Szentföldi kalandjaim-1

1. Ciprus

1988 őszén indultunk nagy kalandunkra. Akkor még Izrael ellenséges országnak számított, így csak Cipruson keresztül, csoportos útlevéllel tudunk eljutni a Szent Földre. Úgy történt a dolog, hogy a kettéosztott Ciprus Limaszoli repterén landoltunk. Innen a tengerparti motelsorra vitt buszunk, és megszálltunk egy motelben. Minden motel egyforma volt, tehát nagyon meg kellett jegyeznünk, a számát, hogy el ne tévedjünk.

A tengerpart 20 méterre volt a moteltól. Így egyből az aranyhomokon találtuk magunkat és kedvünkre fürödhettünk a hűs habokban. Három napot tartózkodtunk itt. Szinte mondhatni, hogy gyalog bejártuk Ciprus partjait. Olyan kicsire zsugorodott a görög része. Egész nap fürödtünk és napoztunk. Délután a hatórai vacsora után szobatársammal a horkolós Kovács Gyula, szőrmeszakértővel nyakunkba szedtük a lábainkat és begyalogoltunk a városba. A városka nagyon aranyos görög jelleggel bírt. Mindenütt Tavernák, és butikok hívogatták a turistákat. Beültünk egy Tavernába és jó, tüzes ciprusi bort szopogatva szemlélődtünk. Aztán megéhezve, rendeltünk egy Giroszt. Életemben először ettem Giroszt. Ez, fűszeres darált birkafasirt, leginkább a kotletthez hasonlít. Agy nagy buktaszerű tésztába van belepaszirozva, kecsöppel, mustárral megöntözve. Na, erre csúszott a bor.

Míg iszogattunk, lassan beszállingóztak útitársaink is és összetoltuk asztalainkat. 11 óra felé már az araknál tartottunk. Ilyen émelyitő pálinkát nem ittam még. Ánizzsal volt főszerezve az echte görög édespálinka. Itatta magát, aminek az lett a vége, hogy kijőve a vendéglőből a hazafelé vezető úton a társaság egyrésze az elfogyasztott pálinkát, kiöklendezve visszaadta az anyaföldnek. Másik része, ahová én is tartoztam undorral, adta szájról szájra a hazafelé tartó útra vásárolt butella tartalmát.

Ettől aztán fene, jó kedvünk kerekedett és összekapaszkodva jártuk a csűrdöngölőst és eszeveszetten, beteg szamár hangján ordítottuk bele a ciprusi éjszakába, hogy” Akácos út, ha végig megyek rajtad én.”Az úton megállt a forgalom. A bennszülöttek borzadva meredtek ránk, gondolván megártott és agyunkra ment az arak pálinka. De, mikor látták, hogy csak nem szűnünk meg és danászva haladunk tovább, napirendre tértek a dolog felett. Nem úgy gyerekek, akik baksist kéregetve falkaként követték az ingyencirkuszt.

A baj ott kezdődött, amikor annyira elhomásult a nézésünk, hogy nem tudtuk kisilabizálni a görög betűs szállodaszámot. Hol ide, hol amoda csörtettünk, míg megelégelve zajongásunkat, rendőrt hívtak és a rendőrük kíséretében érkeztünk haza szállásunkra. Másnap aztán vizes törölközőkkel borogattunk lüktető homlokainkat. Pedig feszített program várt reánk. Meg kellett néztünk két-három ókori romot. Amire csak halványan emlékszem, annyira el voltam zsibbadva. Mikor azonban a Szent Jeromos templomba betértünk az megmaradt bennem. Az altemplomba vezető úton egy rácsos üveglappal fedett sírgödörbe lehetett lenézni. Egy fejetlen csontvázat láthattunk.

A legenda szerint, a lefejezett Szent Jeromos maradványa. A feje állítólag Larnacában van, de a török megszállás alatti részben és a törökök túszul ott fogták, s még Makariosz érsek-elnök könyörgése sem hatotta meg őket: nem szolgáltatják ki a görögöknek. Így legalább addig kell várni a test és fej egymásra, találására, amíg Ciprus nem egyesül újra.

