Vallomás

Nem tudom szavakba foglalni, amit érzek,
Üres vagyok, mint fa nélkül a kéreg.
Vergődöm, mint a galamb szárnya nélkül,
Elpattant valami legbelül.

Nem tudtam, hogy a lejtőn nincs megállás,
Hogy szerelmed maga a földindulás.
Kicsit későn, de ráébredtem erre,
S ekkor a szívemet végleg betemette.

Tudd meg hát, -de nem, majd meglátod,
Szívem Téged el nem hagy,
Ő vigyázza álmod.

Mert magadhoz láncoltál, mint foglyot a foglár,
S a bilincsnek kulcsát messze elhajítád.
A szerelem fájó, mert nem lehetsz az enyém,
Csak kínoz, gyötör a fölösleges remény.

Tudom, hogy e érzés hiábavaló,
De kárpótol mindenért -a való.
Minden Veled töltött perc,
Mint csillag az égen,
Úgy ragyog kedvesed szerelmes szívében.
S ameddig egyetlen ilyen csillag is ragyog,
Addig a fájó reményt soha fel nem adom.