A Galaxis Szívében

KEZDETEK

Kr. u. 2000.09.12.: egy vállalatnak köszönhetően a világ teljesen megváltozik. Retro-Pol Ltd. piacra dobja az új hajtóművek első generációját, mellyel egyszerűbbé válik az űrutazás. Ez az új hajtómű a fény és a hidrogénmolekulán alapul. 2 éven belül a holdra utazás egy egyszerű hétvégi kiruccanás lesz. 10 év múlva leszállnak az első telepesek a Holdra. A Mars bolygót nem kolonizálják, mert a katonaság lefoglalja magának kísérletek végzése céljából. Itt épülnek fel az első nagyobb csatahajók. A következő nagy átütés 2020.05.06.-án következik be, amikor az első Mesterséges Intelligenciákat(MI) létrehozzák. Belekezdenek a droidok gyártásába.

A katonaság ezt is, mint mindent, a harcászatban kezdi el alkalmazni. Nem sok sikerrel, mert a droidok nem válnak be tökéletesen a harctéren. 2035.09.23.-án kitör az első, és egyetlen droid lázadás. A magas szintű programozóknak köszönhetően 2 nap alatt deaktiválják az összes droidot. Ettől kezdve a NATO egyre több tudóst kezd foglalkoztatni. Kitalálnak egy új szűrési rendszert, ami elősegíti, hogy a magas intelligenciával rendelkező embereket megtalálják. 100 év úgy telik el, hogy újabbnál újabb dolgokat dobnak piacra. 100 év elteltével lelassul, és majdnem megáll a fejlődés. 300 év alatt a Föld meghódítja az egész naprendszert, és normalizálódik a helyzet. A naprendszer összes bolygóján van kolóniája a Földnek. Most 2335.09.12. 3 óra 25 perc van. Én Sandra Elser ezredes személyi protokolldroidja vagyok J120E99L a nevem, de röviden csak JEL. Éppen készülünk felvenni a kapcsolatot az első idegenekkel, akik fél órával ezelőtt jelentek meg a naprendszerünk szélén.

I. Fejezet
ÁRNYÉK EZRED

1.

Három hatalmas hajó közeledett a földi flotta felé. A földi flotta technikusai, teljes erőbedobással próbáltak kapcsolatot teremteni az idegen hajókkal. A Flotta három csatahajót, két fregattot és egy új prototípusú hajót, küldött az idegenek elé. A földi vezérhajó a 2000 m hosszúságával kimagaslott a kísérői közül. Az idegenek hajói alig haladták meg a 850m-t, igaz így is hatalmasnak számítottak, a földi kísérethez képest, mert azok összes hossza se haladta meg a 800m-t. A földi vezetés a legmagasabb rangú katonai vezetőt küldte el fogadó- bizottságként. Ő pedig nem más, mint a 60 éves, ősz hajú, kecskeszakállú, sziklatermetű Rafael Asra Főadmirális, a Föld legnagyobb taktikai zsenije. Ott állt a 2000m hosszú Csapásnak keresztelt csatahajó hídján, melynek tervezésében segédkezett. Az ő nevéhez fűződik a parancsnoki szék-, és pult alakja, és elrendezésének ötlete. -Kérem az újabb adatokat az idegen hajókról! -szólalt meg a medve hangján az Admirális.
-Igen, uram! Máris átirányítom a termináljára.- jött egy válaszhang valahonnan az Admirális háta mögül. Az Admirális visszaballagott a parancsnoki székéhez, és leült a terminál elé. Ott a következő adatok olvashatóak:

System kapcsolat
Hajó típusa:.................Ismeretlen.
Hajó mérete:........................850m.
Hajó sebessége:.................500rp .
Fegyverzet:.................Ismeretlen.
Pajzs:................Nem érzékelhető.
Mind a három hajónál ugyanezt érzékeltük, Uram.
System kapcsolat vége.