Harmadik nap reggel a ciprusi idegenvezető összeszedte útleveleinket és az ő csoportos útlevelével kompra szálltunk. Ez volt a borzalmak éjszakája. Ültem már hajón, sétahajón, katamaránon, de ilyen óriási 7 emeletes komphajón, tengeri viharban még nem. Mi, a turista osztályon utaztunk és a hatodik szinten voltunk szűk négyszemélyes kabinokba összezárva, mint ketrecben a csirkék. A meredek és kikopott falépcsőkön felvonszolni bőröndjeinket nem volt semmi.

Végre elhelyezkedtünk. Gyula fölöttem, én alul. A másik emeletes ágyon Péter és egy idősebb úr Pemeteácsi. Hatórakor felmentünk az étterembe vacsorázni. Az étteremben hosszú asztalsorok voltak elhelyezve és mindenkinek megvolt a kijelölt helye. A pincérek karjaikat kinyújtva, rajtuk egyensulyozva a hatalmas tálcákat tálalták az előételeket. Aperitif: arak pálinka. Kísérő: ciprusi vörösbor. Előételek, cukrozott garnélarák, olívabogyó, kagyló, saláták. Szépen, lassan eszegettünk, iszogattunk, miközben a vak zenészek bárgyún húzták füleinkbe a harmincas évek elavult slágereit. Gondolták minden európai el, van ájulva ezektől a régen lejárt szavatosságú dallamoktól.

Aztán, amikor a főfogásokat szervírozták feltűnt nekem, hogy mintha billegnének, olyan féloldalas közelednek a hajópincérek. Nézek jobbra, nézek balra! Hű az anyját, neki! Most én vagyok berúgva vagy a komp? Az asztalok is elkezdtek billegni, mint amikor részegségemben forog velem a világ. Nézek Péterre, ő meg Gyulára.

–Gyerekek, alighanem viharba kerültünk– szólalt meg Pemeteácsi és háborgó gyomrát tapogatta. Valóban viharba kerültünk. Egekig csaptak a hullámok, mint később a fedélzeten konstatáltuk. Gyorsan belapátoltuk a vacsorát és lepucoltunk a kabinunkba. Lezuhanyoztunk, és tréningruhába átöltözve mi ketten Gyulával felmentünk a fedélzetre levegőzni. A két szobatárs annyira elgyengült, hogy nem tartott velünk.

Fenn, a korlátokba kapaszkodva élveztük a tenger háborgását, a sirályok vijjogását. Aztán odaballagtunk a bárpulthoz és rendeltünk valami keritésszagattót: Baccardit! Kísérőnek pedig jó tüzes ciprusi bort. Aztán belevettük magunkat egy-egy nyugágyba és figyeltük a körülöttünk zajló eseményeket. Perceken belül talpalatnyi hely sem maradt a korlátoknál. Ellepték a tengerbe rókázó gyomorbeteg turisták. Miután kiadták bendejük tartalmát, lekotródtak kabinjaikba. A hatezer utasból, megszámoltam: heten maradtunk talpon, azaz a fedélzeten. Ebből a később feljövő, s magát jól kihányó Péterrel együtt mi, hárman magyarok és négy lengyel. Mondani sem kell, hogy rögtön összebarátkoztunk és egymás hátát lapogatva, mondogattuk hogy lengyel magyar jó barát… már nem emlékszem lengyelül hogy van, mert a vége filmszakadás lett.

Addig ittunk, míg táncraperdülve eljártuk a kalinkát, meg a guggolóst, a pincérek legnagyobb megrökönyödésére. De a legjobban akkor nyílt köcsögnyire a szemük, amikor rákezdtem a Bazsamárira! Ettől megállt az ütő bennük. Gyula és Peti blattolt fals hangomhoz. Visszagondolva a szamárbőgés sem hatott volna nagyobb átütő erővel. Mindenestre a Jóisten megelégelte bőgésünket, és percek alatt elállt a vihar. Mivel már nem volt semmi értelme a fedélzeten maradni ledülöngéltünk kabinunkba.

Az éjszakát kómában vészeltük át. Péter és Gyula felváltva járt a WC-re hányni, de nem a vihartól, hanem a tetemes mennyiségű szesztől. Pemete bácsi eszeveszettül versenyt horkolt Gyulával, én meg hascsikarástól szenvedve a WC-én kuporogtam. Ilyen zilált állapotban kötöttünk ki Haifában. Megérkeztünk a Szent Földre: Izraelbe.

