Örök

Nem összetört, csak roppant,
a fejem a padlón halkan koppant,
s felállni nehéz, ha nincs a kéz,
ami felsegít a sárból.
Egy pillanat alatt rom lehet a várból,
mit a naiv vágy épít, s szépít
rajta minden apró gondolat,
ami elém idézi a semmiből az arcodat.
És hiába, a szív hibája,
hogy akaratlanul is kulcsra zár,
és nem sodor el a hömpölygő idő-ár,
mert itt marad az emlék,
pedig rég eltörölték.