Őrület

Tébolyult árnyjáték mely földre taszít,
végső kétely két kezemből lelket hasít.
Rémképek, melyek ép elmém ajtaját törik rá,
elízium belépője lesz így a coup de grâce.
Szédítő légi harc, a vége csattanás,
egy belső sikoly, egy nagy roppanás.
Folytogató uralmuknak így lesz vége,
véget érő birodalmuk átveszi a béke.
Röpke pillanatig tartó tűzszünet,
feszült idegeimen pendülő tűz-szonett.
Időről időre lecsapó váratlan pánikroham,
belső mantrákkal védekező tudatfolyam.
Majd a mérleg nyelve racionalitás felé billen,
elpárolog a rémálom mind onnan, mind innen.
Emollként rezzen józanságom hangja,
tudatalattim félelmeit lassan szétoszlatja.
Visszatekintve megnevetem félelmem tárgyait,
mégsem felejtve:
milyen érzés átélni rosszakaróim vágyait.