Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Egy egyetemista srác egy pletykának akar utána járni, viszont arra nem számít mi minden fog...
kortárs, epika, kispróza, próza, novella, elbeszélés
Lola fiatal egyetemista irigylésre méltó élettel. Ám találkozik valakivel aki teljesen felborítja/felboríthatja...
kortárs, epika, kispróza, próza, elbeszélés, novella
kortárs, kisepika, epika, próza, elbeszélés, novella
Friss hozzászólások
beny30: Szia!Ez a torteneted is nagyon...
2019-04-21 14:46
jólélek: Csöpp-csöpp. :) Nem rég volt k...
2019-04-20 15:54
peti7711: Segítsetek nekem légyszíves. M...
2019-04-17 08:25
peti7711: Sziasztok. Meg tudná nekem val...
2019-04-16 10:37
peti7711: Sziasztok. Én még új vagyok it...
2019-04-15 14:51
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A bűnbak

 
A BŰNBAK
 
 
Nem lehetett rá azt mondani, hogy nem úriember, mert mindig, mint, akárcsak valami romantikus gavallér előzékenyen, és bizonyos félszeg magabiztossággal nyitogatta a bejárati ajtókat szinte mindenki – kivált persze előszeretettel -, a hölgyek előtt!
Emiatt sajnos mindig meggyült a baja – főleg azokkal a bizonyos adminisztrációban érdekelt hivatalos emberekkel, és titkárnőkkel, akik nem tudták egyáltalán mire vélni azt a viselkedést, ha egy alig több mint egy töpörtyű növésű gyerek a tanárok előtt alázatosan meghajolva kinyitja az ajtót, amikor azok már testközelbe értek Így nem is lehet csodálkozni azon a jogtalan intő, és beírás sorozatokon, amik szépen lassacskán megtöltötték Páva Miklós üzenő könyvecskéjét, és a jogosan önmagukra büszkélkedő szülők egészséges hiúságán sem, akiknek minden egyes beírás az elismerés szilárd jeleit viselte az arcukon.
Páva Miklós mindig valami megadó tisztelettel tekintett – főleg azokra az idősebb, és tapasztaltabb bölcsebb emberekre -, akik megértették, és el is tudták fogadtatni azt a nevelési alapelvet, hogy a gyereket is egyenrangú partnerként próbálták meg kezelni minden egyes helyzetben.
Önmaga alig töltötte még csak be tizenkettedik életévét és sajnos minden egyes nap a menekülés, és bujdosás, és az inkognitókeresés keserű kenyerét kellett ennie, hogy azok a cégéres haramiák, és megátalkodott pernahajderek, akik naponta egyedül csak rá vadásztak sikeresen föltudja venni a harcot.
Mert ezzel mindhiában mindig is adós marad, egyetlen életén keresztül Ötödikes lévén szinte mindenki elvárta tőle, hogy – felsős lévén -, katonásan, fegyelmezetten, és férfiasan viselkedjék, ami nem is eset volna különösképpen nehezére, ha történetesen nem egy olyan megátalkodott osztályba kell járnia, ahol csak egy nagy kicsi szűkösnek mondaható mag mondja magát megértő, és mindenben segítő baráti társaságnak, míg sajnos a többség azon kellemetlen, és örökösen csak másokat heccelő, és gyilkos ököltörvényeket alkalmazó rosszcsont csemetéből tevődik össze akiket elsősorban semmi más nem tud lázba hozni, csak az, ha móresre taníthatják – főleg azokat a kiválasztottakat -, akik hagyják magukat, és nem tesznek ellenük semmit, hogy véget érjen az a fajta lelki terrorizmus.
Páva Mikinek egészen egyszerűen sohasem volt még szerencséje az életében Az apja idősebb Páva Miklós gépjármű vezetőként hajnalok pirkadatánál ébredt minden egyes alkalommal, és abban a pillanatban amikor, hazaérkezett egyetlen vágya volt, hogy a kimaradt éjjeli órákat alvással enyhítve pótolhassa.
Az édesanyja Erika asszony pedig sokáig előfordult, hogy késő esete szabadult csak adminisztrációs foglalkozásából, amit a kamasz fiú úgy élet meg, hogy a világ ellene fordult, és csakis önmagára számíthat ebben a mindent eldöntő létküzdelemben.
Sokáig úgy viselkedett önmagával szemben, mintha ebben az összezsúfolódott hangyaboly-létezésben csak ő lenne az egyedüli, aki titkos okokat, és okozatokat szem előtt tartva túlélhetne a megalázó, és aggodalmas holnapokat, így nem is meglepő, hogy egy-két kivétel nélkül eltekintve szinte alig akadtak barátai mármint olyan hűséges szövetségesek, akik kellően biztosították volna őt nemcsak bizalmukról, de feltételen segítségnyújtásukról.
- Fiam jobb lesz ha, bevésed, míg nem késő az agyadba – kezdte oktatását a marcona apuka -, hogy a világ egy hatalmas küzdőtér, ahol a gyengék elbuknak, és az erősek életben maradnak! Elég okos vagy hozzá, hogy te is felfogd az élet egyáltalán nem habos torta.
Idősebb Páva Miklósnak ugyanis az volt a kedvenc elfoglaltsága, hogy a fiacskáját okítgatta és közben önmaga is megfeledkezett azokról a szerinte erkölcsi indítékokról, amiről elsősorban előszeretettel prédikált, mint nyugodtan verekedjen csak testmozgás helyett, az erőszak ellen mindig jobb az erőszak, mint a gyávára jellemző futási hajlam Meg hogy, soha ne adja meg magát senkinek, és semminek, még ha ezt a hirtelen jött kellemetlen veszélyt akár el is kerülhetné stb.
