Rideg félelem

Rideg félelem zongorázik
Görnyedt hátamon.
Lelkemtől most már elválik
Szívem holt vágya.

S nem ismer senki sem engem,
Mert nem tudják, én
Nagy bűnöm a rideg félelem...!
Nem tudják: vagyok!

Nem tudják, hogy félelmes világ
Az én bánatom,
Mint öröm, úgy tör el száraz ág
Szívem mezején.

Mit mondhatnék én?! Hogy itt vagyok?
Még figyelem sok
Jelét világnak, s úgy gagyog
A szó-áradat...

Lebukik nehéz fejem mélyre,
Néma s süket
Világ: merülök fenekére
S csak sikoltok.

Megragadnám kezét - elrántja,
S arcomba köp.
Így nem tudják: lelkemet vágja,
Hogy még létezem.

Még vágja lelkem, hogy létezem.
S örökre zúg
Énbennem a rideg félelem...
Mert nem hallanak.

Hallgatok hát mélyen magamban,
Rideg félelem
Minden itt, mert olyan maradtam
Kit ellökhetnek.

Gyenge vad vagyok, megfáradt már.
Szorítja szívem
Szorosan a félelmes halál:
Nem tudják: vagyok.

Ha világ eltaszít, hallgatok.
Nem hálás nekem!
Bűnöm: szerető ember vagyok!
Kigúnyol minden!

Így zuhanjak, azt várja tőlem.
Világ, egy bűnöm
Van csak: szeretlek! Gyötört szívem
Eped utánad!

Megiszom a mérges levedet,
S elzokogva
Mondom: vigyázom emlékedet...
Amíg csak vagyok.

Oh, jaj... Gyenge vad vagyok én már:
Szorítja szívem
Érted örök, félelmes halál.