Sír a kereszt

Zokog a kereszt, mert eljött a tél,
Gyászol, mert elveszett a remény.
Könnyeznek elkorhadt, szenvedő sarkai,
Közelednek már az ítélet napjai.

Zokog a kereszt, nem néz le a világra,
Nem is lenne miért, már úgyis hiába.
Minden lélek itt van, kit az ördög hagyott hátra,
Söpörné el őket a tisztulás lángja.

Egykor, te voltál a legfényesebb!
Most, aranyló varázsod megrepedt.
Mi vezetett át a szomorú létre?
Kereszt, ki taszitott téged a mélybe?

Régen még vártál a megváltó csodákra,
De nem jött csak a Sátán ördögi oltárja.
Felemelkedett a bűnök zord fellege,
Átvette trónját a Sötétség Hercege.

Gyilkosság élvezete szüntelen tombol,
Nem biztonságos a szeretett otthon.
Menedékre lelnek az árulók, álszentek,
Kik eddig csak álcaként hordták a keresztet.


Istenem, szüntesd már meg a hazugságot!
Figyelj rám és törd meg ezt a szörnyű átkot!
Hozd vissza a jót, mit itt rég elfeledtek!
Emeld újra égbe a mennyei keresztet!

Add, hogy a szeretet mindig legyen áldott!
Hogy az igaz ember találjon barátot!
Törjön szét az álarc, szakadjon a fátyol,
Lássák mások is, mi pusztit a világon.

Érzem, hogy nem kell rá várni túl sokára,
Készüljetek fel a tündöklő csodára,
Közeledik már az ítélet órája,
Felcseng az Isteni dicsőség ódája.

Meghalljuk angyali hárfának dallamát,
Az eget majd újra fényesség járja át.
S ha végre minden eljő, mi elrendeltetett,
A kereszt már nem sir, őrködik a Föld felett.