varázsige

A hold fénye ha rád nevet, mondd utánam ez éneket:
"Szerelmem benned rejtem el, reggelre karomban ébredel,
tervet kovácsol az éj, s veled ébred majd a kéj…
Szeme szeglete vággyal legyen tele,
s hogy világát rólad le ne vegye,
egy kis fűszert bele.
Egy csipetke ánizsmag,
szeme csak téged bámulhat!
Szája íve igen míves,
csókra szinte mindig éhes,
de, hogy segítsünk neki,
mézet bele, uccu neki!
A füle kérésed mindig meghallja,
s, hogy sóhajodnak legyen visszhangja,
zsupsz bele a cickafarka.
Mellkasában nagy a szív,
belőle boldogságot merít,
ki figyel a szavamra,
zsályát tesz a katlanba…
Teste gladiátor,
fűt téged mint egy radiátor,
kezed nem éri át hátát,
neked tartja mindig vállát,
ott magad kisírhatod,
ha a katlant megforgatod...
Karja magához láncol,
ha fütyülsz ő dallamra táncol,
kurkuma színezi… mutasd a tánclépést neki!
Féltékeny kedvesen legyen,
hozzád mindig hű legyen,
kérésed teljesül, a kondérba béka kerül…
Legyen vad és bátor,
kit még védekezés sem gátol,
bár tudja akarod, a játékba belemegy ha hagyod,
tyúk szeme az üstbe kerül,
kacsint mielőtt elmerül…"
Suttogd míg érzed nem éled kéjed,
suttogd míg van gondod,
suttogd hogy megszülessen,
suttogd, hogy tiéd legyen ez esten.