Az Admirális nem nagyon örült a hírnek. De itt idegenekről volt szó. A hajók ugyanolyan tempóban közeledtek a földi flotta felé, mire az egyik idegen hajóról sugározni kezdtek. A földi csatahajókon nagy nyüzsgés keletkezett, annak köszönhetően, hogy az idegen, német nyelven kezdett el beszélni.
- Itt a Galaktikus Szövetség Inváziós Hadseregének előőrse. Azonnal adják meg magukat! Beszélni szeretnék a vezetőjükkel! Kapcsolat vége.- mondta egy határozott hang a rádió másik végéről. Az Admirális valami ilyesmire számított, ezért is hozta a flotta legerősebb hajóit.
- Létesítsen kapcsolatot!- szólt oda az Admirális a kommunikációs tiszthez.
- Már létre is hoztuk! Kihangosítom, ha megengedi, uram!- mondta egy szuszra a tiszt.
- Tegye!- vágta rá félvállról az Admirális már azon töprengve, hogy mit fog mondani, mert amit a földön a kezébe nyomtak, az ide éppenséggel nem illik.
- Még egyszer megismétlem!- szólt újra a hang. - Azonnal adják meg magukat, és vigyenek a vezérükhöz!
- Itt Rafael Asra a földi űrflotta főadmirálisa beszél. Sajnos egyik kérésének sem engedelmeskedhetem, mivel, a feletteseimtől ilyen parancsot nem kaptam. Így hát kénytelen lesz visszafordulni, vagy harcolni a túlerővel szemben. Legyen belátó, kapitány, esélyük sincs ellenünk!- felelte Rafael.

- Először is: nem vagyok kapitány, Admirális. Én hajóparancsnok vagyok, három rendfokozattal. Másodszor: inkább mi vagyunk túlerőben, mivel az ön hajói meg se haladják a mi hajóinkat sem fegyverzetben, sem nagyságban. Lehet, hogy a vezérhajó nagyobb, mint a milyeink, de mint köztudott, az ekkora hajók nem képesek mozogni, mivel a hajtóművek túl gyengék. Nem tudom, hogy rakták ide ezt a monstrumot, de biztosan nem sokat árthat nekünk, mivel lőtávolon kívül helyezkedünk el.
- Elnézést, hajóparancsnok! Nem voltam tisztában a rendfokozatával. Most jut eszembe: Tudja, hogy honnan beszélek, hajóparancsnok?- miközben ezt a kérdést tette fel az idegennek, mosolyogva hátradőlt. -Azonnal kérek egy célmegjelölést! Pajzsokat fel! Szóljanak az időpajzsnak, készüljön fel az első éles bevetésre!- hadarta gyorsan az Admirális. A Hídon sürgés-forgás támadt. Eközben megjött a válasz az idegen hajóról:
- Ez egy egyszerű kérdés, mivel a csillag formájú hajó van legközelebb, és az a legnagyobb, ráadásul feléje sugározzuk az adást, kizárt dolog, hogy más hajó hallja azt. De most már legyen vége ennek az időhúzásnak, adják meg magukat! Ez az utolsó felszólítás!- jött a válasz az idegentől.
- Célpontok megjelölve uram!- mondta a harcászati elemző. -Pajzsok fent!- mondta valaki az Admirális mögül.
- Az időpajzs a helyén!- szólalt meg egy kecses női hang az Admirális oldaláról, mire ő kizökkent e hang hallatán a gondolkodásból, és oldalra pillantott.

Már tudta, ki áll mellette. Csak egy ember, mert a parancsnoki szék mellé állni engedély nélkül, mégpedig a legifjabb személyi testőre, akit két éve vett maga mellé. Nem nézett egyből a lány szemébe, hanem végigmérte a lányt, mert elbűvölte a szépsége, kecsessége, és legfőképp a hangja. A lány feszes női tisztiegyenruhát hordott, tűsarkú cipővel. A ruha kihangsúlyozta a fiatal lány nőiességét és alakját. A tűsarkú cipő, csizma teljesen szabály-ellenes volt a hadseregben, de a lányt mégsem rótta meg ezért az Admirális, mivel az idők során nagyon megkedvelte. Az arca, mint egy szépségkirálynőé. Ráadásul az utolsó világszépe nem a szépségével nyerte el a koronát, nem is az alakjával, hanem valami nagykutya lánya volt. Így a lány, ha indult volna, és nem lett volna megbundázva a választás, akár nyerhetett volna. Egyelőre nem nézett a szemébe. Inkább tovább csodálta ezt a szép testet. A lány hajáról az Admirálisnak a felesége jutott eszébe, akit már az első találkozásukkor megszeretett. A testőrnőnek kibontva majdnem a combjáig ér a haja. A napfényben csillog, és szökés szint vesz fel, de ez csak egy spraynek köszönhető, amit csak nagyobb eseményekkor szokott használni. Például, mint most.

