rhes beküldött történetei

- Annyira szép vagy ma éjjel! - súgta mély, érzéki hangján. A Telihold megvilágított mindkettőnket, így tisztán láthattam a szemében égő vágyat, mely szinte perzselt. Szerettem ezt a férfit, ki testével melegítette hűvös bőrömet. Tiszta szívemből szerettem. De vajon egy élő is tudna szeretni egy holtat? ...

A sötétből nyúl felém olykor. Éjszakánként látom égő szemeit. Az irántam érzett szenvedélye tüze, mely nem hagy nyugodni és mely nem viszonzatlan. Kívánom Őt. Néha azért fohászkodok, hogy megkaphassam, hogy a karjai közé bújjak. Érezni akarom bőre illatát, simogatását, ajkait... Nem, nem! Nem lehet! ...

A tavasz finom illatokkal kényeztet. Lenge öltözékem, de nem fázok, mert a Nap kellemes meleget von körém. Védelmez. Oly szeretettel és kedvességgel törődik velem, mint a még messze járó férfi, amikor mellettem van. Ó, bár itt állna már előttem! Annyira vágyom, hogy végre megérintsen, s érezzem illatát, de az idegesség vágyam elé tolakodik, s nem ereszt...

Gyakran égek a vágytól: bár visszatérhetnék egy csodás életbe, hol a Nap fényesen ragyogott és télen is boldog volt mindenki. Hol a jót láttuk csak körülöttünk, mert rosszal nem is találkoztunk. Nem ismertük a gyógyszereket, mert nem kellett mire használnunk azokat. Amire szükségünk volt, azt megadta a természet, s mi megajándékoztuk e kedvességéért, törődéséért és nem kifosztottuk, s meggyaláztuk, mint most...