire gondolsz? - pillant kérdőn Edinára.
- Semmi semmi – ezúttal ő mosolyog, a pezsgőbe kortyol.
Már válaszra nyílik a szája, de a „Flóra?!” felszólítás belé fojtja a szót. Újabb ismerős közelít felé, újabb bájolgás következik. A nő tesz felé pár lépést, mosolyogva beszélget a semmiből megjelent idősebb hölggyel, leginkább pletykákról, az estélyről, és a többi vendégről. Párszor rápillant Edinára, többet nem tud tenni. Ezek az esték erről szólnak.

Edina közben megunja a várakozást, visszasétál a korláthoz és rákönyököl. Az eddig történtek járnak a fejében, furcsa és szokatlan számára az estély. A nőt sem érti, hogy miért csinálja ezt, hisz úgy tűnik, hogy nem kényszeríti rá senki. Bár lehet, hogy neki, egyszerű lány számára érthetetlen ez az egész. De a múltheti szereplése után eddig kifejezetten kellemesen telik az este, habár valószínű, hogy jól érezni azért nem fogja magát. De azért Flóra...
A beszélgetés kifejezetten hosszúra nyúlik, de végül a hölgy tovább áll. Flóra a lány után fordul, mosolyogva végig néz rajta. Hosszú idő óta ő tűnik az első normális kísérőjének. Lehet, hogy most az egyszer nem fogja megbánni a választást?
- Szeretnél menni? - lép mellé, háttal dől a korlátnak.
A lány zavartan rápillant, láthatóan kizökkentette a gondolkodásból. Szívesen rákérdezne Flóra, hogy mi járt a fejében, de talán még nincs itt az ideje.
- Szerintem ebben a kérdésben nem én döntök – mosolyog - Te vagy a főnök, én csak úgy vagyok.
A nő felnevet, érdekes hozzáállás.
- Nem foglak erőszakkal itt tartani. Csak egy szavadba kerül, és szólok a sofőrnek, hogy vigyen haza.
- Ennek örülök – nevet már Edina is – De majd akkor megyünk, amikor te mondod.
Flóra mosolyogva bólint, az italába kortyol, és nézelődni kezd a teraszon.

Edina kicsit a nő felé fordul, akaratlanul is végig néz rajta, az arcát hagyja utoljára. Le sem tudja venni róla a szemét, szinte már bámulja. Az egyik legszebb nő, akit eddig életében látott. Szemei szép vágásúak, kicsit mandula alakúak. És titokzatosak. Mintha egy egész, majdnem megfejthetetlen rejtvény lenne bennük. Sötétbarnák, pont az az árnyalat, amiben szívesen elveszne az ember egész éjszaka. Arccsontjai szépen ívelnek, orra se nem túl gömbölyű, se nem túl hegyes. És az a száj... Formája mint a mesebeli hercegnőknek, kellően teltek az ajkai, de nem túl vastagok. A vörös rúzsnak köszönhetően minden tekintete magára vonz. Tökéletesen kiegészítik az arcát, a kerek, de nem kiugró állával együtt.

Flóra szeme megvillan, Edina is abba az irányba néz. Az embereket pásztázza, de nem lát semmi érdekeset. Visszanéz a nőre, de az már őt figyeli, szája sarka apró mosolyra húzódik.
- Miért hívtál el? - hangzik a kérdés Edina szájából.
Egész este foglalkoztatta a kérdés, de csak most szedte össze a bátorságát ahhoz, hogy fel is tegye.
Flóra jobban felé fordul.
- Te is tudod: a társaságért.
- Jó, jó, de... Miért pont engem?
A nő elgondolkozik. Most erre mit mondjon? A lehető legegyszerűbb választ választja.
- Jókor voltál jó helyen – mosolyog is mellé.
Edina megborzong, majd felnevet.
- Az egy borzalmas hely volt! Csak a pénz miatt voltam ott, amiből aztán nem lett semmi – vállat von – nem fizetett a pasi, mert béna voltam.
- Majd ez után lesz. A bénaságodról meg nem ő tehet – kortyol a nő az italába.
Ez a pohár is kiürül lassan, újabbat kell szereznie. Enélkül szinte lehetetlen kibírni az ilyen estéket.
- Pont ez az, arról én tehetek. Mindegy is, többet nem megyek oda.
Elhúzza a száját, mire Flóra felnevet.
- Igen, ezt ő is reméli.
Edina fintorog a beszólásra, de végül ő is elneveti magát.