2. Jeruzsálem

Itt aztán Izraeli alapossággal átkutattak bennünket és csomagjainkat. Útleveleinkbe, nem pecsételtek be, hanem egy kis bélyeget ragasztottak a borítóra, amit ha elhagyjuk az országot le fognak venni. Így tehát tudtuk útleveleinket használni, de vízum nem volt benne. Ezzel akadályozzák meg az illegális bevándorlást. Az útlevél és vámvizsgálat után helyet foglaltunk kényelmes buszunkban és elkezdődött Izraeli körutazásunk.

Buszunkban Izraeli népdalokat és Szentföldi, szent énekeket játszott kedveskedésül a sofőr. Nagyon megható volt az igyekezete, hogy jól érezzük magunkat. A hosszú úton idegenvezetőnk elmagyarázta az itteni szokásokat, hogyan kell viszonyulnunk a társadalomhoz. Nem szabad őket vallásukban megsérteni stb. Elmondta, hogy ő szabályosan vándorolt ki Magyarországról húsz éve. Férjének gyémántcsiszoló üzeme van, ahova majd ellátogatunk és szólítsuk Annának. Ebben maradtunk.

Már beesteledett, amikor megpillantottuk Jeruzsálem magas, hófehér, mészkő városfalát a magaslaton, ahová a város épült. Az esti kivilágításban pompázó város fényei közül kiviláglott az aranykupolás Al Aksza mecset és szemben vele egy Gyönyörű Múzeummecset, csillogó kupolája. A buszban felcsendült az Alleluja című csodálatos karének, mely még felemelőbbé, meghatottabbá tette Jeruzsálembe való bevonulásunkat. A szerpentinen felaraszolva elérkeztünk a jaffai kapuig. Itt már megkettőzött őrség vigyázta a város nyugalmát. Sofőrünk jelentette a posztnak, hogy kiket visz. Azok leellenőrizték a létszámot és továbbengedtek bennünket.

A szállodánk a város szívében álló 4 csillagos Holliday Inn szállodalánc tagjaként komfortos ellátást biztosított számunkra. Tiszta szobák. Hideg-meleg víz. Szobapincér szolgálat és szobaszerviz gondoskodott kényelmünkről. A vacsora kitűnő, európai fogásokból állott. Halk, finom szalonzene szólt az étteremben. A svédasztalos kiszolgálásnak hála, aki ki akarta próbálni a kóser ételeket, az onnan választott magának. Én egyelőre maradtam a parmezános sült csirkénél almamártással. Valami isteni íze volt. Utána egy csésze zabpehely leves és pászka. Macesz sajtszósszal és egy csésze tejes tea.

Most folytatom a reggelivel. Húsz év távlatából is összefut a nyál a számban, ha rágondolok. A hosszú, hófehér abrosszal leterített asztalokon sajtok garmadája, túrók, vajak, kefirek, joghurtok sorakoztak kínálva magukat. És a tejek: gyümölccsel ízesített tehén, birka, kecsketejek, joghurtok, krémtúrók, pudingok. Én a 20 nap alatt soha rá sem néztem az amerikai reggelikre! Undorral fordultam el az orrfacsaróan bűzös, ham and eggstől, a bacontól és a vajas pirítósoktól. Gyerekkori kecstejen való élésünket juttatta eszembe a sok finom tejes étel

Reggeli után buszos városnézés templomlátogatásokkal egybekötve. Első nekifutásban felmentünk az Olajfák hegyére, ahol Krisztus a híveivel tartózkodva tanította őket isten igéjére. A városra letekintve lenyűgöző volt a kilátás. Megilletődve szó nélkül, áhítattal álldogáltunk, és szemlélődtünk. Itt volnánk, hát? Igaz lehet, hogy ezt a földet érintette a Megváltó saruja is? Aztán átmentünk a Gecsemáni kertbe, és letelepedtünk az alá az ezeréves olajfa alá, ahol Jézus utolsó instrukcióit adta apostolainak, mielőtt a poroszlók elfogták. Lefelé jövet egy középkori gyermektemetőbe ütköztünk. Megható volt a sok pici kőkoporsó egymás mellett sorokba rakva és teraszosan elhelyezve.

