Vígasz

Hagyd el fiam!
tégy nyelvedre gátat
Kit Vénusz isten szülé
csak azt nem hajtja bánat

Szörnyű kiváltság ez
s csak egy a sok közül,
Hogy égről nap lehullna
s ne éreznéd belül

Látom már száraz szemed
ne hüppögj, ne tedd
S a csillogó bánatot
szemedben megrekeszd

Nem babér, csak nyugvás
mindezt állni meg
Jöjj te is a tűzhöz
meglátod jó meleg

Csak gyermekek álma az,
hogy büszkén hullni el
Nem tehetsz mást ha fáj
olykor meghalni kell

Engedd, távozzon csak
nem szolgád a bánat,
S hogy te sem vagy az neki
csak had járjon utánad

Harmatnyi kis mosoly
mi ajkadon megpihen
Végzet szomorúságnak
s öröm lesz énnekem

Na ne sírj már!
hallgasd ősz apádat...
Majd zokogva idebújt:
„nem bírom, bocsánat...”