Tükör...eléd

Tudnod kell, hogy milyen a tenger.
Hisz láttad.
Tudod, hogy mindent kivet, elnyel.
És átad.
Átad az árnak és átad a víznek
Sodródsz…
Kacag a napfény, kacsint az égnek,
Nézed.
Nem érted.

És a parton minden a Tied.
A hullámok pajkosan szaladnak eléd.
Mezitláb lépdelsz a kavicsok között,
Mind neked csillog,
Mind neked öltözött.
S te sorra mindet a víz alá lököd.

Kagylók is vannak ezen a parton,
Gyöngy vadász véred nem marad nyugton,
Tombol.
Rombol…
Felszeded őket ostobán, kacéron,
Könnyedén feszül meg ujjad a hélyon,
S naívan tekinted nem várt martalékod.
A lényt, aki él még talán
De kezeid nyomán lelke a porba száll alá.

Elhajítod hát, hisz te nem ezt kérted,
S amit kaptál most „sokanak” érzed.
Vagy kevés egy élet ,
Gyöngybe rejtett sérülés helyett,
Mely számodra újabb játék lehet?

Ez most cseppet sem érdekel.
Tettetett nyugalom honol lelkeden,
S Lassan riaszt csak fel a dagály éneke.

Tovább sétálsz a parton.
Selyemmé csiszolt üvegpáncél a víz.
Esti fuvallat leked e tájon,
S sorsodat rejti a sík.

ui:(Évek jönnek, évek mennek
A tenger meg se rezzen.
Gyöngyöt rejtő kagylók,
Sose nyílnak könnyen)

-------------------------------------------------------

(Céltalan s méltánytalan vádakat súg
A sziklákról Az a tovatűnő sötét árny,
Mely nem létező,vagy oly nehezen eltemetett részedet
Húzza-citálja most alá.
A lelkiismereted.
Szádon apró mosoly játszik,
Megmosolyogtat lelked játékának furcsa, gyerekes tárgya,
Hisz olyan ostoba.
Egy kagyló.
Egy tízezred élet.
Melynek egyetlen erénye
A páncélján megtörő vizes,
számodra megmagyarázhatalan
és teljesen kusza fényözön.)