A Gecsemáni kertből lejőve buszunkkal a Szemét kapuhoz, az óváros bejáratához érkeztünk. Buszunk itt a katonák által őrzött parkolóban leparkolt és mi elindultunk Krisztus utolsó útján, a Via Dolórosán a Golgotára. Már kelet Jeruzsálemben jártunk és utunk az arab negyedet szelte keresztül. A kapubástya a városfal keleti részébe van vájva és a Via Dolorosába vezető út egy szakasza a bástya tetején vezetett. Alatta helyezkedik el a siratófal. Lehajolva, elborzadva láttuk a sok hajlongó, szakállát, tépő zsidót, és a falba papírosokat dugdosó kaftános, remegő kezeket. A Golgotára vezető úton minden stációnál megálltunk, megszemléltük a falakon lévő reliefeket, stáció magyarázatokat.

A szűk utca minkét oldalán arab kereskedők kínálták Veronika kendőjét, szegeskorbácsot, töviskoronákat, kereszteket és kegytárgyakat. Visszatetszőnek látszott, hogy üzletet csináltak a mártírból. A 30 fokos hőségben igencsak elcsigázva érkeztünk a Koponyák hegyére, ahol imitálták a három keresztfát, és dekorációként felállították ezt a barbár mementót. A keresztfák előtt fejet hajtva néma csendben álldogáltunk, majd elindultunk a Cion kapu felé, hogy alámerüljünk az ősi zsidónegyedbe. Itt aztán egyre több fekete kaftános, pajeszos kóser zsidóval találkozhattunk. Elmondta Anna, hogy ők imádkoznak Izraelért és ezért az államnak jólétbe el, kell tartani őket. Mert, mint állítják imáik, tartja egyben a zsidó nemzetet.

Bementünk egy puritán külsőleg kékre festett falú ősi zsidó templomba. Itt cédrusfából faragott padok sorakoztak a földszinten. Elől a díszes Tóraszekrény és oldalt szent feliratok, idézetek a Talmudból és Tórából. Fenn a karzaton, rácsos válaszfallal elkerítve az asszonyok kijelölt helye volt található. Sehol egy festmény, semmi cicoma. Hófehér falak. Sok zsidót találtunk nappal is a templomban. Megmaradt bennem a kezében markolt kis könyvet magoló, hajlongó és hangosan mormogó imádkozó, szövegértést gyakorló kaftános zsidók alakja. Mondanom sem kell, hogy fejünkre keppit kellett feltenni. A csoport nőtagjai pedig vállkendőt borítottak a vállukra, ősi zsidó szokás szerint. Ez alól külföldiek sem lehettek kivételek, mert megszentségtelenítették volna a templomot.

A templomlátogatás után érkeztünk el a siratófalhoz. Megható és megdöbbentő látvány volt számunkra. Berregtek a filmfelvevők, videók, csattogtak a fényképezőgépek. A sok polgári személy, zsidó, nem zsidó, turista, kaftános zsidók mind átvettük a hajlongó ritmust és önkénytelenül is ritmikusan hajlongani kezdtünk. És egy színfolt: egy fiút avattak férfivá és az ünnepi körmenet elhaladt a siratófal előtt. Ledöbbentem a karjukra csavart bőrszijjak, a homlokukra pántolt négyszögletes kukkerszerű steklámpa és a fejüket borító kendermagos kendő láttán. Elől zenészek haladtak és síppal, dobbal adták a világ tudtára a nagy eseményt.

Csodálatos ősi zsidó mulatósdalokat zengedeztek. Háromszor jártak körbe, majd megálltak a fallal szemközt és a kézihintót, a benne ülő felcicomázott ifjúval a földre helyezték. A fiú kiszállt belőle, a siratófalhoz lépett és hajlongva elmondott egy ősi rigmust, majd betuszkolta kivánságpapirkáját a kövek közé. Aztán visszaült és hangos zeneszóval elvonultak.

