Joshua világéletében gazdag és befolyásos ember életét tudhatta magáénak. Kisebb korában az apja és anyja által összeharácsolt vagyon büszke költekezője volt. Felnőtt éveiben pedig már a saját vagyonát élte fel. Igaz a szülei is rengeteg pénzt hagytak rá, miután meghaltak. Egy szerencsétlen repülőbalesetben vesztették életüket, de még előtte végrendelkeztek Joshua nagy szerencséjére. A gazdag agglegény harmincas éveiben járt és multi milliárdos. A harmincas évei elején, magányra és elszigeteltségre vágyott ezért a Csendes-óceán egyik szigetére költözött, amit megvett a saját maga részére. Az új lakóhelye az óceán közepénél lévő 5kilóméter nagyságú földszakaszon épült fel. Milliárdokba került neki, amíg minden a szája ízének lett kialakítva. Mellesleg New Yorkban volt az előző háza és élete, de ezt most úgy néz ki végleg maga mögött hagyta. A szigeten jól és békésen teltek napjai. Szinte naphosszat napozott és pihengetett. Elegáns ruhájában olvasgatta a friss elektronikus híreket, hála a műholdas internetnek és legújabb laptopjának köszönhetően.
Annyira boldog és felhőtlen volt, ez az időszak, hogy meg sem fordult a fejében, hogy ez akár végleg is megváltozhat.
Egy fél év telt el így, unalmas, illetve megszokott napok ismétlődésével.
Megesett újabban sokszor, hogy Joshuának horgászni támadt kedve. Lesétált két kilométert egy kisebb földnyelvhez és ott helyet foglalva lógatta, a multifunkcionális pecabotját a halak nagy riadalmára. A víztükör felszínén látta sötétbarna haját, napcserzette arcát, markáns vonású orrát és fekete szemeit. A szája sokszor úgy fest Joshuának, mint aki elfelejtett mosolyogni, mindig egy vonallá van préselődve. Hamar abba hagyta önképe nézegetését és visszatért a pecázáshoz. Párórája próbálkozott a halfogással, kisebb-nagyobb sikerekkel koronázva. Egy-két színesebb halacska akadt csak a horgára, ami nem töltötte el Joshuát megelégedéssel. Viszont az a tudat kárpótolta csekélyke zsákmánya feletti dühét, hogy szabadon szárnyalhatott ilyenkor az elméje. Az anyja és apja mindig mondta neki, hogy vannak furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok az életben. Ezt ő soha sem hitte el. Neki minden fekete vagy fehér volt, és kész. Nem hitt Joshua a természetfelettiben sem, más babonás hülyeségekben. A szülei szerint, a természetfeletti lények képesek elrejteni jelenlétüket az emberek elől, mert régen bíztak bennük és cserébe szinte mindegyiküket kiirtották, a túlélők persze ebből tanultak, és azért bujdosnak.
Ezen a gondolaton jót derült, mert elképzelt Joshua önmagánál gazdagabb és sóherebb manót, aki ül az aranyai felett és rajta nevet.
A jó kedve hamar elmúlt, mert a zsineg megfeszült és az orsó fütyülni kezdett. Joshua gyorsan a pecabothoz ugrott és tekerni kezdte ki a fogást, miközben a szája szélén kaján vigyor ült. A milliárdos agglegény nagyon hajtotta az orsót és csoda, hogy a damil el nem szakadt, de nem és kisidő múlva meglátta a csapdába esett lény fejét. Igencsak, meglepődik Joshua rendesen, mert feje volt a fogásnak.
– No, csak ez milyen állat lehet? – Ezért tuti, hogy sok pénzt kapok, de ha mégse, akkor a gazdag haverjaim New Yorkban megnézhetik pár millióért cserébe – gondolta a férfi kapzsi mohósággal.
Ezután eldobta a botot, amikor meglátta a vízből félig kibukkanó szép, de vékony női testet. Hamar úrrá lett megdöbbenésén, majd tekerni kezdte az orsót még hevesebben.
– Akkor is kitekerem és elviszem megmutatni, ha belehalok is – mondta Joshua elszántan.