A testőrnő eredeti hajszíne fehér. Most összefonva viselte, az Admirális kedvéért. A hosszú haj is szabályellenes volt. De őt ez sem zavarta, mivel nem volt a hajón olyan ember az Admirálison kívül, aki fel merte volna világosítani a katonai szabályokról. Rafaelt meg nem zavarta a lány stílusa. Végül is, mikor találkozott a szemük, Rafael megborzongott, a feltoluló emlékek miatt. Egy nyolc éves barna hajú kislányt látott a lelki szemei előtt, aki körülötte szaladgál, és csak úgy áradozik egy nála idősebb férfiról. Mikor már így nézték egymást egy pár másodpercig, Rafael megszólalt: -Köszönöm, Ezredes! Remélem, sikerül az első bevetés!- mondta már nyugodtan Rafael. A fiatal lány, aki alig múlt tizenkilenc éves, állta az Admirális tekintetét. Talán egyedül ő mert az öreg Admirális szemébe nézni, igaz már gyerekkora óta ismerte. A testőrnő, mikor már kényelmetlennek érezte az Admirális tekintetét, kibontakozott az öreg szemezéséből, és az egyik monitorhoz sietett, nem akart lemaradni semmiről. -Szegény lány!- motyogta Rafael a nő hátát nézve. -Mondott valamit, uram? -kérdezte egy idegességtől telt hang. –Nem, semmit Johnson másodtiszt, csak a múlton merengtem.- zárta le a témát.
- Na, fűtsünk be ezeknek a nagyszájúaknak. Lézerágyúkat feltölteni!- Adta ki a parancsot az öreg.

A másodtiszt elhadarta hangosan a parancsot, mire két-három ember gyors mozgolódásba kezdett, és tíz másodperc múlva már jelentették is, hogy a lézerágyúk 80 százaléka bevetésre kész. A maradék 20 százalék harminc másodpercet vesz még igénybe, mivel azok nagyobb tűzerővel rendelkeztek. -Kapcsolják az idegen hajót! Ha nem kerülhetjük el a harcot, szeretnék még egy kis időt nyerni az időpajzsnak!- nyomta meg az utolsó szót az Admirális. –Igen, Admirális! Végre belátó lett! Megadja magát és elvisz a vezéréhez!- jött a rideg hang a mikrofonból. –Téved, hajóparancsnok! Nem megadni akarom magamat, hanem csak annyit szerettem volna közölni Önnel, hogy nézzen arra a nagy hajóra, ami Ön szerint nem tud mozogni!- mondta mosolyogva Rafael. Közben egy üzenetet küldött a navigátornak a számítógép-hálózaton keresztül. Az üzenet tartalma: „Kétnegyed sebességgel előre!” Az idegen vezérhajó egyszerű, kecses mozdulattal fordult a földi csatahajó felé, amely pont abban a pillanatban mozdult meg az idegen hajó felé. Ekkor a rádión keresztül értelmetlen szavak hangzottak el. – Admirális!- jött már érthető nyelven. -Mit jelentsen ez?! Azt hiszi, hogy egy ilyen ócska trükkel el tudja hitetni velem, hogy az a nagy monstrum megmozdult?! Én nem hiszem el! Hagyja abba az időhúzást, mert kénytelen leszek tüzet nyitni!- ordította az éteren keresztül az idegen hajóparancsnok. -Próbálja meg!- válaszolt higgadtan az Admirális, és ránézett a testőrnőre, aki csak egy bólintással jelezte, hogy az időpajzs készen áll.

Ekkor elszabadult a pokol. A három idegen hajó tüzet nyitott a jóval kisebb hajókra. De azok, mintha mi sem történt volna, ott álltak egy helyben, valamire várakoztak. A földi csapatok közül csak két hajó volt mozgásban, az egyik a Csapás, a másik az Időpajzs nevű, csillag alakú hajó. Ekkor az egyik földi csatahajó tűzett nyitott a legtávolabbi idegen hajóra, melynek kapitánya furcsállotta a dolgot, hogy a Galaktikus Szövetség legerősebb felderítői nem képesek elintézni egy sokkal kisebb hajórajt, ami ráadásul még nem is lő. Ebben a pillanatban kezdett lőni az egyik földi hajó, és cafatokra szedte az idegen hajót. -Ki engedélyezte a tüzelést?!- ordította a nyugodtságáról elhíresült Admirális. -Nem adtam engedélyt a tüzelésre senkinek! Kapcsolja a Pöröly kapitányát!- kiabálta a még mindig dühöngő