Flóra végül elszakítja tekintetét a lányról, és ellöki magát a korláttól.
- Gyere, menjünk be.
Edina bólint, és a nő után indul.
Nem maradhatnak kint egész este, elmenekülni úgysem tud a nő.
Már körülbelül két órán keresztül zajlik a bájolgás, mosolygós csevegés mindenkivel. Mint egy forgatókönyv, ami tíz percenként ismétli magát. A pezsgő is folyamatosan fogy, minden beszélgetőpartnerre jut 1-1 pohár. Bár a nő már hozzá szokott valamennyire, ezt a mennyiséget még ő is megérzi. Pedig mindig szokott vigyázni, hogy ne igyon túl sokat.
Lassan, de észrevehetően fogyni kezdenek az emberek. Amint Flóra „megszabadul” még egy embertől a lány felé fordul, közelebb is lép hozzá, mielőtt újra letámadja valaki.
- Menjünk? - suttogja szinte a fülébe.
Edina felpillant rá, megadóan mosolyog.
- Én neked szenteltem az estét, szóval ráérek.
A nő körbe néz, bólint.
- Menjünk – mondja határozottan. A lány derekára teszi a kezét, finoman előre löki, hogy nyomatékosítsa elhatározását.
Amint elindulnak elő is veszi a telefonját, és hívja a sofőrjét. Még elköszön a házigazdától, és még pár fontosabb embertől, aztán véglegesen a bejárati ajtó felé indulnak.

Mire kiérnek, már a limuzin is a kapu előtt parkol. Flóra sietős léptekkel indul meg, cipője hangosan kopog a kinti csendben. Edina végig a nyomában van, mindketten beszállnak, és a sofőr indul is, amint bezárta mögöttük az ajtót. Beszélni senkinek sincs kedve, csendesen bámulnak ki mindketten az ablakon, és a gondolataikba merülve. Ennek az estének is vége.
A lakáshoz érve a sofőr leparkol, de a motort nem állítja le.
Flóra szó nélkül kiszáll, és a járnád végigsétálva megáll a lépcsőház ajtaja előtt. Edina is kiszáll, a nő mellé sétál. A hűvös levegőtől megborzong kicsit, összefonja kezeit maga előtt.
A nő nyitja az ajtót, beles a sötét folyosóra.
- A járást már ismered. Ha gondolod itt aludhatsz, ráérsz reggel haza menni. Az ágyon lévő boríték a tiéd.
Csak a mondandója végén néz a lányra. Hányszor is hadarta már el ezt a szöveget? Ő maga sem tudja, túl sokszor, túl sok embernek.
Edina kicsit értetlenül néz, de végül bólint.
- Jól érezted magad az este? - érdeklődik.
A nő elmosolyodik, ő is bólint.
- Igen. És te?
- Nem volt borzalmas... - vigyorog – De ez nem az én világom.
- Meg tudom érteni.
Rövid, pillanatnyi szünet után közelebb lép Edinához.
- Köszönöm a társaságot – ahogy a lány zöld szemeibe néz a tekintete ellágyul, most először, mióta találkoztak. Szemei kicsit csillognak, lehet, csak az elfogyasztott alkohol miatt. De lehet, hogy...
Edina már a szellemes válaszra nyitja a száját, de a nyakára csúsztatott kéz belé fojtja a szót. Elkerekedett szemmel figyeli, ahogy a nő felé hajol, aztán megcsókolja.
A csók lágy, de határozott, mégis rövid. Mintha ez is csak kötelező formalitás lenne, de mintha mégsem.
- Jó éjszakát – suttogja Flóra, amint szája elszakad a lányétól.
Mielőtt a másik reagálhatna el is fordul, visszasiet a limuzinhoz. Anélkül száll be, hogy visszanézne, és a sofőr indul is, amint becsukódik az ajtó.

Edina szinte fel sem fogja a gyorsan pörgő eseményeket. Mire észbe kap, már csak a limuzin távolodó hátsó lámpáit látja. Beharapja az alsó ajkát, szinte égnek attól a csóktól. A hűvös szellőtől újra kirázza a hideg, ideje bemenni. Első útja a fürdőbe vezet, az ott talált cuccokkal levakarja magáról a sminket, majd letusol. Fürdőköpenyt is talál, magára kapja és a szobába sétál. Az ágyon tényleg ott egy boríték, még távolról is látszik, mennyire meg van tömve. Remegő kézzel veszi fel, alig mer belenézni. Megint elkerekedik a szeme, amikor meglátja a benne lévő papírokat. Ennyi húszast még életében nem látott egy helyen! Meg sem érdemli, ennyire nem volt vészes az este... Legszívesebben a felét visszaadná. Vagy még többet. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is szerénykedik. Ráveszi magát, hogy tegye el, hisz a nő biztos nem véletlenül hagyott itt ennyi pénzt. Aztán ágyba bújik, de sokáig nem jön álom a szemére. Csak a csók jár a fejében, és egy kérdés: miért?!
Pont úgy, ahogy Flórának is.