Utolsó üzenet

Engem nem felejtesz, tudom.
Arcom kifakul majd, tűnik,
Elfoszlik lassan a hangom,
És az érzés is enyészik.

Nem tudod majd, milyen voltam,
Nem emlékszel, mikor történt.
Talán azóta meghaltam?-
Kérded majd a néma éjfélt.

Mert nappal nem gondolsz rám,
És sokszor éjjel sem nézel
Végig az utcán, várva rám.
Gyermekednek nem mesélsz el.

De néha, csendes magányban,
Mikor mindenki más alszik,
Ott leszek a gondolatban,
És az est csak lassan múlik

Fejed fölül álmodozva,
És lélegzel majd mélyeket.
Csak finoman motoszkálva-
Emlékem lassan feldereng.

És mosolyogsz, és sírsz is majd
Talán, ha eszedbe jut egy
Névtelen kép és néma hang,
Egy érintés, és némi kegy.

Szomorú is leszel akkor,
Vagy bánatos? Nem tudod még.
És vonz majd vissza az a kor,
Mikor mosolygott ránk az ég?