Otthon

Az univerzum sötétje,
A napunk fénye,
Az ég kékje,
És a rétek zöldje.

Ez mind a miénk,
Mind velünk van,
Néha oly élénk,
Néha csak lélegzik halkan.

Az óceán mélye,
A fák sűrűje,
A sivatagok nyugalma,
A hegyek koronája.

Az otthonunk, átölel,
Mindig lát, sosem feled el,
Pusztítjuk, nem felejt,
Mégis megvéd, elrejt.

Megbocsátás, szeretet,
Bút, és bánatot feledtet,
Óv, vigyáz ránk, hálátlanokra,
Elsöpörhetne pedig, ha akarna.

Otthon, mit veszni hagyunk,
Ahol, élni nem tudunk,
Amit, nem értünk,
Amitől félünk.

A hontalannak is otthont ad,
A szív dobog, az idő halad,
Táplál, tűr, és szeret,
Minden szava: Szeretet.

Az otthon, melyet elárultunk,
Melyet rombolunk,
Mely, szeretetét nem viszonozzuk,
Mely halálát, mi, gyermekei hozzuk.

Az otthon, nem egy villa, nem egy csendes kuckó,
Otthon van mindenki, gazdag, szegény, csavargó,
Szeresd úgy otthonod, ahogy ő szeret,
Mert tűr, szeret, de sosem felejt…