A kezdet

A szülei már 5 éve elváltak. A lány és az Öccse az Apánál maradt (a bíróság az anyagiak miatt rendelkezett így). Fájt, hogy így történt, de beletörődött. Néha-néha úgy látszott, mintha kezdődne közöttük valami, mert az Apa elkezdett udvarolni az Anyának. A lány figyelmeztette az Édesanyját és az Apját, hogy ő és az Öccse lenne a legboldogabb, ha újra összekerülnének a Szülők, de még egyszer azt a cirkuszt nem óhajtja végigcsinálni, s nem engedi, hogy az Öccsének is újra fájdalmat okozzanak. Ekkor a lány 19 éves, az Öccse 14, az Anya 39, az Apa pedig 44.

Telt a hónapok, eljött a nyár, s a lány az Anyához költözött ideiglenesen, mert visszérrel megoperálták az Anyát. Egyik nap ott főzött és takarított az Anyánál, másnap reggel ment haza, az Apához, s ott főzött meg, majd takarított, rendezte az udvart, a kertet, sőt még az Apa vállalkozásának papírügyeit is. Késő délután utazott vissza az Anyához.
Nagyon szerette az Édesanyját... az Apát is szerette, de egy anya-lánya kapcsolat teljesen más. Az övék nagyon bizalmas volt. Imádták egymást. Sokat kacagtak együtt, s mindent meg tudtak beszélni egymással.

Az Apa dühös volt a lányra, mert nem volt mindig otthon. Saját bevallása szerint legszívesebben egy aranykalitkába zárta volna, hogy ne érje semmi baj. A lány hiába magyarázta az Apának, hogy most Anyának sokkal nagyobb szüksége van rá, mint neki és Öccsének, nem értette meg. A veszekedések egyre sűrűsödtek, s kezdtek mind jobban elfajulni. A lány imádta Öccsét is, tudta mennyire anyás, de nem tehetett mást, egy ilyen veszekedés alkalmával végleg elköltözött az Anyához. Gondolta, ha nem jó Apjának így, hogy ő, 20 éves fejjel látja el az egész háztartást, de még tanul, s ráadásul 4-5-ös tanuló mindemellett, foglalkozik az Apa papírmunkáival, segít Öccsének a tanulásban, akkor legyen. Nem ő akarta így.

Az Anyával, s annak élettársával élt. Nem kedvelte a férfit, mert sokszor ivott. Ha nem is volt részeg, de mindig volt benne ital. Azt szerette, ha a férfi sokáig dolgozott, így szinte késő estig tudott mindig az Anyával beszélgetni.
Eljött az Anya születésnapja... Épp a 40-et töltötte. Nem volt szomorú, mert nyugodtan letagadhatott volna 5-6 évet is a korából, mégsem tette, hisz nem volt miért. Gyönyörű nő volt. Vékony volt, csak a hasán volt egy kis felesleg, amin mindig vigyorgott, mondván "Korral jár!". Az arca ovális. A haja rövid, enyhén göndör, s mindig szőkésbarnára festette. A mosolya a legcsodálatosabb anyai mosoly. S az illata... melegséget árasztó... a lány szerint "Olyan jó Anyu-illatod van!". Vidám nő volt, mindig vigyorgott... De a lány sokszor látta sírni is az Anyát, még a válás előtt.

A lány parfümöt vett az Anyának, mert tudta, hogy az a kedvenc illata, s múltkor említette is, hogy már nincs belőle. Határtalan boldogságot érzett, mikor az Anya kibontotta az ajándékot, s szétterült ajkán az a jól ismert mosoly. Délután együtt nézték a tévét... nem tudni már, hogy milyen műsor ment, de nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy odabújhatott az Anya mellé, s átbeszélgethették a délutánt.
- Anyu, fáj még a lábad?
- Nem, már nem. Még a hegek csúnyácskák, de már nem fáj. A fáslit még rajta hagyom, s gondolkozom azon, hogy visszamegyek dolgozni.
- Ne! Még pihenj! Majd én dolgozom helyetted! Már beszéltem is a főnököddel!
Egy forgalmas kocsmában dolgozott az Anya. Általában egy nap reggeltől estig, majd a következő nap szabad volt.
A lány rámosolygott az Anyára, s hozzábújt.
- Imádlak, kislányom! Imádlak! Gyere, hadd puszilgassalak meg!
S az Anya telepuszilgatta a lány arcának bal felét.
- Jó! De most a másik felét is, mert lehúzza az a sok puszi, s akkor hogy fogok kinézni?! - mosolygott a lány.
S az Anya telepuszilgatta a lány arcának jobb felét is.
Elérkezett az este, s az Anya egyik percről a másikra rosszabbul lett.
- Elmegyek lefürdeni... Olyan rosszul érzem magam... Fáj a mellkasom.
- Jó, menj! Addig vacsorázok. Csináljak neked is valamit?
- Nem, köszönöm.
A lány megvacsorázott. Nézte a tévét, mikor az Anya kijött a fürdőből.
- Kislányom, nagyon rosszul vagyok.
- Hívjak orvost?
- Nem! Nem kell!

