stimatea beküldött történetei

Kinyitotta szemét, s a fal már nem volt ott. Egy kerek terembe jutott, amelynek a közepén tűz lobogott. Szembe vele, egy hosszúszakállú vén ült, akire mikor ránézett, a már ismerős lányalakká vált. Mosolygott. Csuklyáját hátravetette, botját félretette, s ismét rámosolygott.
- Miért vártál? –kérdezte a nemrég még véntől.
- Azt csak Te tudod –válaszolta az a szürke köpenyben. Szemében a tűz lángja lobogott, s ez nagyon megragadta a belépőt.
- Miért kellett? –kérdezte,...

Csak egy fekete árny suhant át a szemén – s ő ült, mozdulatlanul, megjátszott mosollyal tovább – senki sem vette észre rajta a változást. Ült tovább, hallgatta a vele szembeülő elbeszélőt, aki mit sem sejtett az ő gondolatairól… csak beszélt tovább, hazug szeretettel – csak úgy, mint általában szokott...

Egy átlátszó könnycsepp gördült végig kínzó lassúsággal az arcán. Szülei korán elhagyták őket – szinte nem is emlékezett már rájuk – így bátyával tanultak meg élni, egyedül, egymásra utalva. 18 éve küzdöttek együtt, s most elvette tőle a sors - a tegnapelőtt...

A tegnapi nap járt a fejében… Tegnap újra látta azt, aki oly’ sokat jelentett a számára. Egy volt vele, egy volt minden porcikájának összhangban zengő kívánságával.
A napok, hónapok, mint megannyi csermely, úgy hullámoztak egybe, hogy azután az évek folyójaként zuhogjanak tova...