Admirális. -Itt a Pöröly kapitánya, Uram! Elnézést kell kérnem, az egyik emberem nem bírt magával, és egy sorozatot lőtt ki a legtávolabbi hajóra. Azonnal leváltattam, és hadbíróság elé viszem, amint visszaérünk.- mondta reszkető hangon a Pöröly csatahajó kapitánya.
-Mit képzel, kapitány?! Azt hiszi, hogy ennyivel megússza?! Maga is hadbíróság elé fog kerülni, mert nem figyelt oda elégé az embereire! Most azonnal vonuljon vissza...- Nem tudta befejezni a mondatot, mert egy erős kéz fogta meg a vállát, és nyomta le a parancsnoki székbe. -Még szívrohamot kap, Admirális! A maga korában már nem szabad így dühöngenie!- de sajnos még az ártatlannak tűnő szépség sem tudta megnyugtatni Rafaelt. Még dühösebb lett, mivel az emberei előtt történt az egész. És ez olyan viselkedést váltott ki az Admirálisból, amin egykönnyen nem teszi túl magát: megszidta a lányt. -Maga nekem, Sandra ezredes, ne parancsoljon, mert ki zavarom a hídról! Ha már itt tartunk, azonnal vegye át a hivatalos bakancsát és vágassa le a haját, mert ezer és ezer szabályt hág át vele! És ha magával kivételezek, akkor másnak is meg kell engednem!- ordította még mindig dühösen az Admirális. –Másodtiszt! Azonnal indítsák be az időpajzsot! Maga még mindig itt van?!- förmedt rá a lányra. -Ne jöjjön vissza a hídra! Mára már nincs szükségem magára! -Igen, Uram! Már megyek is átöltözni és levágni a hajam! Uram!- szalutált a megszeppent lány. Katonásan megfordult, és elhagyta a hidat.

Minden szempár követte. Ekkor döbbent rá az Admirális, mit tett, és újra leroskadt a székbe, kezét az arcába temetve. - Mit tettem? Soha nem utasítottam még rendre ezt a kis tüneményt.- motyogta az Admirális. -Küldjek utána valakit, Admirális?- kérdezte óvatosan a másodtiszt. -Öö Ig…, Igen, persze, azonnal! Még képes, és végre hajtja az utasításaimat, pedig az én kedvemért növesztette meg a haját. Azonnal menjen utána, és kérjen a nevemben bocsánatot! Mondja meg…-
- Admirális! Az idegen vezérhajóról küldenek egy üzenetet!- szakította félbe az egyik kommunikációs tiszt. –Rendben, kapcsolja azonnal! Johnson, maga meg menjen azonnal, és intézkedjen, hogy az Ezredes ne tegyen semmi rosszat! -hadarta már az újra nyugodt Rafael. –Admirális, ez lehetetlenség, nincs olyan űrhajó, ami egy lövésre kilövi a Galaktikus Szövetség hajóit. A mi hajóink a legerősebb hajók az egész galaxisban. - mondta a ledöbbent hajóparancsnok.
- Maga azt hisz, hajóparancsnok, amit akar, de láthatta a saját szemével, hogy szétlőttük az egyik hajóját. És még egyszer meg tesszük, ha nem vonulnak vissza!- hangsúlyozta ki az utolsó mondatot az Admirális. –Téved, Admirális, ha azt hiszi, hogy visszavonulunk. Megbosszuljuk a testvéreim halálát.- És idegen nyelven kezdett parancsokat osztogatni.

Ezután megszakadt a rádiókapcsolat.
- Hogy áll az Időpajzs?- kérdezte az Admirális az egyik kommunikációs tiszttől. -Még húsz másodperc, és pozícióban lesz, Uram.- válaszolt a tiszt. Az Admirális összeköttetést teremtett a többi csatahajóval, és kiosztotta a parancsokat. -Minden hajó tartsa a pozícióját, kivétel a Pöröly, ők forduljanak vissza!- Miközben osztogatta a parancsokat, az egyik radarfigyelő hihetetlen dolgot vett észre. A maradék két idegen csatahajó támadási formát vett fel, és üldözőbe vette a földi haderő egyik legerősebb csatahajóját, a Pörölyt.
-Uram, a két idegen csatahajó üldöző pályára állt, 15 másodperc múlva elérik a Pörölyt. Uram!- hadarta a radarfigyelő.
-Szóljanak a Pörölynek, semmiképp se tüzeljen, csak húzza fel a pajzsokat, majd az Időpajzs intézkedik. Így mennyi időre lesz szüksége az Időpajzsnak?- kérdezte teljes higgadtsággal az Admirális.
-Pár percre nyúlik ki az idő, Uram.- válaszolt valaki.

