Szabadulás

Azt akarom, hogy
végre legyen nyugalom.
Háborog a lelkem,
de lehet, hogy csak
magamnak generálom.
Tudom, mit kellene tennem,
hogy elűzzem
a sötét fellegeket
a fejem felől.
De a múlt démonjai
visszarántanak, leláncolnak.
Rángatom béklyóimat,
kergetném a szörnyeket,
melyek férgekként
árasztják el belsőmet,
megfertőzve rosszal
bennem minden szépet.
Álmaimban is kísértenek,
nem hagyva nyugalmat
egy percre sem.
Őrületbe kergetnek.
Miattuk nem sikerül
amiket eltervezek.
Gonoszságuk határtalan,
megölik minden
pozitív gondolatomat.
Vágynám már a szabadulást,
küzdök, de egyre
gyengül az ellenállás.




De mennem kell tovább,
végig kell vinnem!
Rendet akarok az életemben,
átveszem az irányítást!
Ezen a hajón
én vagyok a kapitány!
Hánykolódtam már
dühös vizeken,
sokszor hajótörést
is szenvedtem,
de mindet túléltem.
Itt az ideje, hogy
a szörnyeimet is legyőzzem
és ladikomat
a nyugalom szigetére tereljem.
Ahol kiegyensúlyozottság,
béke, és a régen áhított
boldogság vár!
Múltamon kattan
végleg a zár.
Szörnyeimre életfogytig
tartó börtön vár.
Nem feketítik többé
a lelkem már,
hisz eljött az időm,
eddig rab voltam, de
jár nekem a szabadulás.
Elfeledek minden
rosszat, negatívat,
ami eddig ért.
Még nem késő kicserélni
a sérült darabokat az alapban,
és újraépíteni, másképp
jobban csinálni.
Nincs gát sem akadály
ami visszatarthatna
Lelkem akár a
rabságból szabadult madár,
szárnyra kap,
már nincs határ.