Névtelenül

Az aligátorkapocsban
Fogolyként vergődik lelkem.
Gyilkos satu, nincs menekvés:
Itt írom le a végzetem.
Nyolcas sorok... kegyetlenek...
Nézem őket, mert néznek, és
Egyenként csak szúrnak belém...

Mire jó ez? Kín az írás,
Csak a poklot nyitja megint,
Gyilkos játszma, nincs menekvés,
Fölém csak altatóport hint!
Nyolcas sorok... kegyetlenek...
Kiabálnak, mind egy-egy kés,
Egyenként csak szúrnak belém...

Fáradságos ez a munka.
Minek teszem, ha meghalok?
Gyilkos dolog, nincs menekvés,
Hitegetem magam: vagyok.
Nyolcas sorok... kegyetlenek...
A falon sehol sincs egy rés,
Amin kijutna valamim...

Névtelenül üzenek most...
Névtelen ülök egymagam,
Hitegetem a világot,
És csak nevetek gondtalan.
Nyolcas sorok – mit mondanak?
Megírtam régen egy álmot,
Megírtam egész utamat!

És most névtelen roncs vagyok,
Aki végzetét kergette,
Most pedig sírni se tud már,
Nem tud mit kezdeni vele,
Hogy nyolcas sorok ölik meg,
És hogy nyomában a halál,
És nyomában vagyok magam!