Eközben a Csapás tiszti szállásán Sandra ezredes szobája előtt Johnson másodtiszt dörömbölt. -Kisasszony kérem, nyissa ki az ajtót, és jöjjön vissza a hídra. Az Admirális nem úgy gondolta, csak dühös volt, és már meg is bánta, amit önnek mondott. Tudja nagyon jól, hogy kedveli Önt az Admirális. Kérem ezredes kisasszony, nyissa ki az ajtót!- ismételgette a másodtiszt. -Ne higgye Johnson másodtiszt, hogy ilyen egyszerű trükkel bejut a szobámba, hogy szétkürtölhesse az egész hajón!- jött a válasz a másodtiszt háta mögül. -Ennyire én sem vagyok ostoba Johnson.- folytatta Sandra. A másodtisztben egy pillanatra megállt az ütőér, és holt fehérre sápadt, annyira megijesztette a lány. Erőt vett magán, és már komoly arccal fordult meg. -Megkérhetem a kisasszonyt, hogy máskor ilyet ne műveljen, mivel még élni szeretnék egy jó ideig és nem pedig szívroham következtében elhalálozni. Tudja, nem lenne hozzám méltó halál.- mondta egyre idegesebben, mivel amióta megfordult, a lány végig a szemébe nézett, és Johnson nem szerette, ha a lánnyal néz farkasszemet, mivel hallott egy-két dolgot arról, hogy a lány képes a gondolatokban olvasni. Mikor már nem bírta elviselni a tekintetét, inkább a saját bakancsának az elejét nézte. -Talán fél tőlem, másodtiszt?- kérdezte kellemesen csengő hangon, amitől a legtöbb férfi a lábai elé borulna. -Ne… ne… m, nem Kisasszony. Nem félek magától, csak a szépsége varázsol el, mint bárki mást. Tudja, maga nagyon gyönyörű, és ha indult volna a szépségkirálynői címért, maga nyerte volna el a koronát. Azt is meg kell, hogy mondjam, kár lenne tönkre tennie a frizuráját, mivel szépségét csak fokozza a hosszú haja. Megértem az Admirálist, hogy engedi önnek a hosszú hajat. Így gyönyörű, ahogy van, kisasszony.

És ha most nem egy csatahajó tisztiszállásán lennénk, és nem lenne a felettesem, lehet, hogy randevút kérnék öntől.- mondta egy szuszra a másodtiszt. -Nincs veszve semmi, Johnson másodtiszt, ugyanis nem vagyok a felettese, Különben is két nap múlva eltáv, és mindig is tetszettek a fekete pasik. De most hagyjon magamra, menjen vissza a hídra, ott jobban szükség van magára, mint nekem. Szeretnék egyedül maradni!- mondta mosolyogva a testőrnő. –Ugye, nem csinál semmi őrültséget Ezredes. Mert ha igen, nekem a nyakamat veszi az Admirális.- mondta már teljes önbizalommal a másodtiszt, és már újra a lány szemébe nézett. –Biztosíthatom, Johnson, hogy semmit nem teszek. Magunkban csak szólíts Sandrának, ha megkérhetlek, és tegezz! Én kimondottan utálom, ha magáznak. Megértetted, Johnson? De most már tényleg menj! - mondta olyan hangon, mintha valami bulin lennének. És egy puszit nyomott a másodtiszt arcára, aki teljesen elvesztette a hangját, és földbe gyökerezett a lába, mivel nem ezt hallotta a lányról. Ráadásul még puszit is kapott egy olyan nőtől, akiről az terjedt el, hogy már csonkított meg férfit egy kis bókért. A másodtiszt még másodpercekig maga elé bámult, miután a háta mögött eltűnt a szobában a lány. Mikor felocsúdott a meglepetéstől, gyors mozdulattal körbe nézett, hogy figyelte-e valaki őket, de hála az égnek, nem volt senki itt rajtuk kívül. Amilyen gyorsan csak tudott, elhagyta a tiszti szállást és a hídra ment.

