Sötétség és fény

Kinézek az ablakon
De nem látok semmit.
Kilépek az ajtón
De nem látok semmit.
Kifutok a bejáraton
De nem látok semmit.

Hát hova lett minden?
Hisz tegnap még megvolt
Minden kincsem!!

A csillagok az égen
Szerelmem a szívemben
A fény a szememben
Élet a lelkemben

Üres lettem, mint eltávozó hajó
Rakománytalanul a parttól
Üres lettem, mint felhőtlen égbolt
Kánikulában a szikrázó naptól.

De mi történt velem,
hogy odalett mindenem?

Hát mi késztetett engem arra,
Hogy így hagyjam :
Elbánjanak velem?

A sors, ki ily kegyetlen volt
Nem kedvelt s bennem mindent kiolt:
Szerelmet, fényt,
Életet, reményt
Barátságot, közönyt,
Gyűlöletet, könnyt,
Haragot, szeretetet
S minden egyebet
Mely engem megilletett!
Most csak állok, vakon
S keresem azt, de nem találom.

Ó, jaj nekem!
Eltűnt az életem!
Elveszett szerelmem,
Fényem, reményem!

Nézem a sötétséget mely
Körülvesz
S ekkor felüti fejét egy
Kis nesz!
Mi lehet az vajon?
Csitt! Hisz így nem hallom!

Némaság telepszik rám
És minden másra,
Még a baglyok sem találnak egymásra!

Lassan elindul felém,
Érzem, s bennem megmozdul a félelem.

Mi lehet ez, ki ily alattomos?
Kattanás hallik, s hirtelen
Minden világos.

Hihetetlen táj, mely elém tárul,
Fák s növények mindene
Virágba borul.

Jegenyefa, málna,
Fenyőfa, mályva
Boróka és mahónia

Amott egy kis patak
Csörgedezik teli élettel
S nem messze összeölelkezik
Sok kis testvérivel.

Oly sok szépség!
Oly sok élet!
Oly sok reménység!
Oly sok fényesség!

És akkor megnyílik a
Szívemben egy kiskapu
S minden búra
Köt útilaput!

Viszlát sötétség!!!
Ágyő keserűség!!!

Visszatért belém a
Szeretet
Visszatért lelkembe
Az élet.

Nincs tovább keresés,
Nincs tovább kesergés!

Hisz minek?

Élek én, mint
Egy ifjú szerelmes leány
Boldogan, nevetve
Semmiségek árán.