Nyugodjon

Akár a felkelő nap, mely lenéz az éjszakára,
Oly fénnyel hatott mosolyod a szunnyadó világra.
Te soha nem sírtál, soha nem könnyeztél.
Elmentél.

Hogyha megbántottak, akkor sem haragudtál.
Minden bűnt, barátom, megbocsátani tudtál.
Tehetted volna, de mást soha meg nem sértettél.
Elmentél.

Nem hallgattál soha gonosz, csábító szóra,
Lelked tiszta volt, akár a friss, harmatos rózsa.
Mindenkit gyermeki szíveddel szerettél.
Elmentél.

Milyen Isten az, ki így kitaszít karjaiból?
Kését döfi életedbe, s nem óv meg a kíntól!
Milyen Isten az, ki ajándékát visszakéri,
S álmaid virágát örökre letépi?

Arcodat most már angyalok könnyei mosdatják,
Életed tragédiáját a Mennyekben dalolják.
Bárcsak megvédtelek volna a szörnyű haláltól.
Hiányzol.

Fel sem nőttél igazán, nem jártad be a világot,
Mégis, búcsúzás nélkül hagytad el féltő családod.
Bárcsak, közöttünk maradtál volna örök barátom!
Hiányzol.

Ragyogó gyöngy voltál szeretteid körében.
Most pedig, elmerülsz bánatunknak könnytengerében.
Örökké élni fogsz, gyászos emlékeinkben!
Barátom, nyugodj békében!