A víz egyre jobban hullámzott, és egyre nagyobb erővel ostromolták a hullámok a partot, ahol a férfi megrögzötten tartotta a horgászbotját. A fogás egyre közelebb ért a parthoz, és Joshua nagy megdöbbenésére a következő történt:
–- Hagyd, abba kérlek, engedj el! – Szólt a csapdába esett lény, a milliárdos férfihez.
– Te beszélni is tudsz? – kérdezte Joshua izgatottan, de némileg meglepődve.
– Akkor még többet ér, mint gondoltam idáig. – töprengett a férfi magában.
A kis Vizi tündér nagyra tágult pupillákkal pislogott, a kampós végű horogra, ami beleállt a karjába és hatalmas fájdalmat okozott neki.
– Igen értelmes lény vagyok és tudok beszélni, amint hallod. – közölte patakzó könnyek kíséretében a tündér.
– Miféle állat vagy? – Kérdezte Joshua, a fejét vakarva egyik kezével, mivel a másikkal a botot fogta rendületlenül.
– Az utolsó életben maradt Vizi tündér vagyok. Engedj, el ember kérlek téged! – könyörgött kétségbe esetten az apróság.
Joshua végig pillantott a zsákmányán, és sokkolta a látvány:
A Vizi tündér csodaszép volt, hínárszerűen szerteágazó kékesfekete haj keretezte, a szív alakú szép arcát. A fülei kicsik és hegyesek, az orra pedig turpisz, pár szeplővel tarkítva. A szemei kékeszöld színben pompáztak. A tekintete, mint a viharos óceán, sötét és kifürkészhetetlen volt. Több még nem látszott belőle, de ezek alapján is nagyon szép teremtésnek tartotta Joshua a lényt.
– Ja, Vizi tündér, jó mese volt! Persze majd elengedlek, ha azt hitted, akkor rosszul gondoltad. Milliókat fogsz nekem hozni a konyhára – felelte nyersen a férfi.
A szépség arcán ez után a véglegesnek tűnő válasz után könnycseppek kezdtek leperegni, egyenesen az óceán vizébe.
– Nem hazudtam neked ember. Vizi tündér vagyok és engedj el. Nagyon fáj a horog, ami a karomban van – próbálkozott a tündérke tovább, mivel nem akarta feladni a szabadulás iránti vágyát.
Ezután sem lágyult meg Joshua szíve, de azért segített a tündéren, de persze most sem puszta jószívűségből, ha nem hátsó gondolatok hatására.
– Ha sebesült lesz és legyengül, akkor nem ér annyit, mint egészségesen így muszáj, vagyok rajta segíteni – töprengett ravasz mosollyal az ábrázatán.
– Rendben kiszedem a horgot, csak előtte kihúzlak a vízből.
Így is tett, fittyet hányva a Vizi tündér ellenkezésére. Miután kihúzta a partra, a tündért és lekezelte annak sebeit, hívta a New Yorki barátait, hogy ketrecet hozasson velük.
Eszébe jutott, hogy van neki egy medencéje is, édesvízzel tele, folyton idehozott friss vízzel pótolva. Elhatározta, hogy a tündérkét az édesvizű medencébe teszi, majd amikor ideér a ketrec, aztán lefedi azt úgy biztosítva a szökés ellen.
Így a Vizi tündér nem tud elmenni a csapdából – morfondírozott a tervein Joshua.
A napok teltek és múltak, egyre jobban, amíg egyik reggelen izgalmas beszélgetés nem kezdődött köztük.
– Megetetem a kicsikét, nehogy legyengüljön, mert nem sokára már utazunk New Yorkba és addigra legjobb formáját kell majd nyújtania – gondolta Joshua, miközben a tündérke ketrecéhez igyekezett étellel a kezében.
Odalépett a ketrechez, ahol egzotikus gyümölcsökkel kínálta a bezárt kislényt. A tündér nem tudott mást tenni, ezért elfogadta, a felé kínált ételt, miközben még szót is váltottak.
– Hogy hívnak, és miért itt élsz az óceán közepén?
– Kérdezte a tündér unottan.
A férfi gondolkodó arcot vágott, és úgy tűnt válaszolni sem fog, végül mégis csak megszólalt.
