Meztelen ebéd (monológ)

Meséltem a férfiról, aki megtanította a seggét beszélni? Az egész hasa úgy rezgett fel-alá, hogy a fingja szavakat formált. Sose hallottam még hasonlót. Bugyogó, zsíros, monoton hang volt, még a szagát is érezni lehetett. A férfi vándorcirkuszos volt, újfajta hasbeszélős produkcióként mutatta be a számát. Egyszer azonban a segge önálló életre kelt. A férfi rögtönözni kezdett, és a segg megállíthatatlanul ontotta magából a vadabbnál vadabb poénokat. Aztán egyszerre fogszerű, befelé görbülő recés kis kampók jelentek meg rajta, és enni kezdett. A férfi viccesnek találta, úgyhogy épített köré egy számot, de a segge akkor már a gatyáján is átrágta magát, és az utcákon ordítva követelt magának egyenlő jogokat. Be is rúgott, olyankor utálatos módon sírni kezdett, ugyanúgy csókokra vágyott, mint a másik száj. Végül aztán már éjjel-nappal hallani lehetett a hangját, meg hogy a férfi időnként ráüvöltött: "Pofa be!", és ütötte ököllel. Gyertyát dugott föl belé, de..hm..Semmi sem használt, és egyszer csak a segg azt mondta neki: "Te fogd be a pofád, nem én, mert rád nincs többé szükség az életben maradáshoz, magam is tudok enni, beszélni, szarni!" Ezután a férfi ahányszor fölébredt reggel, áttetsző lepedék vonta be a száját, olyasmi, mint az ebihal farka. Először letépte, de a foszlányok a kezéhez ragadtak, égetve, mint a lángoló gázolajzselé, növekedve. Végül aztán beforrott a szája. Az egész fejet mintha elvágták volna a testtől. Egyetlen dolgot, a szemet kivéve, mert látni még ez a segg sem volt képes. A szem kellett neki. A többi idegszálat eltorlaszolta, úgy elsorvasztotta őket, hogy az agy többé semmiféle parancsot ki ne adhasson. Így az ottmaradt, a koponyába zárva, elrekesztve. Egy darabig még látni lehetett néma, tehetetlen, kínos szenvedését a szemeken át. Aztán az agy elpusztulhatott, mert a szemekbe üresség költözött, és annyi érzés sem maradt bennük, mint egy apró tengeri rákban...