Egyedül ül a csendkirály a várban,
egyedül a szobában,
csendben,
nagy magányban;
Édes keserű visszahangzó egyedüllét,
csak néz maga elé s mellé,
de ott is tél van, mindenhol hideg tél.
Áttetsző jégcsapok,
s szilánknyi szemkristályok
melyek izzanának fényesen,
ha a Nap járná az eget, de nem lehet,
mert sötét éjszaka van, és minden fekete,
a Hold sem ballag őrködve apródjai felett;
Az örök kárhozatra ítéltetett, kinek sorsát átélheted,
hogy megtudd nekem mit jelenthet mind ez:
A kínzó emlékek, viseli a jelet
egy hajótörött sorstárs az élet háborgó tengerén
egymás felé sodródó megtépázott lelkén,
s akkor a horizonton talán felcsillan a remény,
feltűnik az utolsó csillag, egy tündearcú angyal,
a mindennapok szivárványtalan azúrkék egén.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Ezer seb, mi ezerszer kifakadt,
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Beküldte: Anonymous ,
2002-02-20 00:00:00
|
Versek
Egy nap sem múlik el, hogy rád ne gondolnék,
Egy...
Egy...
Hozzászólások