Szerelmemnek

...Lassan eszmélek, s látom a sötétséget
Szemem hiába keres magának menedéket
Kutatva keres… de mégsem talál
Mindenhol csak kín és halál.

...Minden csupán homály, s hideg…
Bolyongok, akár egy gyámoltalan lélek
Ki a pokolban lelt magának menedéket…
Ez az egyedüllét… az égető Magány…

...Hirtelen látok egy kis parányi teremtményt
Körülötte erős, ragyogó fény… egy apró tünemény
Ki fogja a kezem, s vezet a homályból a fény felé.
Gondolom egy angyal, de szólni félek.

… Már látom az út végét, s ott a fényt
Mindent elönt a mennybéli ragyogás,
Látom őt… átölel… érzem lágy simítását
S villódzó fények közt nevet rám.

...Hangja cseng, mint kis patak csobogása
Szeme tűz, mint felkelő napnak ára
Arca szépsége, akár egy tó felszíne
Mosolya, akár egy hófödte hegy csúcsa.

...Én csak állok… csodálom őt…
De szólni megint csak félek.
Félek, hogy e kis öröm, mi a világot megváltá!
Elmúlik, akár csak az élet ám.

...De lám! Új érzés jár át...
Mi ez? ... Még nem tudom
Agyam, s szívem egyszerre zakatol
Választ keres, s vár… mit eddig nem talált
De már tudom…
Most érzem igazán…
Szeretem e lányt…

Dec. 8-9