A "" kifejezés eredménye:

Csókod nélkül élni nem lehet,
értük hullajtom fájó könnyemet.

Igaz nem tudom mi a szerelem
de te boldogságot adsz nekem...

Megéltem a pillanatot,
Mely bennem változást hozott.
Megjártam a mennyeknek országát,
A pokol legmélyebb kénköves bugyrát...

Számomra Te vagy a kezdet és a vég!
Mikor meglátlak, felragyog a szívem!
Nemis tudom mit csináljak ilyenkor...

Vágtázott már, láttam, ahogy rohant. Nem, kiáltottam! Nem még nem, nem lehet! És elmúlt az árny, nevetve szaladt a hegyek ormán a keleti ég messzi sarkába, ahová a Nap meleg sugara már nem jutott el. Gyengült ő is, egyre gyengült, nem ragyoghatott már annyira. S az éjszaka árnya egyre csak jött előre, nyomulva, mint a hóförgeteg, mindent elsöpört mi fény volt, mi meleg volt, mi szerelem volt. Kacagva nézte a Hold, s tudta már, másra néz aki a nappal hál, s mást suttog az éjszaka ura is,...

Egymással szemben álltunk, fogtuk egymás kezét, és… és esett az eső… Ugyanilyen nagy, nehéz cseppeket sírtak a felhők, s én be akartam futni egy eresz alá, hogy nehogy megázzak, mert fejemben már esőcseppek nélkül is túl sok minden zsongott. Szükségem is volt akkor a nyugalomra, miután dühtől és gyűlölettől izzó lélekkel lemészároltam Félix családjának minden egyes tagját. A délutáni eső egyre jobban ontotta magából a nyugalmat, nekem pedig, aki frissen született gyilkos voltam, szükségem...

Hallod? a rózsa hegedűl
a Hold, meg a gyertya lángja.
A csönd is elterült-
vége van a nyárnak...

már nem kell neki más
már nem kell neki semmi
puha földet kér csak
takarónak

csendben ment el
a szemét lecsukta
vágya sem volt
álma sem ......