Staceee beküldött történetei

A szombati ebédnél anya csak annyit szólt:
- Jövő héten pakolunk! - majdnem félrenyeltem a levest, ami a számba volt. Anya csak mosolygott rám, majd folytatta az evést. Ezzel az izgalommal teltek a hétköznapok...

Február 22. napján végleg kimondták a válást. Istenem, amikor megtudtam, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Sírtam volna, mert végülis megcsonkított családba fogom élni életem többi részét...

Reggel hát nagyon rosszul ébredtem, fáj a fejem, és még nincs reggeli, hiszen anya csak fél hétkor kell. E tudattal ültem fel az ágyamra, egy hatalmas ásítással egybekötve. Végül arra jutottam, hogy felöltözöm, csendben átmentem a fürdőszobabába fésülködni...

Másnap anya keltet fel, és leült az ágyam mellé:
- Szia kicsim, hogy telt az éjszakád? Láttam, telihold volt, tudtál aludni? - kérdezte aggódva azon, hogy aludtam eleget.
- Neked is jó reggelt, Anya, nem volt gond az alvással - mormogtam holt álmosan...

Este 7 óra. Épp ülök a szobámban kisírt szemekkel belemeredve gondolataimba, amit az ablak hosszas nézésével érem el.
Úgy éreztem, várok valamire, egy értéktelen szóra, egy furcsa hangra, egy apró érzésre, pedig nem változtathatok a családi állapotomon: ugyanis a szüleim aznap szembesítettek a ténnyel, elválnak...