Közülünk többen is készültek a nagy eseményre és előre megírt kívánságlistáikat a fal réseibe dugdosták. Én meg videóztam őket. Ezzel a napi program befejeződött. Kétórakkor ebéd, délután szabadidő vacsoráig. Gyulával és Péterrel bekalandoztuk a szálloda környékét. Egy nyitott ablakból hangos biflázás hallatszott ki. Mint később megtudtuk, a Talmud iskola hallgatói magolták a Talmudot. Aztán egy másik iskola mellett elhaladva az ivrit nyelvet tanulók biflázása hallatszott ki. Ugyanis minden betelepülő zsidónak le kell tenni az ivrit nyelvvizsgát, csak azután nyeri el az állampolkáságot.

Másnap, látogatást tettünk a Szent Sír templomában. Igen érdekes a környezet. Egy hegy belsejébe mentünk be, de hogy! Az óriási öntött, bronzkopogtatóval megkopogtatta idegenvezetőnk a hatalmas cédrusfa kaput. Kinyílt egy kisablak és kinézett egy szakállas, abesszin néger pofa. Az idegenvezető megvásárolta a belépőjegyeket, mire csikorogva kinyílt az óriási kapu. Benn mindenütt abesszin kopt keresztény papok nyüzsögtek, hosszú lándzsákkal felszerelkezve, fekete posztócsuhákba burkolózva. Ők, a Szent Sír őrzői

Sorfaluk között vonultunk a templom bejáratához. Éppen a ferencesek tartottak körmenetet, majd miséztek. Minden órában más missziós rendek miséznek. A görög katolikusoktól az ortodoxokig bezárólag ökonomikusan tartják miséiket. Miután elhaladt a körmenet egyenként beléphettünk a Szent Sírba. Ez egy kis kápolnafülke volt. Jobbra egy márványszarkofág volt elhelyezve, melynek a jobb széle kigödrösödött a hívek simogatása által. Én is megsimítottam Aritmiai József márványszarkofágját, melyben Jézus teste 3 napig időzött feltámadása előtt.

Kijőve a sírból megbámultuk a csodálatos freskókkal felcicomázott, arannyal dúsan díszített templombelsőt, az oltári szentségeket a fehér márvány oltáron. Vetettünk egy pillantást Jézus keresztfán függő fekete ébenfából faragott szobrára, majd magunkba szállva elvonultunk a szállodába, ebédelni.

A következő nap megtekintettük az Utolsó Vacsora Templomát. Ez arra a házra épült, ahol az említett vacsora megtörtént. A kéttornyú, impozáns templomon keresztül menve egy lépcsősor vezetett az altemplomba. Itt volt a szobabelső. Hófehére volt meszelve. Egy kecskelábú asztal a pódiumon középen. Körülötte lócák. Az asztalon egy kehely (a Grál kelyhének utánzata) Ón tányérok, egy megszegett kenyér, korsóban víz és tizekét ónkupa. Ennyi. A négy nap, amit Jeruzsálemben töröttünk tulajdonképpen ezzel ki is merült. Az utolsó napon látogatást tettünk a Templomhegyen. Itt teljes szépségében bemutatták a feltárt Második Templom maradványait. Lenyűgöző látványban volt részünk.

A romokkal szembe megtekintettük az aranykupolás Al Aksza mecsetet kívül belül. Az a pompa, a külső mázas csempeborítás, a belső arannyal dúsan díszített folyondárok, stilizált, szecesszióba hajló virágminták káprázatossá tették a mecsetet. Ennyi szépséggel eltelve visszaindultunk a szállodába, hogy megebédelve délután visszajőve a jelenbe ellátogassunk a Knesszetbe. A Knesszet az Izraeli parlament. Ami megmaradt bennem ebből a látogatásból: az egyszerű, szürke épülettömb. A bejárat előtt egy dombocskán a Menóra, gyönyörű háromméteres bronzba öntött stilizált és domborművekkel ellátott szobra állt. A függetlenség emlékére Anglia ajándékozta a fiatal zsidó államnak még az ötvenes években. Az épület belül még puritánabb és a mi Országházunkhoz képest kopott kis konferenciateremnek tűnt. Hát igen, ők az ország sorsáért munkálkodni járnak ide, és a jobbításon vitatkoznak, hoznak törvényeket. Nálunk a viszály, a kétbalkezesség és országrontás, barkácsolás, tűzoltómunka folyik a pompázatos palotában. Hiába nem mindig van összhangban a külcsín a belbeccsel.

Ezzel le is tudhattuk volna a jeruzsálemi vizitet, de hátra volt még a feketeleves! Másnap reggel látogatást tettünk a Jad Vashemben. Ez, az, Emlékmúzeum állit, örök mementót a holokauszt többmilliós zsidó áldozatának. Az egyszerű épülethez vezető lépcsősorok mentén futó falakban emléktáblák jelzik azon emberek neveit, akik segítették és mentették a zsidókat abban a vészterhes időkben. Ez az Igazak Fala.

Az előtérben a kupola alatt középen állandóan ég az örökmécses. Halk, kísérteties gyászszene szól, mely alatt egy hang sorolja a neveket, akiket elpusztítottak a gázkamrákban. Hátborzongató élmény volt. Innen jobbra nyílik a tablókkal, makettekkel bemutatott pogrom, a holokauszt végetérhetelennek látszó őrületének bemutatása. Szemlesütve odalógtunk ki a borzalmas látványtól lesújtva. Hihetetlen, hogy emberek hogy tudtak ilyen dolgokat megcselekedni? Ezt a borzalmas látványt nem lehet leírni, ezzel szembesülnie kellene mindenkinek.

Aztán újra az előtérben találtuk magunkat és elindultunk balra, a borzalmak fokozására. Itt egyenkét, hangosan sorolták az elpusztított gyermekek neveit, és gyereksírással komponált kísérteties zene borzolta amúgy is megtépázott idegeinket. Láttuk a sovány gyerekkarokat, ahogy kapaszkodnak a szüleik kezébe, amikor elszakítják őket egymástól. Láttuk az ikerkísérletek megnyomorított áldottainak képeit. Kinek a lábából, combjából, karjából vettek ki csontdarabokat és iszonyú hegekkel forrt össze rajtuk a bőr. Láttuk, mint injekciózták őket. Aztán amint a kápók korbáccsal biztatják őket munkára. Láttuk amint földet, esznek kínjukban… sokan sírtak közülünk.

És a borzalmaknak korántincs vége! Jönnek a cipők! Több tonna cipő gúlába felhalmozva. Tonnaszám a levágott hajak ömlesztve és zsákokba gyömöszölve. És jönnek a műtárgyak. Lámpaernyők emberbőrből. Serlegek gyermekkoponyákból, egész lenyúzott és kipreparált emberbőrök feldolgozásra várva.

Teljesen magunkba fordulva hagytuk el a borzalmak eme épületét. Annyira megfeküdték a gyomrunkat a látottak, hogy este sokan le sem mentünk vacsorázni. Mi Gyulával a bárban reagáltuk le a sokkot, amit kiváltott belőlünk A Múzeumlátogatás. Jól felöntve a garatra, mély kómaszerű álomba merültünk. Reggel aztán gyors reggeli és indulás országjárásra!

3. Körutazás.

Utunk Nettanyába vitt tovább. Ez egy felkapott tengerparti üdülőhely. Itt egyemeletes Motelok voltak építve és ezek egyikében szálltunk meg. A tenger kar, azaz lábnyújtásnyira volt tőlünk A Motelek egyrészében keleteurópai bevándorló zsidók voltak elszállásolva. Egyik esti kiruccanásunk alkalmával megismerkedtünk a boltban egy Erdélyi magyar fiatal házaspárral. Meghívtak hozzájuk.

Megható volt, hogy csupa Erdélyi és magyar vonatkozású képek, szőttesek tárgyak, eszközök voltak a lakásban. Elmondták, hogy 1 évig kell ivritül tanulniuk. Ha levizsgáztak, megkapják az állampolgárságot és honosítják a diplomájukat. Mindketten tanárok. Addig, amíg nem taníthatnak az állam, tartja el őket. Nemes gesztus. Netanyán szabadidőnkben strandoltunk és így pihentük ki országjárásunk fáradalmait.

Betlehem.