– Joshua a nevem. Nagyon sok pénzem van, ezért éltem már sok helyen, kipróbáltam sok mindent és ráuntam.
Több milliárd dollárral a hátam mögött, illetve életem felével még előttem úgy határoztam magányt keresek. Itt megkaphatom ezeket a dolgokat szinte ingyen.
A tündér hallva a férfi szavait fintorogni kezdett, miközben azért a gyümölcsöt is majszolta.
– Mi a te neved kislány? Mivel úgy gondolom nő nemű vagy – nézte kíváncsian a tündért.
A Vizi teremtés először csak rágta a gyümölcsöket, de aztán megszólalt lágy hangon.
– Igen, lány vagyok. A nevem Liliána.
Miután megtudta Joshua azt, amit akart, elment napozni. több időt ma már nem vesztegetett a lányra. Eltelt még pár nap, ez alatt alaposabban összeismerkedett, az ember és a tündér. Elmesélte Liliána, hogy más lények is élnek sok helyen, a földön, de Vizi tündér már csak ő maradt. Cserében az ember is mesélt részletesebben, addigi életéről és viseletes dolgairól. A következő részletesebb beszélgetés egy délutáni napon esett meg köztük.
– Úgy határoztam Liliána, hogy el foglak engedni hamarosan – közölte a férfi hűvösen.
– Tényleg elengednél Joshua engem? Mi lesz a barátaiddal és a pénzel, meg a hírnévvel? – Hisz ezek fontosak neked, meg a milliomos pajtásaidnak.
Nem akart hamisan bizakodni, de azért felcsillant számára a remény.
– Nem érdekel már engem egyik sem. Figyeltelek téged, az utolsó élő vízi tündért és akármilyen gerinctelen féreg is vagyok ennyire azért még sem. Így elengedlek és élj ahol, és ahogy akarsz tovább – tájékoztatta döntéséről Joshua a tündért.
– Köszönöm neked, nagyon köszönöm! Tudtam, hogy nem vagy annyira rossz ember, mint amilyennek eleinte hittelek –mondta Liliána könnyektől csillogó szemekkel.
– Ennek örülök, de te vagy az első Liliána, aki ilyent mondott nekem – felelte elcsukló hangon Joshua.
Ezután menekülőre fogta a férfi, és ismételten egyedül hagyta a tündérlányt, mert nem akarta tovább feszegetni ezeket a dolgokat.
Elkezdett telefonálni és leszervezte a ketrec elszállítását, illetve a tündér szabadon bocsájtását. Mindent lezsírozott, a következő nap hajnalára. Este lefeküdt, de nem nagyon bírt aludni a nyomasztó gondolatok miatt.
– Vajon jót teszek? – Nem lesz így rosszabb, a barátaim elfordulnak, vagy híre kell az egyszeri jó cselekedetemnek. – töprengett a pokrócába csavarodva.
Nagy nehezen eljött a reggel és vele a tettek kezdete. Felkelt, majd hallva a helikopter rotorjainak zaját sietett ki a leszálló helyhez. Ott meglátta a barátait, mindegyik sznob milliomos és milliárdos, középkorú úr és hölgy. Hoztak szakembereket magukkal, hisz nem értenek egy ketrec lebontásához sem. Együtt a medencéhez siettek, de ott nagyon meglepődtek.
– Mi a fene ez? Gondolta Joshua mikor először látta meg a medence felszínét. Hiszen üres volt, eltekintve attól, hogy előző nap még ott ült, a vízszélénél a tündér, most sehol sincs.
– Joshua, Csak a bolondját járattad velünk? Idehozattad múltkor a ketrecet feleslegesen? Most is potyára hívtál meg minket? – kérdezte dühösen és vérben forgó szemekkel az egyik lázongó barát.
– Nem szórakozok, tényleg itt volt, de most nincs – felelte értetlenül a sziget tulajdonosa.
Jobban körül nézett, megtekintette a medence végében, a vízen lebegő tündér lányt. Lelkesen felkiáltott, aztán letorkolta a barátait, hogy neki igaza volt.
– Ennyi, ti nagy okosok, mondtam, hogy itt van a lány – jelentette ki Joshua vigyorogva.
