Történetek - 36.oldal

Végül beérkeztünk a központba. Szemünk-szánk elállt a csupa-csupa fából faragott királyi palotáktól és kiszolgáló épületektől. Ilyet még nem láttunk! Sajnos az idő vasfoga, a szúvak és a szúnál is rosszabb hippik eléggé nagy pusztítást vittek benne végre, befejezvén az idő okozta korhadást. De sebaj, mert mint láttuk is, és megtudtuk, minden objektumnak van gazdája, aki örökbe fogadta, és elkezdték a szakszerű restaurálást. A főpalotán éppen a nyugat-németek dolgoztak. Mindent szakszerűen...

- Miért sírsz? Mit csináltam?
Megráztam a fejem, durván letöröltem azokat a rohadt könnyeket. Gyengévé tesznek.
- Átvertél, Matt. Azt mondtad, nem kell neked. Azt mondtad, elég vagyok neked én.
- Elég is vagy. Az csak egy búcsú volt, Melissa akarta, én nem… hiszen te vagy az egyetlen barátom! Nagyon szeretlek, kicsike.
A francba, ez nagyon fájt. Zihálva felsírok, a mellkasomban lévő szúrástól. Barát. Mindig csak barát.
Matthew nem értette. Nem értette, miért...

Elhagyván Síva templomát, a patkányisten templomához mentünk. Itt a látvány és a tömeg eszméletlen bizarr képe tárult elénk. Milliom egy patkány hemzsegett az etetőtálcák körül, a földön heverő patkányimádó hívőkön mászkáltak. A spájzoló útitársak a tálakra szórták a szállodából kicsempészett ételmaradékokat, s elborzadva bámulták, fényképezték a látványt. A terem másik végében nyárson sütötték az ízletes patkánypecsenyét és kuszkusz levélbe csavarva 100 rúpiáért, adtak egy adagot...

A napkorong már nem látszott az égen. És a fiúból tört fel először. Lassan, de mégis határozottan; határozottan, de mégis finoman megfogta a lány kezét; s noha lelkében majd’ szétrobbant, mégis elégedettséget, diadalt érzett. Várt, hagyta, hogy repüljön az idő, ő megtette, igen, úgy érezte, meg..

- Nézd, Will, azt hiszem ez nem fog működni nekünk... - majd a reakciókat lesve bámult a lányra, aki köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől, de sértett női büszkeségét jó mélyen farzsebébe gyömöszölve cigarettát gyújtott és lelkesen helyeselni kezdett, mivel jobb nem jutott eszébe.
- Ezt már én is mondani akartam.
- Legyünk barátok... - próbálkozott Brad.
- Szivi, ne legyél giccses, búcsúcsók és tipli. Ennyi. Ne pörögjük túl a dolgot. Ez csak egy szakítás...
...

Az amazon értetlenül állt a sárkány előtt. Lelkiekben, már felkészült egy halálos viadalra. Most meg a bestia azt mondja neki, hogy mégsem akarja őt megölni? Gyanakodva nézett fel a szörnyetegre, majd egy kétkedő grimasz után ismét ráemelte fegyverét.
„Biztos, csak blöfföl” – gondolta. – „Ennyire ostobának nem nézhet!?”
Viszont a hüllő higgadtsága egészen mást sugallt a számára. Az amazon nem láthatta a szörnyeteg mimikáját, ami talán felfedte volna a valódi terveit...

Történetünk egy nem is olyan távoli bolygón játszódik. A vörös bolygón. Történt ugyanis, hogy a bolygó nem volt mindig forró, kihalt és élettelen. Virágzó életet alakított ki itt egy faj, melyet úgy hívnak: Neandertelensis. Fejlett hadi és gyógyászati technológiájuk lehetővé tette a hosszú háborúmentes életet. Fegyvereiket az esetleges támadóik ellen használták csak fel. Fajuk eredetének teljes tudatában új célok után kutattak. Vizsgálni kezdtek egy bolygót, mely épp csak kialakult és...

Miután leült az asztalhoz, bemutatkozik, majd neki is bemutatkoznak a társaság tagjai. Elmosolyodik, mikor meghallja a keresett személy szájából a nevet, mely a halál listáján szerepel hamarosan. De még nem tesz semmit, csak beszédbe elegyedik a többiekkel. Ráérősen, tudja jól, hogy nem menekülhet senki sem előle...

Magam vagyok. Egyedül. Szobám falai sötétednek. Ősz van. Csendes, aranyleveles ősz. Hol vannak a többiek? Csak magam vagyok. Egyedül. Barátok, emberek. Hol vannak ők! Barátok! Voltak egyáltalán? Látszólag. Mégis. Hol voltak, amikor bajban voltam? Elszaladtak. Mit csináltak, amikor nekem valami fájt? Magukról panaszkodtak. Jó kedvem volt. Elrontották. Szerencsés voltam? Irigyeltek. Barátok. Megpróbáltam. Nem sikerült. Elengedtem őket. Nem jöttek vissza. Hátra sem néztek. De már nem bánom......

El kell mondjam, mert sohasem sejthetted. Őrjítően szexi, ahogy a cigarettát a szádhoz emeled, és ahogy kifújod a nikotinszagú füstöt. A naplemenete is füstszagú. Gyönyörűek a kezeid, elég rájuk néznem és olyan vad gondolataim támadnak, hogy még te is belepirulnál, ha valaha meghallanád. A zene, amit hallgatsz, annyira te vagy, még ha nem is szól, úgy tűnik, mintha folyton körbelengene...