Van hogy...

Van hogy úgy ébredek, boldog vagyok,
Minden jó a nap is ragyog;
Szinesnek láttom, az egész világot,
Mindenkit szeretek, mindenkit imádok.

De elég egy perc, s máris depis vagyok,
Csak csendet és magányt akarok;
Gondolataim a semmibe vésznek,
Csak bánatot és fájdalmat érzek.

Probálok kitörni, de sehogy sem tudok,
Probálok küzdeni, de mindig el bukok;
Nem tudok fel állni, végleg padlót fogtam,
A depresszió legyőz, úrrá lesz rajtam.

A család és a szeretet, mindig erőt adott,
A sok törödés, mit szivem töllük kapott;
Ők kitartottak mellettem, a hosszú évek alatt,
Szívemben most mégis, csak egy érzés maradt.

Feladni mindent, a jelent a múltat,
Befejezni végre e gyötrelmes útat;
Az élettel ugyis örök harcban állok,
Szívemben csend, és elérhetetlen álmok.

Nem akarok tovább,álmokat kergetni,
Könnyem és fájdalmam, mosoly mögé relyteni;
Húzz a mély, egyre messzebb jútok,
A gondokon át törni, én már nem tudok.

De ameddig birom, addig itt leszek,
S a szereteimért mindent megteszek!