Örökké harcolok

Foggal, körömmel harcolok ellenetek,
Egyforma, szürke verebek.
Szánalom és fájdalom kerülget,
De legyőzlek bennetek.

Hiába a túlerő, s víg, nevető arcotok
Én, halálomig harcolok.
S még ha kiirtani nem is foglak titeket,
Néhány lélek elfelejti majd nevetek.

De én fennmaradok örökéletűen,
Bevésődve néhány barát szívében,
Ott elbújva mit ti nem ismertek,
A szívekben hol meg nem leltek.

És hozzám bármit hiába vágtok,
Szidalmakat s amit még kiabáltok,
Lelkem zárva előttetek
S félelem nélkül törtetek.

Megélem ugyan a völgyeket,
De elérem a magas hegyeket
S addig nem nyugszom ne féljetek,
Míg el nem fordultok ha közeledek.

Félni fogtok tőlem, kit nem ismertek,
De irányítani, becsapni, földre lökni merészeltek.
Remélem undor fut rajtatok ha halljátok nevem,
Mert tiéteket hallván… remeg az én szívem.

Reszketek, remegek ha csak arra gondolok
Hogy lelkem, kénytelen, így lealacsonyodott,
Veletek vagyok, együtt ha kényszerből is
De tudom lesznek ennél jobb idők is.

Lesz mikor elkerültök, nem beszéltek
Ha közeledek félre néztek
Mintha ott se lennék, vagy csak lég,
Nyüzsög majd tovább a hasonló népség.

És én örömmel s áldott magánnyal társulva,
Szent lélekkel indulok a nagy útra.
S boldog leszek hogy titeket ismertelek
Mert így majd tudom milyen nem leszek.