reneszánsz vágy

fahéjillatúnak képzelem az érintésed
és spanyolvörösnek a csókod.
vágyat éget belém..
utánad...
milyen érzés?
akár mandulaforgács a fürdőben:
ég és horzsol, karcol és akar,
mégis lágy, mint a gyűrtfátyol kombiné....
látni akarod?
nyújtózom, hogy indaként tekeredjen,
kontyba fogom a kételyt, és hagyom..
a nehéz liliomgondolatok gőze elfed mindet.
hallod?
a bágyadtsárga csendbe súgom,
reszketeg szépség a szenvedély...
míg kerubok röptét idézi az alázat..
érzed már?
most vezúvi akaratodból testemen születhet hajnal....
a gőgösbarna szemérmet felhabzsolja az izgatott nász..
szemed kíváncsisága még áttetsző mozdulatlanság.
érints meg...
ereim kék lüktetése benned éledő, hívó szavam,
ujjad nyakam ívén olvas parázna sóhajokat
igen!
akár egy kegyencnőt, úgy hajts igába,
finomgyöngy érintésed legyen tett,
bennem keményedő élet,
könnycsepp... Orlov gyémántja..
suttogj nekem...
szemérmetlen zöld szavakat,
alabástrom borzongást,
marengófekete álmokat..
gyere...
illatos olajba mártom kezem,
megérintelek..
míg mézsört kortyol szád,
hátadon ujjam folyékony táncba kezd,
mutatva a nedűnarancs vágytól
a bíbortébolyba vezető utat.
szoríts hát magadhoz...
feszítő combok törékeny árnyával
ölelkezik, a kulcsolódó kábulat.
Mária erénye csak várrom valóság,
Éva bűne karcsú borzongás
haraphatsz is...
testem ajkadon érő zamata
fűszeres óborként buggyan,
hússzín szenvedély lepi el a kíváncsi falakat.
mondd ki...
hogy sikamlós szavad korbácsként terelje kancavágyam
deres mámorba.
akkor...
beszívom feszes illatod.. s ráébredek..
fahéj... mit elképzeltem.