Első nap kibuszoztunk Betlehembe. Betlehem az arabok, lakta övezetben, fekszik. Szokatlan volt a sok tarka, palesztinkendős arab látványa a Szent Városban. A város eklektikus. Vannak benne arab, mór és európai stílusú építmények. A palesztinok nagy része hithű katolikus és mélyen vallásosak. Méltán büszkék rá, hogy ugyanazt a levegőt szívhatják be, mint hajdanán Krisztus is. Itt két nagy Templom uralta a város központját. Az egyik a születés temploma. Nagyon szép, modern templom állítólag a németek hatalmas adományokkal segítették felépítését. Egy külön káponában van az ominózus jászol és istálló szerintem utólag rekonstruált mása elhelyezve, ahol leróhattuk kegyeletünket. Aztán a főoltár mellett elkerítve található krisztus ezüstbe öntött lábnyoma? Itt lehetett meditálni, és imát mondani. Minden órában más nyelven, más ország papjai miséznek egy órát. Mi a német misére érkeztünk és abból hallgattunk valamennyit.

Itt más nevezetesség nem volt. Beültünk egy arab kávézóba. Kipróbáltuk a vízipipát, megittunk egy vödör mentateát, és felüdülve visszabuszoztunk Nettanyára strandolni. Másnap már nagyobb falat igérkezett, mert Názáretbe látogattunk.

Názáret.

Utunk első állomása Názáret volt. Gyors, rövid séta a városban, ahol egykoron Jézus taposta a köveket. Itt élt apja József az ács, testvérei, unokatestvérei és maga Mária is haláláig. Aztán ellátogattunk az Angyali üdvözlet Templomába. Nagyon impozáns, gyönyörű új templom. Az ablakok üvegtábláit Sagal díszítette. Vettem is egy nagy festett üveglapú faliórát, melyen a 12 Sagal kép másolata volt festve. Azóta is szobám falát díszíti. Itt ráccsal elkerítve található Mária ezüstbe öntött lábnyoma. Állítólag halála után itt, ezen a helyen történt a menybemenetele. Nagyon szépen oldották meg az eset bemutatását. Szoborral és félkör alakban imafülkeszerűen vették körül a lábnyom hátsó felét. A falat a menybemenetelt kommentáló freskók díszítették.

Miután kigyönyörködtük magunkat, a bazársoron átverekedve, megtekintettük Mária kútját. Ez egy romos, ókori kút. A kövekből épített támfalból csövön forrásvíz bugyog. Egy emléktáblán szépen el van magyarázva történet a turisták tájékoztatása céljából. Körbefényképeztük, videóztuk. Vettünk pár szentképet, medállt és más megszentelt, szuvenírt és máris odébb álltunk.

A Genezáreti tó körül.

Hamarosan a Galil (Genezáreti) tó szent helyeire érkeztünk. Felmentünk a Nyolc boldogság hegyére, ahol egy Ferences Kápolnában imádkozhattunk kedvünkre. Lejőve a szent helyről Capernaumba vitt tovább utunk Szent Péter házába. Itt szépen bemutatták a feltárt házhelyet, romokat, falat, néhány megmaradt korhadt gerendát, félig elkorhadt halászbárkáját, és halászhálókat. Elég jelentéktelen rom volt, de kultikus, szenthely volta miatt illet meglátogatni!

Elmentünk egy ősi zsinagógába, ami olyan volt, mint a többi. Belül fehére meszelt falak. Fent rácsos karzat a nőknek. A pódiumon Tóraszekrény. Belül padok. Aztán megtekintettük az Úr asztala Kápolnát. Ez egy szintén jelentéktelen épület, középen egy márványból faragott asztal. Ami oltárul is szolgált. Benn óránként miséztek a papok. Aztán átmentünk Tabgha-ba, ahol a híres Kánai lakodalom esett meg, amin Jézus megszaporította előbb a halászoknak a halat, majd este a lakodalomban a kenyeret. Aztán megnéztük a nemrég kiemelt eredeti halászbárkát, amit restauráltak és modern üvegkupolával vontak fölé tetőt. Ezeken, a bárkákon történtek a hajdan Krisztusnak tulajdonított csodák, a halászatok és ezek egyikén szaporította meg a halat az üres hálókban Jézus.

Végül átmentünk Tibériásba megtekinteni a feltárt romokat. Gyönyörű mozaikokat mutattak be, és pár freskót. A feltárás még akkor is folyamatosan tartott. Elgyönyörködtünk a tóparti látványosságokkal és visszaindultunk Nettanyára, kipihenni a nap fáradalmait. Másnap újabb kihívásoknak leszünk kitéve.