Nem is csoda hogy olyan ember szájából hangoztak el ezek a jelentős, és korszakbíráló mondatok, akik gyerekkorában maga is bandába verődve tartotta rettegésben csínytevéseivel a környéket ahol élt, és hogy több alkalommal is sikeresen csent imitt –amott a csőszök gyümölcsöseiből jó adag barackot, és almát, amit aztán a többi bandataggal együtt ebéd, vagy vacsora gyanánt elrágcsált.
Így nem is lehet meglepő, hogy a fiatalabbik Páva kénytelen volt előzetes haditerveket készíteni a fejében úgy, mint hol menjen haza, hogy rá ne bukkanjanak a cégéres haramiák? Vagy, hogy, hogyan tudna inkognitóban elrejtőzni a nagyszünetbe, hogy egynémely ördögfióka ki ne tekerhesse a nyakát?
S amidon így elmélkedett azon kapta magát hirtelen, hogy szinte minden egyes napjába beköltözött öntudatlan kendőzetlenséggel a kölcsönös kétségbeesés, a rettegés a holnapoktól, és a félelem
,,Mi a fenét csináljak, hogy a nyomomra ne bukkanjanak?” – kérdezgette magát minduntalan Miklós, és szinte hatodikos, és hetedikes korában is mindig visszatérő kérdéseivé váltak ezek a sarkalatos mondatok, amik jól tükrözték egyéni meggyőződését ,,Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, ha szólok Tomának, meg a Buzás Feriéknek, meg a Róka Laciéknak, hogy tudnának-e segíteni, és akkor kitalálhatnék valamit” – töprengett magában, és sokszor uralkodnia kellett önmagán is lélekjelenlétével, mert különösképpen, ha az esedékes tervezés mélyvízében megmerült nem különösebben érdekelte az aznapi tanagyag, ami az adott órákon elhangozott.
,,Mindegy lesz, ahogy lesz! Ezen már igazán nem fogok fennakadni! Ahogy esik, úgy puffan!
Már elegem van, hogy folyton mindig mindenki engem piszkál az olcsó heccelődéseivel, és minden gúnyolódásnak egyedül én vagyok az átkozott bűnbakja ” – zsörtölődött egymagában, amikor éppen az utolsó óráról kicsöngettek, és már azonnal tudta, hogyha azonnal nem rohan fékevesztett sebességgel a harmadik emeletről azonnal az iskola kapuja elé hogy remélhetően távol tarthassa magát a földi pokol-sziget eme cellájától – akkor sajnos minden bizonnyal azok fognak győzni, akik zsigerelni szokták. 
Azonnal köszönt, ahogyan az illem ezt megkívánta a postásnak és már iszkolt is, mint egy csempész, aki valami nagyszabású üzleti ügyet készül lénybe ütni hazafelé Észre sem vette, hogy egy az úton majdnem fölöklelt, mint valami dühöngo kos, vagy vadállat egy éppen arra sétálgató nénikét.
- Jobban is a lába elé nézhetnél ficskám! – rimánkodott a haramia. – Megtanulhatnák ezek a gennyfráterek, hogy az idősebbeket igenis tisztelni illik.
- Kérem, nagyon sajnálom, bocsásson meg! – sikeredett kiböknie ezt Miklósnak, és már nyargalt is tovább, hiszen semmi áron nem kockáztathatta meg, hogy azok a bizonyos cégéres gazemberek a nyomára bukkanjanak.
Végre hajszál híján hazaért Gyorsan levette meggyötört rongyhalmazait, és a Malom fivérek által elszakított vadonatúj iskolatáskáját – amit különösképpen azért kedvelt és szeretett, mert egyszerre több férőhellyel, és zsebbel is rendelkezett, na meg elég nagy volt, hogy ne kelljenek cipelnie azt az otromba tornazsákot a vállain.
Elhatározta, hogy amint végez a házi feladattal, nyomban nekilát és tőle telhető kissé bizonytalankodó és hezitáló szorgalommal nekilát, hogy megvarrja elszakadt zsákját.
- A rohadékok még volt pofájuk és elszakították – mérgelődött fennhangon – A szomszédok miatt igazán nem kellett aggódnia, békés, és már-már túlságosan is türelmes és feltűnően békeszerető emberek hírében álltak, akik, ha ne ad isten bombamerénylettől kellett volna tartani, még akkor is közönyös nyugalommal szemlélték volna, hogy a házuk porig ég – Mindegy most már spongyát rá!
Egyet se izgulj - próbálta nyugtatgatni önmagát – egy fecske még én mondom, csinálhat nyarat S most már csak valami hihető, ám valódian valóságos történetet kellett kitalálnia, hogy amikor a szülei majd megérkeznek, feltétel nélkül higgyenek is neki Talán mindenkinek az lett volna a legjobb, ha az inkognitó egy lehetséges formáját választja és eltűnik, mint szürke szamár a ködben.
 
Hasonló történetek
2233
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
3301
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hozzászólások
kamilla10 ·
Csak az író pontozta fel a történetet vagy tényleg jó? Valóban rossz vagy csak egy dilinyós húzta le? Ez a szavazatokból nem derül ki. Asdf0123 írta: "cookiek, sütik törlése >>> végtelen szavazási lehetőség XDDDDDDD ne maradjatok ki a buliból!! szavazzátok le akit utáltok!!!! XDD sütik törlése ás királyság van!!"

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: