Regények - 27.oldal

Adott egy lány, aki félvérfarkasként éli az emberek közt az életét, egészen addig, amíg akarata ellenére bele nem rángatják a vámpírok világába, ahol a múlt, jelen és még a jövő is valamelyest rajta fog múlni...

A történet leszbikus karaktereket is tartalmaz, így akinek nem kenyere az ilyesmi az ne olvassa tovább. :)
Mindenki másnak jó olvasást kívánok! Véleményeket és hozzászólásokat szívesen fogadok! :)

Nem tudott elaludni. Az éjjeli csendben halkan sóhajtozott, és amíg a férje mélyen aludt mellette, addig ő gondolkodott.
- „De én nem…” – lánya szavai csengtek a fülében. „Nem akarom őt! Nem hozzám való.” – a saját hangját hallotta, majd a férjére nézett. Emlékezett.

Másnap ismét csenddel ébredt a reggel. A téren még szanaszét hagyott táblák, plakátok ültek, de a lábnyomokat már befedte az éjjel hullt friss hótakaró. Vasárnap volt. Reggel nyolc óra. Heléna már ébren volt, férje még mélyen aludt a citromillatú hálóban. A puha fehér takaró majdnem egészen befedte őt, csak a feje búbja látszott ki. Margitka, a család egyetlen gyermeke fent volt a szobájában. Ő sem aludt már. A reggeli harangszó ébresztette fel, melyet aznap semmilyen más hang felül nem...

Az álmok világa olykor megihleti az embert, velem most ez történt, ennyi év után újra képes vagyok rá, hogy alkossak valami szemet gyönyörködtető, az elmébe puhán beillanó történetet. Nauszikaá újjászületett.

1. fejezet - Gubanc

A reggel még csendes volt. Nem kattogott, nem zakatolt semmi, csak néhány gyenge faág rezzent meg a ráhulló nagy hópelyhektől. Friss, üde téli illat szállingózott a levegőben, még jól is esett beszippantani. Ám ahogy telt az idő és az óra mutatói egyre csak kattogtak, emberek gyűltek össze a behavazott térre. Ötön, aztán tízen s majd még egyre többen jöttek, kezükben plakátokkal, táblákkal és tölcsérekkel. Megszakadt a csend.

Néha vannak olyan kifejezések, amik olyan világosan beláthatóan illenek ránk, mint amilyen átlátható egy tiszta medence. Semmi sem illett volna rá jobban, mint ez az idézet: “A legjobb idők voltak, a legrosszabb idők voltak”. Így tudnám a legjobban leírni Charlie-t.

A vendégeket este kilencre hívtuk. Charlie-val hétkor kezdtünk öltözködni. Mindketten megcsináltuk a hajunkat, majd kifestettük a körmünket és elrendeztük a sminkünket. A ruhák egyszerűen lélegzetelállítóak voltak. Az enyém egy fekete darab volt, mély kivágással. De messze nem olyan méllyel, mint a hátán. Hosszú ujjai voltak, ami csak még jobban kiemelte meztelen hátamat.
A tükörben méregettem magam, és mintha egy másik nő bámult volna vissza rám. A melleim teltek voltak és vonzóak,...

A következő két hét nagyon gyorsan eltelt. A végén haza vittem a gyerekeket és Mark házvezetőjénél hagytam őket. Gyűlöltem távol lenni tőlük. Mielőtt haza mentem volna, felhívtam Markot. Megegyeztünk, hogy a kövezkező héten találkozunk. A visszafelé úton sokat gondolkodtam a helyzetemen.

Forróság vett körül és súlytalannak éreztem magam, de ugyanakkor végtelen biztonságban. Éreztem, hogy erős karok ölelnek át. Ott, a sötétségben, békét találtam, és gyengéd ajkak ölelték csókba az enyémeket. Kinyitottan a szemem és a fölém hajoló arc vonásai egy pillanat alatt kirajzolódtak előttem a sötétségből. Széles mosoly terült szét rajta. Mark volt az.
A szemeim felpattantak. Körbe néztem és pislogva figyeltem a homályon áttörő napfényt. Charlie kórházi szobájában voltam.