Óda a meggyfához

Mese ízű kertben felcseperedtél
Harmat bomlott, ahogyan elevenedtél.
Vízszomjad a slagcső is apasztotta
Sugár játszott rajtad, csíkban araszolva.
Hajtásból erős, daliás fa lettél
Felserkentél a humusz éltető mellén.
Vérvörös gyümölcsöd számban roppan
A képzet és illúzió jelenné lobban.
Ágaidon bordó, kövér szemek csimpaszkodnak
Hipnotizálnak burjánzó álom-illatokkal.
Hanyatt voltam árnyékodban, megdőltem
Pillámat a korgyűrűd már benőtte.
De jaj!-szúférgek rágták meg bendődet
Csattant egyet az idő, az éveket ellőtte.
Tarságod szőke loknimat ősszé varázsolta
De csak téged látlak lázszerű magányomban.