Üdvtelenség

Hozsanna hinti hanyagul el magát,
mégha ki meg is találja, nem méltó,
fakad az élet fájáról megannyi rügy,
tépnénk inkább azt, a perc malaszt.
Üdv néked, tudatlan bitorló, ember,
játszd újra, férfi, tenmagad, tengesd
az árny alatt fénytelen élet-perceid,
az önhitt hazugság majd megédesít.
Hajolj le, hogy meghajolj egyszer,
ha térdelsz is, magad magasztolod,
hozsanna neked csak álmodban jár,
ott járja csak szent köreit még, már.
Nő, te elnyomott, te szép elnyomó,
dicsőség neked minden lélegzeted,
s milyen kár, hogy egész lélekzeted
eltiporva szunnyad férfihúsod alatt.
Isten, hozzád üdv szálljon e bitang
földről, füstben, tűz martalékaként,
áldd meg, ki őszinte, és ad önként,
áldd, ki nem kalmár, ki ad önként.
Hozsanna! Részedre szemhunyással
áldozok, nem akarom tudni azt,
ha átkarolni vágyja kedved lelkem,
én tudatos felejtéssel múlatom életem.