Elmentél tőlem kedvesem, S én

Elmentél tőlem kedvesem,
S én hagytam menj csak el.
Hiába, aki menni akar,
Azt hagyni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé már senki sem néz,
Játszani a közömbös embert,
Csak most látom milyen nehéz.
Elmegyünk egymás mellett,
A két szemed rám nevet,
Kacagva köszöntelek én is,
De az arcom kissé megremeg
Mosolyogva megyek az utca
Sarkáig, s ahogy befordulok
Fáradtan szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet szétmorzsolok.
Ha valaki most megkérdezné tőlem,
Mondjam meg mit jelentesz Nekem,
egy pilanatig zavarba Jönnék,
s nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagy sokára mondanám azt:
„Semmiség, csak egy elmúlt szerelem.”
S csak egy sóhaj lenne minden.
S nem venné észre senki sem,
Hogy titokban könnyes lesz a két szemem.
De már látnak szemeim
Messze túl a könnyeken,
Még most is te vagy a mindenem.
S ha valaki most megkérdezné tőlem,
Mondjam meg mit jelentesz nekem,
Talán büszkeségből azt felelném:
„Semmit, csak az egész életem!”