Újra loboghat

Nem fogad magába a csendes éjszaka,
s nem hív magához a rettenő talány,
elhalkul vonatok csattogó zaja,
s hogy hol bújik a hiba - tudom talán.

Nem ringat madár ének; szűz szimfónia,
s a régi szerelmek lángja nem ég már,
barátok fénye halványul, s üt az óra:
nem tehetem, mit tehettem volna tán…

Mint szajha a téren – rongyosak álmaim,
s mint kopott farmer – elhasznált életem.
Merengő sorokba temetem szavaim,

fáradt kezemmel írom, hogy létezem,
és olvasom azt, mit meg nem ír az újság:
újra loboghat száz régi szerelem.