Történetek - 59.oldal

Oly rövid az ember élete, észre se veszi és már gyerekei, családja van, akikről gondoskodni kell, és végül megöregszik, és újra róla gondoskodnak majd. Mért kell az életet szomorúan tölteni bárkinek is, mért nem lehet boldog mindenki, mért érünk rá mások életét megkeseríteni? Mert nem hiszem el, hogy nincs más dolgunk, amivel törődnünk kéne, más emberek életének tönkretétele helyett! ...

Egy nagy, kétszárnyú ajtóhoz értünk. David könnyedén kinyitotta, és előre tessékelt. Újabb előtérbe értünk. Két oldalt a falakat teljes egészében elfoglalták az ablakok, és a hozzájuk tartozó függönyök. Szemben újabb kétszárnyú ajtó volt. David rám nézett.
- Ígérje meg kisasszony, hogy soha, de soha nem próbál megszökni! Most megmutattam, hol juthat ki a legkönnyebben… De szeretném, ha nem élne vissza a bizalmammal… Igazán nem akarom úgy bántani…

Benyitottak a fürdőbe. Rémülten kaptam fel a fejem, pedig csak Gabriel jött vissza friss ruhákat hozva. Letette az egyik szekrénykére és már indult volna ki, amikor utána szóltam:
- Uram! Ha azt nem is mondja meg, miért, azt árulja el: hol vagyunk?
Gabriel tétovázva nézett rám. Kinyitotta az ajtót.
- Erdélyben. –jött a válasz, majd egyedül maradtam a kételyeimmel...

ám ez nem akadály. Kitűnően látok. Körbetekintek, majd megpillantom egy sziklának dőlve Őt. Odasétálok hozzá és nézem, ahogy pöfékeli a bagót.
- Régen nem okozott gondot, hogy nem vagyok vérfarkas csupán egy Félelf Methorp - elpöcköli a cigit, és magához von. Ismerkedik új külsőmmel, majd apró csókot nyom homlokomra.
- Valóban, de tudod, hogy ez volt akkor a vesztünk! ...

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú.
Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét és összeveszik valakivel.
Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent...

. Megcsókoltam a nyakát, mert ezúttal nem tudtam ellenállni bájos, szemet gyönyörködtető mosolyának. Szemei tükrében kérdőn néztem magamra, némi határozottságot színlelve. Tudtam, mire gondol: Te még nem csináltál ilyet... kis bolond. Na gyere. És a nyelvünk összeért...

Jó lenne beleálmodni magam az öledbe. Érezni, ahogy átölelnek karjaid, érezni a biztonságot, hogy semmi rossz nem történhet, amíg ölelsz. Meleg van az öledben. Jó lenne örökké itt lakni. Ugye, megengednéd, ha lehetne? ...

- Tudja, és tudathasadásos skizofrén vagyok. Ralf a másik énem. Vele van baj, nem velem, hiába néz rám így. Magának csak annyi a dolga, hogy őt visszabillentse a rendes útjára, és már itt sem vagyunk...

A lány válaszra nyitná a száját, de válaszolni nincs ideje. A férfi egy egyszerű taszítással lelökte őt. A lány csak zuhant és zuhant az éles holt sziklák felé. Felkészült a végre. Pár pillanat múlva már érezte, ahogy bársonyos bőrét a hullámok verik, ahogy a kövek összezúzták gyönge csontjait...

Kb. negyed óráig csak beszéltem, beszéltem, végül is arra jutottam, hogy nagyon szeretem őt, és mi lenne ha... Mi lenne, ha mi... Ha nem is tudná senki, de együtt lennénk... mintha járna velem... Tudta, hogy azt kell válaszolnia, hogy nem, de tudat alatt én is tudtam hogy nem. Ekkor odament az ajtóhoz. Azt hittem kinyitja az ajtó... Hát ennyi. Kész. Vége... gondoltam magamban. De nem így történt...