Valóság -párvers az Ábrándozás mellé

Leolvasztád ablakodról a jégvirágokat,
Többé már nem láthatlak,
Elégetted minden tollpárnátokat,
Hát őrzője sem lehetek álmodnak.
A füzetet, amibe írtál,
Barátodnak adtad,
A zsebkendőt, amibe sírtál,
Az út szélére dobtad.
Inkább száműzöd a mosolyt arcodról,
Mintsem, hogy örömöd én legyek,
Szívesen dobod le kabátod válladról,
Csak én ne melegítselek.
Az összes virágot széttéped,
Hogy ne is élhessek,
Tenyered ráncait elrejted,
Hogy rájuk se nézhessek.
Tépőzáras cipőt vettél,
Ne érezhessem, hogy csomód vagyok,
Idődre nehéz láncot vetettél,
Ne lophassak akár egy pillanatot.
Nem hordod már szemüveged,
Hiszen anélkül is jól látsz,
Inkább leírod minden üzeneted,
Hogy lássam, ha nem vagyok, jobban jársz.
Nemrég azt mondtad sörödre,
Nem tudod élvezni tovább,
S megjegyezted a befőttre,
Mindig is utáltad almás zamatát.
Hangulatod akár az időjárás,
De veled nem változhatok,
Múltad a jelenhez szelíd virágágyás,
De hozzád nem tartozhatok.
Szétzúztál mindent, mi összekapcsolt minket,
Csakhogy szívemet szétzúzni nem tudod,
S amíg tiéd e parázsló tekintet,
Minden céltalan pillantást ellopok.

2003