Szakítás2

Arcom a könny nélküli fájdalom,
Tudom, hogy mit tettem veled.
Mert úgy érzem, kegyetlenül, bántón
Magamtól végleg elkergettelek.

Pedig biztos, ez nem csak szánalom,
Nagyon fáj bent, hogy elveszítelek.
Mégis miért? Kérded joggal vádlón.
Nem tudom, s a gyomrom megremeg.

Oh, mennyire durva számból a szó,
Belül sírok már, kivül könnyezek.
Semmi sem olyan, hogy visszavonható
Vissza se vonnám, csak szenvedek.

Úgy érzem, helyes az út, min járok,
S gyűlölöm, hogy szíved ellen vétkezem.
Egyedül kell meghódítanom a világot,
Mert álmaimban nélküled létezem.

Miért bánt mégis akkor oly nagyon?
Azért, mert páratlanul szép a lelked.
Csak kínoznám, ezért most elhagyom,
Visszaadom, neked jobban kellhet.

Kérded, mi volt benned oly szeretnivaló,
Miért éreztem, hogy szívem szeretett?
Te voltál Trója, és én voltam a Faló.
Nem akartam, kitörtem. Trója elesett.

Szégyentől s bűntől ég az igazi arcom,
Hogy nem tudtam megmutatni neked.
Dúl a csata, s elvesztettem harcom,
Kérlek bocsásd meg nekem az életed.

Most búcsúzom Tőled, s vállalom,
Utamról beszámolok neked, ha érdekel.
Remélem, egyszer Éned újra láthatom
És már nem fog úgy fájni, csak énekel.