ildiko3 beküldött történetei

Egy idő után aztán nem bírtam tovább: megszólítottam őket. Válaszolgattak is lassan, kimérten, időnként keresve a szavakat. Kiderült, hogy kisegítő iskolába jártak, most pedig szociális járadékot kapnak. Szülőkkel élnek mind a ketten.
Mit csinálnak napközben, miért kell menniük felülvizsgálatra, ki az, aki a pályaudvaron várja őket? – ezekre már nem tudtak pontosan felelni...

Ülőhely nem volt, de mit számított! Tudomást sem vettem róla — a nagy, zökkenős kanyarig. Nem éreztem semmit, hasamhoz kaptam mégis: itt vagyok kicsim, suttogtam félig hangosan! Ne félj! Aztán megdöbbentem egy pillanatra: Mi ez? Megőrültem? Honnan veszem, hogy ketten vagyunk? És miért lennénk, mikor…