Tudjuk...

Én tudom, hogy a gyémánt csupán szén volt, mégis kell,
Én tudom, hogy az Élet néha fáj, túl nagy teher,
Te tudod, hogy a bohóc belül keservesen sír,
És mi tudjuk, hogy aki meghalt, többé már nem ír.

Én tudom, hogy ezen a földön élni már nem kell,
És a sötét éj derekán méreggel alszom el...
Te tudod, hogy láb sem kell ahhoz, hogy az égben járj,
És mi tudjuk, hogyha nincs szívünk, helyette mi fáj.

Én tudom, miként lépjek, hogy utolérhesselek,
Én tudom, most már tudom, hogy miért szeresselek,
Te tudod, hogy a szelet elfogni képtelen leszel,
Mi tudjuk: már nem élünk a régi ígérettel...

De én tudom, lábak nélkül nem futhatok Veled,
De te tudod, szárnyak nélkül nem repülhetsz Velem,
És én tudom, hiába várok a szép jövőre,
De mi tudjuk, hogy barátunk maradunk örökre...