Télen

A téli fagy jeges karjaival
átfonja fázós gyönge testemet
a vihar szele az arcomba mar
s lelkembe vág a döbbenet.

Forró emlékek százaival
kerget a magány pengéje
újra elszállt egy kietlen év
S a társam a csend zenéje.

Kísért a boldog mámoros érzés
puha meleg kezed a kezemben
most tombol bennem az üres rémkép
hiba volt téged szeretnem.

És mégis: ha arra gondolok
illatosak voltak az éjszakák
nekünk muzsikáltak a nappalok
suttogtuk az álmok gyöngy-szavát.

Fázom! Reszket a testem-lelkem
Süvít a szél, én hallgatom
Ráfagy az emléked vékony ruhámra
S olvad a viasz az arcodon...