Soha el nem küldött levél

Késő este, Karácsony
Fénykoszorú a fákon.
Mit tegzek hogy csituljon?
Mit tegyek hogy ne fájjon?
Szívem másnak igértem,
De mégis zakatol teérted.
Szívem egyet, eszem mást súg fülembe,
Melyikre hallgassak?-ő vagy te?
Nehéz döntés, hogy is lehetne másképp,
Eszem érte, lénzem érted vágyik épp.
De sajnos ezt te nem érted,
De hogy is érthetnéd,
Hisz se menny se pokol nem érti,
Csak bolond vágyam vélik
Velem együtt kárhozásra ítélni.
De mit ér az élet,
Ha nem kapjuk meg amire vágyunk,
Mit ér az élet ha csak az alkalomra várunk?
Az alkalom adott
Itt és Most,
Eszünk börtönében legyünk rabok,
Vagy legyenek vágyaink szabadok?
De úgy látszik ismét eluralkodott rjtam az alkohol,
Minden szavamból az dobol.
Elnézést ha sértő voltam,
Nem az volt a szándékom,
Tudom te jól vagy így,
S én hadd rohadjak parlagon,
Te vagy a virág, mely mindenki szemében csillagpor,
S én a gaz, kit mindenki szívtelen eltipor.
De talán így van rendjén,
A Gaz a Rózsához nem méltó,
Engem illet minden rossz szó,
Mert méltatlan vagyok
Szépséged oltárán könnycseppeket áldozni,
S a hozzám hasonnlóknak,
A pokolban kell kárhozni.
De ha mégis úgy gondolod,
Nem rossz egy rózsa szépségén ámulni,
S bűnömet meg tudod bocsájtani,
S hajlandó vagy rám két percet áldozni,
Örömmel telne meg szívem,
Ha tudnál válaszolni.
A feladó ismeretlen hogy elkerüljük a vitákat,
Tartsuk e beszélgetést titokban,
Tartsuk meg vidámnak.
Nem haragszom ha eme üzenet,
Nem keltene benned érzelmet,
Dehát egy rózsa egy gaz iránt
Hogyan is érezhet?
Befejezésként még hadd szóljak egy szóra,
Mielőtt eltérsz nyugovóra,
Gondolj arra hogy ebből mi lehetne,
Lehet, hogy a világ röheje,
De lehet hogy a vad virágok szerelme.
Aludj békében, nyugodtan ma este.