Menet közben azon gondolkodott, hogy Sandra mit viselt. Míg beszélgettek, nem mérte végig a lányt, vagy a szemébe nézett, vagy a bakancsa orrát vizslatta. Ahogy visszagondolt, döbbent rá arra, hogy a lány csak egy száltörülközőt tekert magára, úgy mászkált kint a folyosón. Most nyugodott meg igazán, mert ha a lány így mászkált, akkor senki nem tartózkodhatott a folyosón. A gyorslifttel felment a hídra, ahol már teljes volt a káosz, mivel ahogy az elcsípett szavakból kiderült, az idegenek újra támadnak, de most egyesített tűz alá vették a Pörölyt. Amikor belépett, mindenki felé fordult, és néma csönd támadt. Egyedül a számítógépek zümmögése hallatszott.
- Nyugalom, nem vágta le az Ezredes a haját, és nem is szándékozik megtenni jobb, ha mindenki visszamegy dolgozni!- hadarta Johnson.
- Jöjjön ide fiam! -utasította az Admirális Johnsont.- Na, meséljen fiam, mi történt, mert itt csak unatkozunk, mivel ezek elég kezdetleges fegyverekkel lövik a Pörölyt, és még van pár percünk az Időpajzs bevetéséig. Fogjon bele, és meséje el, hogy szerezte azt a rúzsfoltot, ami ott virít az arcán, másodtiszt!- az utolsó mondatot már mosolyogva mondta az Admirális. Erre a megjegyzésre tudatosult Johnsonban, hogy miért is nézte az egész híd. Gyorsan letörölte az arcáról, és magyarázkodni kezdett az Admirálisnak. Igaz, csak szavakban beszélt, és annak se volt értelme. Johnsonnak az volt a baja, hogy semmi értelmes magyarázatot nem tudott kitalálni. De szerencséjére a magyarázatát nem tudta befejezni, mert egy hatalmas robbanás történt.

- Mi a fészkes fenne történt?! -ordította az Admirális.
- Uram, a Pöröly volt az.- mondta reszkető hanggal az egyik megfigyelő.
- Már megint kilőtt egy idegent, lenyakazom ezt a kapitányt. Meg mond…-
- Nem uram! Nem a Pöröly lőtte ki az idegen hajó egyikét, hanem a Pörölyt lőtték ki, Uram.- szakította félbe az előző hang.
- Az lehetetlen, a fegyverzetük nem képes áthatolni a pajzsunkon, már tapasztaltuk, most meg csak úgy felrobban.- még mindig ordította a most már tényleg dühös Rafael. Ekkor nyílt a lift ajtaja, és lépett ki rajta Sandra ezredes. Már nem a tűsarkú cipőt és az ezredesi rangjelzésekkel ellátott tiszti egyenruhát, hanem katonai bakancsot és pilótaruhát viselt. Ennek ellenére is még mindig gyönyörűen nézett ki, mivel a pilótaruha úgy feszült rajta, mintha a saját bőre lenne. A fején egy repülős sisak, ami alatt összefogva a haja.
- Admirális, én is ott szeretnék lenni, mikor a hajóra lépnek az embereink. Uram.- mondta mindenki hallatára a lift ajtajából.
- Kérés elutasítva, ezredes! Maga most szépen visszamegy a kabinjába, jól magára zárja az ajtót és addig ott marad, míg nem szólok. Most nem fog kitöretni nekem egy felesleges háborút. Megértette ezredes?! - mondta határozottan az Admirális. Az utolsó mondatot pedig már csak a másodtiszt értette, mivel annyira lehalkult Rafael hangja.

– Igen, Uram.- és már fordult is Sandra, amint megjött a lift, elhagyta a hidat. -Most pedig indítsák be az Időpajzsot, különben én fogom elintézni ezt a léhűtő csapatot!- adta ki a parancsot a már újra nyugodt Admirális.
És eközben megérkezett az Időpajzsnak a parancs.
-Ezek megőrültek! Ha most indítjuk, mindenkire hatni fog!- káromkodott közben a kapitány.
- Uram, az Admirális közvetlen parancsa.- mondta a kommunikációs tiszt.- Nincs más választásunk, Uram. Most kell indítanunk, Uram.
- Ha nincs más választásunk, indítsák!- adta ki a parancsot az Időpajzs kapitánya.

Folyt. köv.