Szomorú

Gondolatok

Szomorú, bús hajnal kerekedett az égen. Nélküled ébredtem. Fájt a hiányod, ami minden porcikámba beleégett. Nem vagy és nem is voltál soha. Csak én képzeltelek oda édes bús álmaim lovagja.

Festői képpel pirított rám a hajnal. Figyelmeztetett, fantáziám palettája üres az ecsetem csak a múltat színezi. Szomorú lettem.

Miért kell elvesznem néha, hogy megtaláljam magam? Ha elfutok sosem magam keresem, hanem valami mást. Ez olyan, mint mikor szükséged van egy iránytűre de, nem tudod merre indulj, hogy megtaláld.

Az emlékek kútja. Alja a pokol, teteje az ég felé nyúlik. Felettem álló engedd, hogy a peremére üljek. De vigyázz rám! Ha beleesem, megfulladok.

Hogy miért múlandó minden, ami szép? Mert ha már emlék, nem satnyul, legfeljebb kopik.

Az ember hiába akar, nem tud magyarázni, talán azért, mert az embert sem lehet.


Ne próbáld elmondani, ne akard megmagyarázni. Ordítsd, amit érzel, egy szóban csak ordítsd a hangod majd utat talál!

„Akarsz repülni? ˇ” Félek, lezuhanok. „Akarsz repülni?” Meghalok. „Akarsz repülni?” IGEN!

Anyu ki mehetek deszkázni? Igen, de ne törd magad / össze /!

Fuss, fuss de nem futhatsz örökké! És Én mindig a nyomodban leszek.

Nézd a kelő napot!
Nézd, hogy ragyog.
Én nézem, míg itt vagyok
Míg hozzád szorít két karod.
Míg ezt te is akarod.
Ne engedd, hogy ezt el felejtsem.
Mikor majd el kell mennem
Sírom felett, ha a búcsú szavait mormolod
Suttogd el azt is milyen érzés volt
Csak nézni a kelő napot.
By 50 év

A hideg szél ölel csak., míg sötét utamat járom,
Könnyeim folynak, míg nevedet kiabálom
Kósza tündér ha felém téved,
Tekintete a félhomályba réved
Nem néz rám, csak törött szárnyait ápolja
Testemet fájdalma átjárja
Ő az én nevemet kiáltja!!
ZZZZZZZZZZZzz zizegnek kint a levelek
Anyukám én bezzzzzzzzzzizzzzenek!!!!!


Mély az élet szakadéka, a születő ugrik, az élő zuhan, a haldokló földet ér.
Te CSAK repülj!
Szárnyaidat nem szegi csak a kétely! Ébredj! És álmodj nyitott szemmel, a kezedbe markolt levegővel! Az életeddel!

Hidd el nem fog fájni, csak becsukod a szemed,
Veszel el mély lélegzetet és már ott vagy,
Álmodj szépeket!

Kezdj magaddal valamit! De legalább kezd el elkezdeni önmagad!
-------
Válaszok egy felkiáltásra:
„Az álmodozás az élet megrontója!”
(Csokonai Vitéz Mihály)
Menj a fenébe ilyen hülye szöveggel!

Ne menj akkor aludni.

Élj nélküle, de mint egy drogos fogsz könyörögni még egy adagért!

Ennél rosszabb már nem lesz!
-------
Ketten vagyunk a valósággal: én a lepke, ő a háló!

Én vagyok oszt kész!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Bblablabla!!

Nem az a szomorú, hogy megváltoztunk
Hanem az, hogy nem láttuk megváltozni egymást!

Félek, hogy nem látom újra,
hogy nem érzem újra,
erősnek magam!

Azt mondtad nem vagyok önmagam
De én nem változtam
Csak ilyen még nem voltam.!

remek már megint!!!!!!!!!!!!!!!......
nem mégsem………………….!!!!!!!!!!

Amit a mindennél jobban, az nem elég
Amit magadnál is az már talán…

Ha már nincs vissza út, legalább előre nézz!!

Itt vagyok most és talán mindörökké,
Azzá váltam amivé sosem akartam,
Mások álmait kergettem,
Észre sem véve, hogy a sajátjaimat,
Szépen, lassan elhagytam

Szeretek télen bóklászni,
Olyan félelmetesen nagy olyankor a világ
Hülye vagyok tudom
De jó érzés valaminek a része lenni
Furán jó érzés


Írás: Kusza vonalak szövetsége ellenem

Üres vagyok és szomorú,Fel akarok nőni, de az érzés belémrúg

Egymás mellett mennek csendben,
Kezüket összekulcsolják,
S valami furcsa érzés zsong bennük,
Az elégedett boldogság

Állok az esőben, s nézem a tűzfalat,
Felvéstél rá egy nevet, amiből semmi sem maradt,
S most sírok mint egy gyerek, mert nem emlékszem,
A vörös folt, tiéd vagy enyém lehet?

Nem veheted el a hitet,
Mert magad sem hiszed,
Ha meghal, jobb lesz valakinek.