valami elvakítja hirtelen
a szoba sarkához lép
érintésére sötét lepel könnyeden hull
a parketta mégis megnyikordul,
talán a fekete fájdalmat sírja
egy régi tükör előtt
mégsem látja magát
sem a porszagú szoba árnyát
vén keretben táncol a tükörfény
- ezüstként
tükörbe merült ujja hegye
hullámokat vet
a ráma partjára
szédülni kezd mintha ő is ringatózna
vagy a gyomorforgató magasság okozza?
valahonnan vakon zuhan...
lassul a szabadesés
súlytalan lesz a lebegés
végre ismét érzi a lábát
a testét
ismerős az illat
melegszik a szív
otthon - lelkének ez a szó rémlik
kedves arcokhoz szokik a szem
kacagás csikland a fülben
kézmelege szőke hajat simít
egy gyógykönnyű sóhaj után
ismét a tükör előtt áll
csak visszhang
az utolsó dobbanás
halvány fantom
már a honvágy
lélekszakadás
Szép, gratulálok!