A "" kifejezés eredménye:

Rohad a hús és rág a féreg,
Üvölt a fájdalom és éget
A szemed tüze, hóvihar odakint.
Tombol, s mikor távolba tekint
Csak az ablakra fagyott jégvirág
Tárul a szeme...

Boszorkányok éjszakáján vad tüzek gyúlnak,
A lángok körül boszorkánytánc dallamai zúgnak.
A boszorkány, ha elkezdi vérfagyasztó dallamát,
A Föld is beleremeg, nem érzett még...

Istenek teremtettek,
De a földre löktek.
S ha fülembe kolinda csendül fel,
Kronosz órája fordul el,
Újra és újra.
Lendül felém a kasza...

Eltelt majdnem egy év és a lány üzenetet küldött neki. Azt írta szerelmes. Pont belé! Erre várt, amióta meglátta. Üzenetek hada következett. A fiú bevallotta újra érzéseit. A lány viszonozta üzeneteivel. Aztán következett az iskola kezdete, a találkozásuk ideje, és az üzenetváltás ritkult. A fiú már tudta, mi lesz az elkövetkező beszélgetésük vége. Ő nagyon szomorú lesz, mert nem csókolhatja meg a lányt. Tudta, de elhessegette félelmét. Pedig igaza lett...

Amit most elmesélek a teljes valóság. Talán az ilyen írás a legritkább ezen az oldalon. Olyan dolgokra szeretnék rámutatni, amiről mindenki tud, csak eddig nem mindenkinek volt alkalma megtapasztalni. Írásom leglényege, tömény iróniával persze, de egy mondatba leírható: Minden ember egyformán fontos. No de kezdjük az elején...

- Apu. - nyafogta csendesen, és rémülten. - Mi történt az arcoddal? - kérdezte, miközben a szeméből egy könnycsepp csordult ki. Felállt, és átölelte az apját. - Apu mi történt? - már patakzottak a könnyei. A férfi átölelte a kislányt, még a fájdalom ellenére is.
- Semmi baj, csak egy kis tűz, nem vészes, az arcom rendbe fog jönni... elhiszed nekem? - a kislány bólintott, majd könnyes szemmel felnézett az apjára...

Sötét éjbe szól dala,
Tengerpart az otthona.
Fel-le sétál és dalol,
Nyomában ezer férfi lohol...