Ekkor lépett be az ajtón az élettárs. Az Anya elmondta neki, hogy rosszul van, majd megbeszélték, hogy a lány nyugodtan elmehet a barátjához, nem lesz semmi baj.
A lány aggódott, s a mobilját egész éjjel bekapcsolva hagyta a leghangosabb üzemmmódban.
Reggel hazautazott az Anyához, s kiderült, hogy este orvost kellett hívni, mert nagy fájdalmai voltak. Az orvos javaslatára felkereste az Anya és a lány a háziorvost. Labor, vérvétel stb. Eredmény: megint magas a fehérvérsejtszám. További vizsgálatok... Orvostól orvosig jártak. Eljött az augusztus, s közben a vizsgálatok, s a fájdalomcsillapítók ellenére is tovább romlott az Anya állapota. Akkor volt jó neki, ha a kádban feküdhetett, s nyakig elmerülhetett a vízben... közben a lánya fájdalomcsillapítóját szedte, amiből napi 1-et szabadott volna bevenni, mert olyan erős volt. A lány is, csak az erős női görcsökre szedte, betartva az előírást. A lány az egyik napon nagyon megrémült, mert látta, hogy a fürdőszobában ott hevert a polcon egy üres gyógyszeres levél. Márpedig ő az Anyának nemrég adta oda a gyógyszeres levelet. Elkezdett félni. Már vizsgálták egyszer az Anyját a fehérvérsejtszám-többlet miatt. Akkor leküldték Pestről az eredményt Pécsre, mivel nem tudták megállapítani, hogy leukémiáról van-e szó vagy sem. Eredmény Pécsről: nem leukémia. Nem tudják mi az, de nem leukémia.

Másnap az Anyával felmentek a megyeszékhelyre a kórházba. Vizsgálat, majd haza.
A lány ment vissza pár nap múlva az eredményért: az Anya nagyon rossz állapotban van. Nem tudják mi ez, de sürgősen be kell feküdni a kórházba.
Augusztus 24-én a lány ment dolgozni, s így az Anyát az élettárs kísérte a kórházba.
Másnap a lány ment látogatni... Alig várta, hogy találkozhasson az Anyával, s nagyon aggódott. Recepció: - Abba az épületben van az Édesanyja! - mutatta a hölgy.
A lány épp átment volna a kórház egyik épületéből a másikba, de egy mentő épp akkor indult el, s így utat engedett neki. A lány utánanézett... a mentő kifordult a kapun, s jobbra vette az irányt. Se sziréna, se villogás... Jól van, talán nincs nagy baj - gondolta magában.
Gyorsan keresett egy nővérkét, hogy megtudakolja, melyik szobába fektették az Édesanyját. Név, kicsoda ő, ki neki a beteg. Válasz: Édesanyám. Két nővér furcsa szemvillanása...
- Nem adhatunk felvilágosítást! Egy pillanat, szólok a főorvos úrnak!
Várakozás, telefonálgatás.
- Tessék visszamenni a másik épületbe, s soron kívül keresse a főorvos urat!
Tágra nyílt szem, remegő lábak, dübörgő szív...
A főorvos úr fogadta a lányt.
- Nagy baj van!
- Dehát micsoda Doktor úr? - pedig sejtette... kis szíve úgy zakatolt, hogy majdnem kiesett.
- Nem tudjuk mi a baj pontosan, de az Édesanyjának nagyon sok a fehérvérsejtszáma. Annyira, hogy ezt itt nem tudjuk kezelni, s felküldtem Pestre. Itt a cím. Ide kell menni. Ezen az úton jut el hozzá. Itt a telefonszámom is, ha bármi kérdése lenne, nyugodtan hívhat.
- Mégis mi ez? Mitől van ilyen rosszul Anyukám? - a lányt már a sírás fojtogatta.
- Valószínűsíthető, hogy leukémia.

A lány érezte, hogy fordul vele egyet a világ. Becsukta a szemét, s bízott abban, hogy csak rosszul hall.
Az orvos erre útjára bocsátotta a lányt.
A lány lebotorkált a lépcsőn, ki az épületből, ki az utcára... vissza a vasútállomásra. A táska, amiben az Anyának vitte a holmijait, húzta a kezét... Az utcán bámulták az emberek, hogy csorognak le a forró könnyek a lány fiatal arcán. Emlékezett... Az Anyu sejtette ezt... Múltkor nagyon félt, hogy leukémia fog nála kiderülni, s ott sírtak egymás vállán, s mondta:
- Nem akarok meghalni, kislányom!
- Nem fogsz! Hidd el, Anyu, nem fogsz! Itt vagyok neked én, az Öcsém, s mindenki, akinek fontos vagy! Mi szeretünk! Hidd el, bármi is a bajod, meggyógyulsz!
- Igen, meg fogok gyógyulni! Van miért élnem! Még nincs unokám sem! Fiatal vagyok! Itt vagytok nekem, ti, a gyermekeim!
A lány azt sem tudta mit tegyen. Felhívta az unokanővérét, s belezokogta a telefonba, hogy mi történt. Aztán már a vonaton felhívta a barátját, s kérte, menjen fel vele még ma Pestre. A barátja megígérte, hogy siet haza a tanfolyamról, s akkor felmennek együtt...