Végleg

Kihalt ház udvarán ott áll a lány
Érte nyúl minden, mit elhagyott
Lepergő emlékek a lak falán
Nem hiszi, egyszer még szeretni fog.
Visszanéz szótlanul, indulni kell
Várja egy megértés-óceán
Hajában halott fogaskerékkel
Társául szegődik csend és magány.
Baktatnak sorra, ki érti meg
Elmondja fájó búját talán
Bárkire nézne, nem éri meg
A válasz is fullasztó talán-talány.
A magány most ellenszegül
Új társat keres magának
Olyat ki fájdalmával kérkedik
Ki mutatja is a világnak.
Mert ott múlik minden érzés
Véget ér sok gondolat
Prizma, szempár és ölelés
Néhány emlék. Ennyi maradt.
Egyedül kel át a folyón
Mégsem magányosan
Emlékei körülveszik
Mosoly-árnyék vele suhan.
Úgy hiányzott már a döntés!
Sóhajt a lány szótlanul
Hűs habok sodró játéka
Vele várja, míg alkonyul.
Megnézik a naplementét
- Sosem becsülte ennyire -
S most haboknak bíbor testét
Kéri: Vigye! Vigye! Vigye!
Mit keresett, kit félt a lány
Már senki sem tudja meg
Mert a szív is lassabban ver
A lélek is halkan piheg.
Minden vágy és minden érzés
Elmúlt, elszállt, semmilyen
Ezernyi szó, fájó kérdés
A meder legmélyén pihen.