– Igen, itt, de halottnak tűnik – felelte a másik sznob társ fejét tagadóan csóválva.
Joshua falfehérré vált, pedig mostanra már jól megbarnította az óceáni napsütés.
– Nem halt meg lehet így alszik – felelte reménykedve Joshua. Bár tudta, hogy hamisan cseng a hangja, és hogy a lány tényleg elhunyt. Sajnos tényleg nem aludt a tündér, mert amikor eltávolították a ketrecet, aztán kivették a lány törékeny pici testét, meggyőződhettek róla, hogy tényleg elhunyt.
Joshua, elküldte a barátait, végül komor gondolataival és karjaiban a lánnyal, ahhoz a helyhez indult ahol kifogta őt.
– Én, tényleg el akartalak engedni, bár lehet nem hitted el. Egy gazdag pénzsóvár állat vagyok és voltam, de kicsi szívem, azért akad nekem is. Az utolsó voltál csodálatos fajodból meg akartalak kímélni a fogság általi traumától, és a cirkuszi szereplésektől – mondta Joshua, Liliána halott szemeibe nézve.
A férfi mostanra elérte azt a kis öblöt, ahol nem rég pecázgatott, ahol a tündérre talált.
Karjaiban a lánnyal, leguggolt a vízpart pereméhez. Naptól cserzett arcán most peregtek a könnyek. Talán életében először sírt, az első párévét leszámítva.
Mikor a tündérlány teste elsüllyedt a vízben, azzal együtt ébredt fel Joshua lelkiismerete és ezt sugallta neki:
– Liliána bízott benned!
– Én el akartam engedni! – Ordította bele Joshua az óceán csendjébe a válaszokat.
Viszont feleletet nem kapott, attól már nem, akitől a legszívesebben remélné a feloldozást.
A lelkiismerete küzd vele és mielőtt elnyomná azt, még átjut egy sugallat:
– Látod Joshua, ez volt a bizalom drága ára!
Ezek után eladta a szigetet és visszaköltözött New Yorkba. Repülő útja előtt még egy szakembert hivatott, aki a medencét megvizsgálva kereste a halál okait. Nagyon egyszerű és kínzóan egyértelmű okot mondott az életkioltásának megnevezésekor. Nem más ölte meg a kistündért, mint az édes víz. Amiből a férfi ivott, és tisztálkodott a szigeten. Joshua ezután költözött el és hagyta maga mögött az életében talán először fontos helyet és személyt. Hiszen nem tudta a nagyszerű tanítások után sem, hogy a sós VIZI élőlény általában az édesvízben elpusztul.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-11-23
|
Novella
Egy fiatal férfi randevúra hívja az ismert színésznőt.
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
2024-11-18
|
Novella
Egy tanárnő igyekszik meggyőzni tanítványát, végül saját csapdájába esik.
2024-11-17
|
Novella
A helyszín Argentína.Miguel és párja Sofia életük versenyére készülnek.Vajon győzelmet vagy...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Mephalának tényleg kapaszkodnia kellett, mert olyan gyorsan indult el a sárkány, hogy a szél majdnem levitte. Az íját ki is vitte a kezéből. Mephala a sárkány nyakán ült, és érezte, ahogy a tűz a lábai között járkál. Az két küklopsznak esélye sem volt a két sárkány ellen, szénné égették a őket...
Már több mint háromezer éve vége az Istenek Háborújának. Orudzaburt elpusztították és újra megkezdődhetett a béke kora. Az élet virágzott, a kontinensen áldott béke honolt: felvirágzott ismét a kultúra, a művészetek, s a mindent átható mágia ismét új követőket talált.
Amikor már az élet kezdett visszatérni a mindennapi, megszokott medrébe, s a legöregebbek is csak alig-alig mesélgettek arról a háborúról, amit mindenki igyekezett mihamarabb elfelejteni, hirtelen megkezdődött a Káosz...
Amikor már az élet kezdett visszatérni a mindennapi, megszokott medrébe, s a legöregebbek is csak alig-alig mesélgettek arról a háborúról, amit mindenki igyekezett mihamarabb elfelejteni, hirtelen megkezdődött a Káosz...
Hozzászólások