Vér és könny

Állam öklömön nézek,
de nem látnak szemeim,
lelkemben tárogató szól
s befelé folynak könnyeim.

Bús a dal, szaggat belül
gerincem ívben meghajol,
népem nagysága porban
ezért sírok s a tárogató.

A balsors minket kísér,
széthordják minden javaink,
nincs ki irányítsa a hazát,
nem támadnak fel nagyjaink.

A nép, csendben háborog
és kis szigeteket képez,
honatyáink ezt mind látják,
ezért szipolyoznak minket.

Régen büszkén lobogtunk
ma már, pislákol fényünk,
zsarátnok lett a máglyából,
nyom nélkül mind megtérünk.

Viszály belül, irigység kívül
nem egy a lelkekben az akarat,
a maroknyi magyart felemelni,
ki nem idevaló, kívül tágasabb.

Lerágott csontok szerteszét
s az Istenadta nép csak vár,
birkák vagyunk, de nem barmok,
tudom betelik majd a pohár.

Ki itt él attól még nem Magyar
ha nem járta át a vér s a könny,
s szíve nem dobban a csakrával
mely lüktet lent és hömpölyög.

Állam bütykös öklömön nyugszik
s lelkem üdvözli a te lelkedet,
nézz magadba,emelt fejjel
mert te benned van az Istened.

2009.12.04. Rézi.